Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Cserháti Péter: „Maga ismer Sztalin-hidat?”

Egy gyalogpolgár jegyzetei 2. „Maga ismer Sztalin-hidat?" Egy, a fiók-világháború előtt játszódó novellában olvasom, hogy a hős kilépett a kapun, végigment a Fürdő utcán, az -tán balra fordult a Váci körútra. Az egyemeletes sarokház kirakatában megnézte az ezüst étkészletet. Hol járt vajon a novella hőse? Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy számomra ez a szöveg nem bizonyult megoldhatatlan rejtvénynek. Az egyemeletes házra, amelyben a nagy ékszerüzlet volt — ha jól vélem, Silbermann-nak hívták a tulajdonost —, még magam is emlékszem, hiszen a ház csak 1945-ben pusztult el. Az épület azon sarkának a helyén, ahol az ékszerüzlet volt, most a Népköztársaság útjáról a Lánchíd felé haladó út járdája és jobb szélső forgalmi sávja helyezkedik el. A Fürdő utcának és a Váci körútnak azonban már születésem idején is más neve volt. Hogy mégis ismerem ezeket az utcaneveket, az annak köszönhető, hogy a megboldogult, kissé merev gondolkozású nagyanyám nem volt hajlandó megtanulni az új neveket. így aztán nekem kellett megtanulnom (ha meg akartam őt érteni), hogy a gróf Tisza István utca (a mai József Attila utca) régen Fürdő utca volt, a Vilmos császár út (a mai Bajcsy-Zsilinszky út) pedig a háborúig Váci körút. (Ha jól tudom, a Vilmos császár út elnevezés az első világháború idejéből származik. Talán 1916-ban, a Kiskörút négy szakaszát a központi hatalmak négy államfőjéről nevezték el, rendre Vilmos császár út, Károly király út, Borisz cár út és Mehmed szultán út. A két utóbbi név azonban nem bizonyult tartósnak.) A magam részéről sajnálom, hogy a néhai Fürdő utca József Attila nevét kapta és nem Ady Endréét. Mégpedig azért, mert a plebejus haragú, dzsentri Ady Endre és a konzervatív politikai szolgálataiért gróffá lett dzsentri „geszti bolond" dialektikusan összetartoznak. Ezt az összetartozást jól ismerték fel azok, akik a Tisza István kertvárost Ady-ligetnek keresztelték át. Sajnos, azonban Ady már a felszabadulás előtt kapott egy jelentéktelen rózsadombi utcácskát. Feltehetőleg ezért nem merült fel, hogy róla nevezzenek el egy komoly belvárosi útvonalat. Ennek kapcsán még tennék egy kitérőt, mielőtt elereszteném voltaképpeni mondanivalómat. Az Ady—Tisza dialektikus viszonyhoz hasonló természetű a Károlyi—Tisza viszony is. Amikor egy tévéműsorban megkérdezték Károlyi Mihálynét, hogyan tetszik neki Varga Imre emlékműve, ő kitért az esztétikai értékelés elől. Csak azt mondta, elégtétel számára, hogy a férje emlékműve annak az épületnek a tőszomszédságában áll, ahol Károlyi sok éven át vívott kemény politikai harcokat Tisza Istvánnal. A jelek szerint senkinek sem jutott eszébe felvilágosítani Andrássy Katinka asszonyt, aki erről nem tudhatott, hiszen emigrációban töltötte azokat az/ évtizedeket, hogy a Károlyi-emlékmű nemcsak a szóban forgó épület (az Országház) mellett áll, hanem alig néhány lépésnyire attól a helytől, ahol Horthyék emeltek monumentális emlékművet Tisza István grófnak, melyen a bronzszobor mögött álló mészkőpilon tetején egy oroszlán harcolt a rátekeredő kígyóval, mely utóbbi az alkotó elképzelése szerint egyszerre jelképezte a polgári radikalizmust és a bolsevizmust. Visszatérve eredeti témánkra, régebbi irodalmunk egyre nagyobb része válik nehezen emészthetővé az olvasó számára, mert utcák, terek, intézmények nevei, sőt még nem is csak a nevei, hanem maguk a terek is, az utcák is átalakultak, eltűntek, újjászülettek. Nemcsak a Fürdő utcát vagy a Koronaherceg utcát (a mai Petőfi Sándor utcát, amely egy fordítási bakinak köszönhette a nevét, ugyanis a Kronprinz németül trónörököst jelent, és csak leiterjakab fordításában Koronaherceget) nem érti a mai olvasó, hanem azt sem, hogy elmentünk a Városi Színházba. Ha egy mai fiatalembernek a kezébe kerülne az a kőzettankönyv, amelyben a szienit nevű kőzetről szóló szakasz azzal végződött, hogy szászországi rózsaszín szienitből készült a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székházának a lábazata (mellesleg ez volt az első igazi magyar bank, amelynek létrejötténél Kossuth is bábáskodott, azt hiszem, 1841-ben) vajon honnan tudhatja meg hogy ez jelenleg a Belügyminisztérium épülete? Miután a captatio benevolentiae hosszabbra nyúlt, mint az alább ismertetendő javaslat, végre erre térek. Javaslom hogy készüljön egy újszerű kisenciklopédia: Budapesti utcák, terek és intézmények 1686—1986 címen. Ha most hozzákezdenének az illetékesek, 1986 körűire tényleg el is készülhetne egy ilyen könyv. Elképzelésem szerint közös munkája lehetne ez a Fővárosi Levéltárnak, a Szabó Ervin Könyvtárnak, a Budapesti Történeti Múzeumnak, a megfelelő Pest megyei szerveknek (hiszen a mai Budapest területének mintegy fele 1950-ig Pest megyéhez tartozott) és a Budapest szerkesztőségének. Kezdődhetne ez a könyv a Budapestet alkotó három város egyesítés utáni településszerkezetének a rekonstrukciójával és e településszerkezet fejlődésének máig terjedő áttekintésével. Ezután következhetnének, a régi neveket a maiakhoz mutatózva, ábécérendben az utcák és a terek. Ahol ez indokolt, ott röviden érinteni lehetne az adott utca vagy tér keletkezésének a történetét is. Ez a Népköztársaság útja és a Nagykörút esetében általában közismert, más területeken azonban teljesen ismeretlen az átlagolvasók előtt. Ezt követően pedig — lehetőleg időpontok feltüntetésével — meg kellene adni, hogy az adott utca, amikor már kialakult, mikor milyen nevet viselt. Az időpont például azért lenne érdekes mert mondjuk, az említett Koronaherceg utca esetében nem ugyanaz, ha Rudolf trónörökös korában vagy ha Ferenc Ferdinánd idejében kapta volna a nevét az utca. Legalábbis érzelmileg nem ugyanaz. Az utcák és terek után pedig egy hasonló lexikon következhetne létező és megszűnt szállodákról, színházakról, múzeumokról, sőt, fontosabb egyesületekről és szervezetekről is, amelyek Budapesten működtek, amelyek Budapest történetének egy bizonyos szakaszában valamiféle szerepet játszottak, vagy amelyek ma is megvannak, de más néven, és amelyekkel ennek folytán az olvasó olvasmányaiban is találkozhat. Az utca-, tér- intézményelnevezés kapcsán nem kellene csak a száraz adatokra támaszkodni, hanem érdemes lenne említeni a hozzájuk fűződő anekdotikus vonásokat is, mint a fent említett Koronaherceg utca leiterjakabját, vagy a tévedésből elnevezett utcák esetét, mint amilyen a Guszev utca. Ahol lehet, meg kellene adni az utcanevek magyarázatát is. (Kevésbé ismert nevek esetében azt, hogy kiről nevezték el.) Mert én lexikon segítsége nélkül sem azt nem tudom, hogy ki volt Káldy Gyula, sem azt, hogy ki volt Laudon, akiről még előbb a Népköztársaság útja első jobb oldali mellékutcáját elnevezték. Egyes esetekben érdekesek lehetnek még azok a körülmények is, amelyek között egy utcanév keletkezett. (Ez nem kisenciklopédia volna, hanem nagy enciklopédia. — A Szerk.) Befejezésül hadd írjak ide egy saját magammal megesett „anekdotát". Valamikor, a 60-as évek közepén, tehát néhány évvel azután, hogy az Árpád-híd visszakapta eredeti nevét, villamossal jöttem befelé a Váci úton. Egy idős, alighanem falusi asszony megkérdezte a vezetőt (akkor a vezetők még nem kaptak üvegfülkét), hogy merre van a Sztalin-híd. A vezető zordan felelte: Nem tudom! Mire én megszólaltam: Tessék a harmadik megállónál leszállni. Erre a vezető mérgesen felém fordult: Miért, maga ismer Sztalin-hidat? Nem — feleltem —, nem ismerek Sztalin-hidat, de azt tudom, hogy melyiket hívták korábban Sztalin-hídnak. De mondja — folytattam —, ha magától megkérdezik, merre van a Király utca, arra is azt mondja, hogy nem tudja, mert azt ma Majakovszkij utcának hívják? — A pilóta morcosan azt válaszolta, hogy igen. De ez nem hangzott túlságosan meggyőzően. Cserháti Péter 29