Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - István Mária: Jaschik Álmos díszleteia Csongor és Tündéhez

ISTVÁN MÁRIA Jaschik Álmos díszletei a Csongor és Tündéhez Németh Antal rendező, hosszú éveken át Jaschik Álmos munkatársa és barátja, egy 1965-ben megjelent cikkében utalt rá, hogy a művésznek díszlettervezőként talán legjelentősebb feladata a Csongor és Tünde volt. Mivel e témával pályafutása során többször is találkozott, különösen érdekes összehasonlítani megoldásait. Az Országos Széchényi Könyvtár őriz egy tervet, amely az 1929-es szegedi előadáshoz készült. Ez volt Németh Antal első rendezése, ezzel indult hosszú évek elméleti felkészülése után gyakorlati színházi pályája. Elképzelése az volt, hogy a díszlettel bebizonyítsa az anti-naturalisztikus színpadművészeti stílus magasabbrendűségét, ugyanakkor a szegedieket meggyőzze arról, hogy az új típusú díszlet nemcsak szebb az ízléstelen réginél, hanem olcsóbb is. A pergőbb tempó érdekében az egész művet egyetlen állandó színpadon akarta játszatni, amely csak egyes betétek cseréjével utalna a színváltozásokra. Rendezői elképzeléseit Jaschik Álmos valósította meg. A játékteret két különböző magasságú szintre tagolták, amelyeket egy ferde sík kötött össze. A díszletet oldalt kék színű, félkör alakú függönyök határolták, s egy állandó arany háttér zárta le. Az elképzelés puritánságával csupán szerény kerete kíván lenni Vörösmarty költészetének. A Széchényi Könyvtárban található vázlat Mirigy háza táját ábrázolja. Maga a házikó és a mögötte lévő, pár vonallal jelzett fa — ágain madarakkal — Jaschik rajzolói stilizálásának teremtményei. Voltaképpen ezek az elemek jelentik az eredeti tervezői elképzelések körét, amely tényleg meglepően újszerű, szokatlan a magyar színpadokon. A rajzon látható több részlet feltehetően az eredeti puritán benyomás „szelídítése" (a szegediek „érzékenységének" kímélése), amelyre a rendezővel folytatott levelezésben is utalt. Csak erre gondolhatunk a túl díszes székelykapus kerítés, a kert hatalmas napraforgói, rózsabokrai láttán. Mégis, minden „szelídítés" ellenére az újszerű Csongor és Tünde mindössze erkölcsi sikert hozott, összesen három rendes és egy ifjúsági előadást ért meg Szegeden. Mikor Németh Antal átvette a Nemzeti Színház vezetését, az ő rendezői és Jaschik díszlettervezői tevékenységére is egészen más lehetőség nyílt, mint annak idején Szegeden. Abban a Csongor és Tünde előadásban, amelyet a százéves jubileumához közeledő Nemzeti hozott színre, a művész legjobb értelmezése valósult meg, bár a téma később is újra meg újra foglalkoztatta. A díszlet újszerű karakterét az adta, hogy a színtereket vetített képekkel jelezte a művész. Vetítések beiktatásával már a század legelejétől kísérleteztek a magyar színpadokon (például Kéméndy Jenő az 1904-es Walkürben), de ezek csak egy-egy természeti jelenség (vízesés, vihar stb.) vagy fantasztikus jelenetek (walkürök lovaglása) megidézésére szolgáltak. Egy előadás összes díszletét diapozitívek segítségével megalkotni: ez Jaschik Álmos specialitása. A díszlettervezést alapvetően festői tevékenységként fogta fel (ellentétben az architektonikus irányzattal), s ezen belül sajátos módszerét elsősorban két szempontból tekintette fontos fejlődési fázisnak. Az egyik a tökéletesebb illúzióteremtés volt (ez azonban antinaturalista illúzió!), a másik, hogy a tervező így ismét maga kivitelezhette művét, nem kel-