Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Csomor Tibor: A főváros válogatott bibliográfiája

Az üzemkészség helyzete és javításának lehetőségei Örökzöld téma: a főváros közvilágítása A fővárosban 1909-ben vezették be kísérletképpen a villamos közvilágítást a Rákóczi úton. A naponkénti ki- és bekapcsolást ekkor még gyalogos személyzet végezte. A fejlődés következő állomása a Ganz-féle váltóáramú ívlámpák felszerelése volt, melyeket már központi kapcsolóberendezések segítségével működtettek. Az akkori idők legkorszerűbb közvilágítási rendszerét, az útközepes világítást 1925-ben alkalmazták először. 1926-ban megkezdődött a kőolajlámpák lecserélése, s 1930-ra a petróleum alkalmazása teljesen megszűnt. Az ekkor meginduló jelentős fejlesztési tevékenységnek az alábbi követelményeket kellett kielégíteni a közvilágítási hálózat építésénél: — fokozódjék a hálózat üzembiztonsága, és minél kisebb területre korlátozódjanak a zavarok; — a létesítési és karbantartási költségek maradjanak egy elfogadható határon belül; — a lámpák egyenkénti kapcsolása helyett létesüljön központi kapcsolás; — a közvilágítás alkalmazkodjék a természetes világítás változásához. Ez utóbbi követelmény kielégítése érdekében csillagászati tárcsával ellátott kapcsolóórákat használtak. Ezek a tárcsák a be-és kikapcsolás időpontjait a világítási naptárnak megfelelően, naponta önműködően beállították. Hátrányuk volt, hogy nem vették figyelembe az időjárás változásait. E hátrány kiküszöbölésére jelentős lépést tettek 1931-ben: megkezdődött az egy központból való kapcsolás kiépítése. Befejezése után a főváros közvilágítását a vezérlő főközpontból tetszés szerinti időpontban, egy percen belül bekapcsolhatták. Az 1950-es évek elejétől rohamos fejlődés indult meg. A megvilágítás növelésére a régi rendszerű izzólámpák már nem voltak alkalmasak. Előtérbe került a fénycső alkalmazása, amelyeket először 1958-ban a Lenin körúton, ostornyeles kandeláberekre szereltek fel. A korszerűsítéshez alkalmas másik — hazai gyártmányú — gazdaságos fényforrás volt a színkorrigált higanygőzlámpa. Rendszeres használatát 1961-ben kezdték meg. Üzemviteli és gazdaságossági szempontból egyaránt bebizonyosodott, hogy ezek a világítótestek a fénycsöveknél alkalmasabbak közvilágításra. E rövid történelmi visszapillantás után nézzük meg, hol tartunk ma. Milyen a közvilágítás üzemkészségének helyzete napjainkban? Ezt a kérdést azért is érdemes részletesebben megvizsgálni, mivel egy széles körben ismert mondás szerint „a közvilágítás az áramszolgáltató vállalatok kirakata". S ezt a „kirakatot" minden állampolgár látja. Jelenségeit sokan figyelik, és igen sokszor — néha a széles nagyközönség előtt, a televízióban, rádióban is — értékelik. Ezek az értékelések — enyhén szólva — nem mindig hízelgőek az Elektromos Művek (ELMÜ) számára. S ez azért sem közöm-42