Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Oszlay István: A népfront napórája

téma, de nyilvánvalóan figyelmet érdemel, hogy a pesti utcák számozását az ötvenes évek első felében kezdték el. Különleges érdekessége ennek a kezdeményezésnek, hogy minden városrész más színű bádogtáblát kapott, és a számozás nem utcánként történt, hanem az egyes városrészekben az eggyel kezdődő számok abban a városrészben az utolsó házig folyamatosan folytatódtak. Az az értesülés, hogy Pest száz, úgynevezett utcabiztosai között Jókai Mór nevét is megtaláljuk, szintén nem hagyható figyelmen kívül. Ezek az utcabiztosok — ahogyan ma mondanánk — „társadalmi munkában" segédkeztek a város közrendjének és köztisztaságának felügyeletében. A Fővárosi Lapok 1864. évi 85. száma beszámol egy utcaseprő gép bemutatójáról, a cikkét ezzel fejezi be: „az első próba annyira sikerült, hogy a találmány „Az utcaseprő". Szemlér Mihály kőrajza 1864-ből rövid idő alatt nagy elterjedésre számolhat". A cikkíró nem bizonyult valami nagy jóstehetségnek, mert a seprőgépek egyeduralmára csak jóval később került sor. 1866-ban újra jelentős mértékben emelték az utcaseprők létszámát, ám a favágásokat — amint a cikkből kitűnik — még mindig az utcán végezték el. A Századunk című napilap a 60-as évek végén az úttisztítás elégtelenségét bizonygatja. Ennek igazolásául számadatokat sorol fel, melyek szerint akkor Pesten a 253 utca tisztítására csupán 85 fő állott rendelkezésre és a szemétfuvarozás is csak tíz kétfogatú és három egyfogatú és a szemétfúvarozást is csak tíz kétfogatú és három egyfogatú kocsi végezte. Szóvá teszik a lapok a járókelők háborgatását is a csaknem délelőttbe nyúló utcasepréssel, holott a háziúrnak a rendelet szerint a járdát éjjel kell felsepertetnie. (1856.). A Vasárnapi Újság egyik 1861-es száma ad hírt Beliczai Imre terézvárosi albíró javaslatáról. E szerint a Király utcai házakra vessenek ki adót, éspedig minden boltajtóra 30.-, minden boltablakra 10-, az I. emeleti ablakokra 5-, all. III. és IV. emeleti ablakokra egyenkint 4-, 3-, illetve két krajcárt, s az így befolyt összegből fedezzék a felállítandó és tisztességesen megfizetett takarítógárda költségeit. Itt megjegyzendő, hogy abban az időben a Király utcában még csak egy négyemeletes ház állott. Az 1862 januárjában megjelent főkapitányi rendelet újból megerősíti a járdák lesöprésének és a téli hónapokra a hó és jég feltörésének, homokkal, fűrészporral, vagy hamuval történő behintését. Ekkor került komolyan szóba a Duna-part szabályozása is. Egyik lapunk megjegyzi: „fákat kell oda és nem házakat építeni". Erre a szabályozásra a jelek szerint igen nagy szükség volt, hiszen egy másik újságcikk szerint „a Dunapart a világ legszebb corsoja lehetne, undorító szennyével azonban csak gyalázatunkra fog vállni vásárról bejött kocsik lepik el, szalmát, szecskát, ganajt halomra raknak ott és tollak tojáshéjak, bormfihulladékok, rothadt gyümölcsök s vöröshagymákban térdig kell gázolnunk..." A Sürgöny 1862. július 1. száma nagyon érdekes tudósítást közöl. Ezt a hírt annyira közérdekűnek tartjuk, hogy az alábbiakban szó szerrint idézzük: „Horvát-Horti úrtól Pesten a Nádor szállodában nyolc uj mütarri találmány van mintaképben és tervekben közszemlére kiállítva... Egy utcaseprőgép mely egy közönséges szekér által vonattatik, minden utczák, melyekben ezen gép keresztülmegy megöntöztetnek; minthogy az minden szemetet és ganajt öszszesöpör, magába felvesz és elhord..." A leírásból kitűnik, hogy abban az időben, amikor még a fejlettebb nyugati városokban is csak kevés ilyen seprőgép volt használatban, fontos ipari találmánynak számítgatott — hacsak nem volt egy akkor már elterjedt seprőgéptípusnak egyik utánzata. Sajnos a gép műszaki rajzát nem sikerült megszereznünk. Rendkívül izgalmas és érdekes lenne, ha ez a tervrajz valahonnan előkerülne. Az utcatisztítás ezekben az években egyébként — mint az egyik napilap hírül adja — a városnak évi 72 ezer forintjába került. Rendelkezéseket s előírásokat kiadtak ugyan, de sajnos, azokat — éppen úgy mint manapság — nem tartották be, nem tartatták meg. Buda városa ritkábban szerepel a hírek között. Egy 1865-ben kiadott magisztrátusi értesítésből szerezhetünk tudomást arról, hogy a városi tanács hat évre 2000 forintnyi biztosíték mellett pályázatot hirdetett a budai utcák tisztogatására. Mellesleg megjegyzendő — mint a Sürgöny írja —, 1865-ben nevezték el a Szén teret Deák Ferenc térnek és a volt Nagyhid utca szintén 1865-ben kapta a haza bölcséről mai nevét. Ugyancsak a Sürgöny ad ötletet ahhoz, „Hogyan kellene ingyen utcaseprést eszközölni ?" Elmagyarázza, hogy mivel az utcaszemét sok alkáli elemet tartalmaz, azt a kerttulajdonosoknak jó áron értékesíteni lehetne, s a bevétel bőven fedezné az utcaseprés költségeit. 1866-ban várostanácsi rendelkezés lépett életbe a hulladékok azonnali eltávolításáról, a csatornák tisztításáról és az árnyékszékek vízzel való rendszeres öblítéséről. Pár héttel később már nyilvánosságra hozzák, hogy az előbbi rendelkezések megszegéséért 43 háztulajdonosra vetettek ki bírságot, s a kiadott előírások betartását a jövőben ún. biztonsági biztosok kíséretében a város hivatalnokai szigorúan ellenőrzik. 1866-ban a pestvárosi tanácsülésen „elhatároztatott az utcaseprők számát legalább 100-ra emelni." Ugyanezen évben adták hírül — miután a járdák leseprésére és hóeltakarítására vonatkozó rendeleteknek nem tettek eleget, s ebből számos baleset származott —: „az összes biztonsági közegek meg fognak bízatni a járdák felügyeletével, hogy az összes háztulajdonosok és helyetteseik ellen, akik a ház előtti tisztítást elmulasztják a legszigorúbban lehessen eljárm."(Mz is időszerű volna ez a szigorúság — A szerk.) A biztonsági közegek alatt a rendőrséget értik, de ugyanakkor a város is alkalmazott „tisztasági biztosokat", akik a „tisztaság folyamatos felügyeletére" voltak hivatottak. Ezek napibére egy forint volt. E „tisztasági biztosok" nem tévesztendők össze a díjazás nélküli — mai szóhasználattal élve — társadalmi munkában foglalkoztatott „biztonsági biztosokkal", akik szintén az utca rendje fölött gyámkodtak. Hogy a közvélemény mennyire igényelte a város tisztaságát, arra jellemző példa, hogy a közkedveltségnek örvendő és széles körben olvasott Pester Lloyd 1868-ban több folytatásban hasonló jellegű cikksorozatot jelentetett meg „Das Strassenwesen in Ungarn" címen. A köztisztaság immár továbbra is az érdeklődés gyújtópontjában állott. Erre vall az „Ország-Világ" 1872. évi 30. számában Jankó Jánosnak 40 képből álló karikatúrasorozata a pesti utcaseprőről. A köztisztaság múltjának vizsgálatánál unos-untalan beleütközik egy azóta már régen feledésbe merült fogalomba: a szemétkotrás jogáról van szó. Nos ez a kereső foglalkozás egészen a század végéig virágzott, s csak akkor szűnt meg, amikor a Duna bal parti szemétszállítást teljes egészében ifj. Cséry Lajosra ruházták át. Ez lényegében azt jelentette, hogy a város területén, vagy a közvetlen közelben elterülő szeméttelepeken egyes személyeknek — vállalkozóknak — kizárólagos engedélyezési jogot adtak a szemét átkutatására, kotrására, vagyis mai szóval kifejezve guberálására. A vállalkozók napszámosaikkal átfésültették a szeméttelepeket és az értékes anyagokat kiválogatva újra felhasználták, vagy átdolgozva értékesítették. Ez rendkívül gazdaságos vállalkozás volt, mert a belőle származó jövedelem sokszorosan fölülmúlta a bérleti díj összegét. Volt is nagy tülekedés a haszonbérlet megszerzéséért. Ügy gondoljuk, nem volt érdektelen idézni a kialakulóban levő nagyváros különböző sajtótermékeiből abból az időszakból, amikor a város polgárainak igénye a köztisztaság iránt a város fejlődésével párhuzamosan növekedett. Befejezésül még egy utolsó idézet e korból. Megjelent a Sürgöny 1861. június 27. számában. „...A minap erős szélvész felbolygatta az utcáinkon csendesen szendergő szeméthalmokat... és azt látjuk, azaz láthattuk volna... ha szemeinknek nem rohant volna, hogy milyen szemetes és gizgazos a mi szép ifjú Pestünk. " Tegyük kezünket szívünkre, s mondhatjuk azt ma, hogy mindez nem igaz? Pedig éppen 130 évvel ezelőtt a Pesth-Ofher Tageblatt a következő, máig is érvényes megállapítást tette: „Es macht die Reinlichkeit einer Stadt gewiss auf den Fremden, sowohl auf den Einheimischen den angenehmsten. .. Eindruck." Vagyis: egy város tisztasága mind az idegenekre, mind a lakókra a legkellemesebb benyomással szolgál. (X) 46