Budapest, 1983. (21. évfolyam)

10. szám október - Seregi László: Tehetség vagy tehetősség?

FORUM SEREGI LÁSZLÓ Tehetség vagy tehetősség? Beszélgetés dr. Harsányi István pszichológussal Egy olyan kis népnek, amelynek látását, sőt, létét is gyakran sötét tragédiák veszélyeztették, különösen szüksége van a „kiművelt emberfűkre", irányt és példát adó tehetségekre. Ahogy Ady mondja: „lámpás szép fejekre". Bethlen Gábor rendeletet bocsátott ki 1622-ben, amelyben meghagyta, hogy évente legalább negyven jobbágygyerek kezdje meg tanulmányait a gyulafehérvári főiskolán. A tehetségek kiválasztásának, ápolásának gondját azonban akkor is, később is csak egy-egy régi iskola, kollégium vállalta magára — hogy csak néhány példát idézzünk — Nagyenyeden, Kolozsvárt, Patakon, Pápán. Debrecenben, Nagyszombaton, Kassán, később Pannonhalmán, a budapesti Fasori Gimnáziumban. 1895-ben az Ecole Normale Supérieure mintájára megalakult az Eötvös Kollégium, amely a magyar tanár- és tudósképzés legendás intézménye lett. Bár a társadalmi korlátok gátolták a szellemi kisugárzást, mégis a haladó közvélemény — különösen az 1930-as évektől — egyre erőteljesebben követelte a tehetséges, szegén/ sorsú tanulók felkarolását. A főiskolától a Zilahy Lajos által kezdeményezett kitűnőek iskolájáig sokféle elképzelés született. Mindenki tudta, érezte, hogy ez nem csupán művelődési, hanem társadalmi ügy. Veres Péter is a társadalom felől közelit a kérdéshez a Kelet Népében 1940-ben megjelent Írásában, egyenesen kimondva: „...de hogy azt, amit (a tanulók) rendszeres iskolázással elsajátítottak, valóban a közösség javára forditják-e, az már nem a kitűnőek iskolájától függ, hanem a társadalmi rendszertől. .." Darvas József az adott helyzetből fakadó morális veszélyre figyelmeztet: „.. .kontraszelekció (folyik) erkölcsi téren is, mert nem a gerinces, kemény egyének fölemelkedésének útja könnyebb, hanem az alkaimazkodóké." A megoldás: „Egy olyan rendnek a megteremtése, a melyben nem kellenek a tehetségek kiválasztásának furfangos módjai, hanem mindenki megtalálhatja és elérheti a tehetségének, a képességének megfelelő helyet." A széles, demokratikus kiválasztást és iskolázást, az Illyés Gyula által megfogalmazott gondolat jegyében, mely szerint az a fontos: „...hova mész!". a Bolyai —, majd Györffy kollégiumból kinövő népi kollégiumi mozgalom igyekezett megvalósítani. A felszabadulás, a társadalmi rend megváltozása óriási lendületet adott a mozgalomnak. 1948; 49-ben a demokratikus önkrományzatnak, önképzésnek ezek a műhelyei már több mint tizenötezer fiatalt neveltek. A fejlődésnek a személyi kultusz vetett véget. 1949-ben mindkét intézményt; az Eötvös Kollégiumot és a NÉKOSZ-t — megszüntették. Azóta sincs kialakult rendszere hazánkban — néhány kísérlettől eltekintve — a kiemelkedő képességű, tehetséges tanulók felismerésének, gondozásának. — Mindenekelőtt arra kérem, nyugtasson meg. — Megteszem, ami tőlem telik, de kötelességem figyelmeztetni, hogy én pszichológus vagyok s nem klinikai pszichiáter. — Nem lelki tanácsokra meg színes pirulákra van szükségem, hanem egyenes válaszra: valóban olyan tehetséges nép a miénk? Bevallom, sokáig azt hittem, mi vagyunk a legokosabb nemzet a világon, aztán ahogy nőttem-növekedtem, elbizonytalanodtam. Fogalmazhatok úgy is, kételyeim támadtak. Most mi az igazság? — Aránylag szerencsés helyzetben vagyok, mert nem kell rózsaszínű ködfelhőbe burkolnom a feleietemet. Léteznek ugyanis olyan vizsgálati módszerek, amelyek segítségével pro vagy kontra eldönthető a kérdés. Bizonyára hallott már az intelligenciatesztekről? Ezek alapján mi, magyarok, ugyancsak az európai élmezőnyben foglalunk helyet. Egyébként, hogy mennyire jogos és valós a rangsor, azt mi sem igazolja jobban, hogy se szeri se száma azoknak a művészeknek, tudósoknak, akik világhírnevet vívtak ki maguknak. — Külföldön? — Igen, külföldön, de ez a dolog másik oldala. Nekem nem az a feladatom, hogy a tehetség kibontakozásának lehetőségeit minősítsem, hanem az, hogy véleményt mondjak, amennyire csak tehetem, elfogulatlanul, népünk képességeiről. A felmérések szerint főként matematikában, képzőművészetben és zenében tartozunk a legjobbak közé. Amiben nincs is semmi különös, hiszen itt ezeken a területeken van szükség a legkevésbé választékos nyelvtudásra. — Mivel magyarázható, hogy ezek az emberek — úgymond — nem lehettek próféták a saját hazájukban? Kilógtak a sorból, s emiatt irritálták a többieket, az átlagos képességűeket? — Nincs ilyen szoros összefüggés a kettő között, de annyit el kell ismerni, hogy nálunk még mindig ferde szemmel néznek arra, akivel bőkezűbben bánt a természet. Valahogy gyanús a tehetség, az igazi tehetség. Ebben a megítélésben közrejátszik az is, hogy ezek az emberek általában nem diplomaták. Túlontúl bíznak önmagukban, abban, hogy megfelelő feltételek mellett azzá válhatnak, amivé szeretnének válni. Nemigen mennek a kompromisszumok elébe, még akkor sem, ha ez rövidebb távon az érdeküket szolgálná. Sokan emiatt lesznek a későbbiekben csalódottak, kiégettek, világtól elfordulok. S ezzel nagyon nagy kárt okoznak mindenkinek, elsősorban önmaguknak, de természetesen az országnak is. — Hogyan lehetne megelőzni a tehetségek elkallódását? — Ahhoz, hogy meg lehessen akadályozni az elkallódásukat, előbb fel kellene ismerni a potenciális tehetséget. Ez korántsem olyan nehéz feladat, mint ahogy némelyek állítják. Már a bölcsődében kitűnik az önállóbb, a folyamatosabban beszélő, a társasági középpont szerepére alkalmasabb gyerek. A gondozónők pontosan tudják, hogy ki mire képes. Gyorsan hozzáteszem: szó sincs itt valamiféle „eleve elrendelésről", csupán arról, hogy Pista abban az életkorban fölülmúlja Jóskát rajzolásban, mesélésben vagy mozgásban. Az óvodai periódusban még szembeszökőbbek lesznek a kiemelkedő kvalitások, ám erről senki nem vesz tudomást. — Kinek kellene erről tudomást szereznie? Gondolom, nem a szülőkre céloz, mert ők — szerintem — éppen elfogultságuk miatt nem jöhetnek szóba. — Az óvodákat a tanácsok művelődési osztályai irányítják, akárcsak az általános- és középiskolákat. Miért nem oldható meg, hogy a jellemzések egyikében megemlítenék: ez a kisfiú vagy ez a kislány koránál jóval értelmesebb, érdemes nyomon követni a sorsát. Már csak azért is megvalósítható ez, mert belső dokumentumként nem kerülhetne illetéktelenek kezébe, senkinek nem sértené az önérzetét, mégis: ráirányulna a figyelem azokra, akik ezt kedvező adottságaik miatt meg is érdemlik. Az általános iskolában ennek megfelelő szintű, összetételű osztályban kezdhetnék meg a tanulást. — Afféle elitosztályok mellett tör lándzsát? Ezt az antidemokratikus kategorizálást pillanatokon belül megvétózná a felsőbb hatóság, vagy ha ők nem, hát a szülői munkaközösség, élükön azokkal az apukákkal és anyukákkal, akiknek a csemetéje nem ilyen társaságba nyert besorolást! 27