Budapest, 1983. (21. évfolyam)

9. szám szeptember - Endrődi Szabó Ernő: Látszik-e a Gellérthegyről az Ararát?

Az 1915-ben lemészárolt örmények emlékterme a kápolnában zetiségnek? A másik: miért vannak olyan sokan, akik nem vallják be származásukat? — Milyen joggal nevezhetjük magunkat nemzetiségnek? Szervezetünk, folyóiratunk, könyvkiadásunk volt, iskoláink működtek! Ez nem elég bizonyíték? De válaszolhatok Garabet Aznavurjannal is—ismertebb nevén Charles Aznavourral. ő azt mondta: örmény vagyok a vallásomban, a nyelvemben, a kultúrámban és a konyhámban. Állampolgárságom viszont francia. — Elhangzott itt egy igen lényeges kitétel: az anyanyelv használata. Ismereteim szerint ez nem jellemzi a hazai örménységet. — Ez is csak részben igaz! Jómagam beszélek, írok, olvasok örményül, s a hároméves kislányom is beszéli már valamelyest a nyelvet. Nálunk megvan a származástudat, a múlt, a hagyományok, az örmény kultúra ismerete, szeretete és az igény az ápolására. Ez épp elég. — Ha jól értem, önök a nemzetiséghez tartozás döntő ismérveként nem a beszélt nyelvet, hanem a származástudatot és a kultúrkörhöz való tartozást fogadják el? — Igen, pontosan. Ez a kettő: a kultúra és a származás, ami öszszeköt, összetart bennünket. Arról mi nem tehetünk, hogy az ötvenes évek politikai szűklátókörűsége tönkrezúzta a szervezetünket. Azóta fölnőtt egy új generáció, amely igényli, hogy szervezett formában ápolhassa a nyelvet, a kultúrát. — Van erre remény? — Hát nézze: igazából lógunk a szeren. Nem tudnak hová tenni bennünket. Az egyesület feloszlatása után egy ideig az MSZBT keretei között, majd a HNF-nál működtünk, de ez idő szerint „nincs helyünk a nap alatt". Hogy miért? — Az örmény terroristák? — Ez az egyik ok. Én elítélem az ilyen módszereket, annál is inkább, mert sehová nem vezetnek, s ezek az akciók — az áldozatokon kívül — nekünk is ártanak. De a közömbösség a másik ok. A világ annak idején tétlenül nézte végig másfél millió ember meggyilkolását. Ki ítélte el a törökországi örménymészárlásokat, és ki adott erkölcsi vagy anyagi elégtételt az örmény népnek ? Egyedül a Szovjetunió mentette meg az örményeket és próbálta az „örmény kérdést" a Népszövetség elé vinni. És lehet, hogy nem hiszi, amit most mondok: igen sokan félelemből nem vallják be örmény származásukat. Egy ilyen sokkot nem könnyű kiheverni. — Visszakanyarodva a kiindulóponthoz: lesz-e megoldás, elképzelhető-e valamilyen formában szervezeti élet? — Nos, talán az 1972-ben megjelent egyesületi törvény segítségünkre lesz. Támogatásáról biztosított bennünket a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, és úgy tűnik, talán sikerül a Művelődési Minisztérium nemzetiségi osztályának segítségét is megnyerni. Alapvetően kulturális jellegű tevékenységet tervezünk. Egyúttal a magyar-örmények történetét is szeretnénk teljes egészében föltárni. — Lesz-e megfelelő létszám az egyesület létrehozásához ? —- A törvény szerint tíz ember már elegendő hozzá. Ám ha csak azt veszem, hogy a különféle helyeken tartott rendezvényeinken átlagosan 400 fő jelenik meg, akkor ennek többszörösére számithatunk. Búcsúképpen még körülnézek a lakásban: egy darab Kelet — Budapest kellős közepén. Szőnye-Miseruhák a múzeumban 17