Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Lehotay-Horváth György: Sétáló palotánk: a Vérmező

lási terület, ennek következtében a déli szárnyon kell kialakítani a főbejáratot. Az építési területek ezúttal is izolálva lesznek, s ennek megoldása külön érdeme a kivitelező Középületépítőnek. Szervezetten, jól sikerült elhatárolni az építési és az oktatási szférát. Ez nem csupán békés egymás mellett élés — vagyis: ki-ki eltűri a másik szükséges, ám zavaró jelenlétét —, hanem együttműködés és kooperáció eredménye. S ez lényeges különbség. A sokváltozós sakkjátszmának (dr. Dobrovits rektorhelyettes megfogalmazása) a sikere, persze, elképzelhetetlen az egyetemiek aktiv részvétele nélkül, gondoljunk csak a költöztetésekre, tanszékek, helycseréjére, a területátadásokra. A rekonstrukció eddigi eredményét mérlegelve van valami, ami nemigen illik egyik fél serpenyőjébe sem, vagy ha igen, akkor mindkettőjébe. Hogy mi ez? Egy működő intézményben úgy zajlik a kivitelezői munka, amire kevés példa van a honi gyakorlatban. Egyedülállónak is mondhatnánk talán, bár nincs szándékunkban bosszantani ezzel senkit. Minden érdekelt egyet akar: jól megcsinálni a rekonstrukciót. S e szerint is dolgoznak. A másik, ami ennek az egyetemi rekonstrukciónak az egyedülállóságához tartozik: közismert, hogy ha az építők befejezik a munkát valahol, elvonulnak. Aztán hónapokig viszszajárnak hiánypótlásra, javítgatásra. S még jó, ha szép szóra jönnek, s nem kell bírói úton figyelmeztetni őket a kötelességükre. Hát itt ilyen nincs, nem volt. Erre a magyar „specialitásra", igaz, itt nem is igen volna lehetőség. Az elkészült helyiségekbe be kell költözniük, használniuk kell az egyetemieknek, hogy újabb területet adhassanak át az építőknek. Tehát a határidők szempontjából is érdeke a kivitelezőnek a kifogástalan munka, úgyhogy amikor egy-egy elkészült épületrészt átad, ott valóban a helyén van minden. Most, hogy a főépület kéthar-Az I. számú előadóterem bontása madában gőzerővel folyik a munka, a bontások, feltárások során sok eredeti épületelemre, tartozékra, szerkezeti megoldásra bukkantak. Az épületet 1946—51 között építették át egyetemnek, ám azt megelőzően, illetve az átépítést követően is alakítgatták, toldozgatták-foldozgatták. Ezek során sok mindent tönkretettek, legjobb esetben befalaztak. Mi lesz ezeknek a sorsa a feltárás után? Az egyetem elsőrendű óhaja, hogy az épület megfeleljen funkcionális feladatainak. Emellett természetesen nem közömbös, milyen a környezet, ahol a hallgatók oktatása folyik, ahol az egyetem tanárai, munkatársai dolgoznak. Az Ybl-épület alakítását, jellegének megőrzését az egyetem vezetése a szakemberekre bízta, ők döntsék el, mi az, amit feltétlenül meg kell tartani-menteni, még akkor is, ha a funkcionális probléma „ütközik" az építészeti problémával. Az I. és a II. előadóterem esetében például olyan tér kialakítása volt előírva, amit nem indokolt sem a funkció, sem az esztétikai szempont. Megváltoztatásáért vitáztak a minisztériummal és a tervezővel, és győztek. Sikerült az épületbelsőhöz illő kiképzésű és hangulatú helyiségeket kialakítani. Az egyetem vezetése mindenben támogatja a tervezőt és a kivitelezőt, hogy az épületet — a lehetőségekhez képest — a legteljesebb eredeti szépségében állítsák helyre. Ez a figyelem kiterjed még a a kerékvetőkre, lánckorlátokra, falikarokra, díszrácsokra is. A mintegy 600 millió forintba kerülő I. ütem építési munkáinak — a terv szerint — 1985 végére el kell készülnie. Persze valamennyi érdekeltet izgat még egy nagy kérdés, tudniillik, mire bukkannak az építkezés, a további feltárás során. Bíznak abban, hogy nem lesz olyan épületszerkezeti hiba, ami jelentősen késleltetné a munkát, s a főépület felújításának II. ütemével, 1987 végén befejeződik az egyetem teljes rekonstrukciója. (x) Csak a főfalak maradnak ... ? Öntöttvas oszlop befalazva — és feltárva 46