Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Cserháti Péter: Egy gyalogpolgár jegyzetei I.

CSERHÁTI PÉTER Egy gyalogpolgár jegyzetei I. együttesek, utcák, terek, amelyek egyszerűen azért fontosak, mert hozzátartoznak a bennünk kialakult városképhez. Hadd említsek egy külföldi példát. A turista számára eléggé ellentmondásos látvány a moszkvai Vörös tér. Ennek egyik hoszszú oldalát a szép és történelmi nevezetességű Kreml, egyik rövid oldalát tarka, hagymakupolás templom határolja. A másik hoszszú oldalon viszont a Nagyáruház és a negyedik oldalon egy múzeumépület a külső szemlélő számára erősen lerontja a hatást. Tudomásom szerint, abban az időben, amikor a Kremlben a kongresszusi palota épült, felmerült az a voltaképpen ésszerűnek tűnő javaslat, hogy le kellene bontani a helyhez méltatlan GUM-áruházat és a múzeum épületét. Ezt a javaslatot azonban a moszkvaiak felháborodása elsöpörte. Akkor nagyon meglepődtem, most azonban kezdem megérteni. Ezek az épületek a maguk csúnyaságában szerves részei az ő Moszkvájuknak. Éppen úgy, ahogy a Nagykörút házai — amelyek közül ma is csak nagyon keveset tudok szépnek látni — szerves részei fővárosunknak. Úgy gondolom, nem ártana a városvédő műsorban kitérni arra — feltéve, persze, hogy Ráday Mihály a nézeteimet el tudja fogadni —, hogy nem akarunk az „old is beautiful" (szép, ami régi) álláspontjára helyezkedni. Eddig ugyanis a műsor egy picit ilyen nézőpontot látszott sugallni. Pontosabban behatárolva: elsősorban az tűnt szépnek, ami a századfordulót megelőző és követő évtizedben épült. Nem minden szép, amit Ráday jogosan megőrzendőnek ítél. Hanem esetleg csak azért kell megóvnunk, mert szerves része a múltunknak. A Buchwald-székeknél is el lehet képzelni szebb szabadtéri ülőbútorokat, de, ha helyreállítjuk a Duna-korzót, akkor ahhoz hozzátartoznak a Buchwald-székek is. Éppen ennek a „szép, az, ami régi" szemléletnek az elkerülése érdekében jó lenne, ha a műsor foglalkozna a város modernebb értékeivel is. Tapasztalatom szerint ezek megőrzése terén is akadnak problémák. Érdemes lenne bemutatni például a telepszerű lakóházépítés előzményeit. Gondolok egyrészt a város több pontján csoportosan épült ún. Bárczy-házakra. Bárczy István polgármestersége idején a Főváros eszközeiből viszonylag méltányos árú bérlakásokat bocsátottak az igénylők rendelkezésére. Az áron volt a hangsúly, mert lakást akkor bőven lehetett kapni — igaz, közben százezrek éltek nyomortelepeken. A másik érdekesség, amit be lehetne mutatni, a II. kerületi Napraforgó utca, amely a Pasaréti út végének az Ördögárok vonalát követő nagy kanyarját szeli át húrként. Ez a kis, egy- vagy kétlakásos családi házakból álló lakótelep 1931 -32-ben, a gazdasági válság kellős közepén épült, a kor legkiválóbb modern építészeinek a tervei alapján. Itt persze minden ház különböző. Majdnem mindegyiket más tervezte (egy tervező legfeljebb kettőt), és ezen bemutatták a modern építészeti formák sokféleségét! Ez az építkezés egyébként Rakovszky Iván támogatásával jött létre, ő 1928-tól I935"ig a

Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke volt. Politikai szerepét nem ismerem, de a modern lakóházépítés elterjedésében kétségkívül lehetett pozitív szerepe, amire a Napraforgó utca közepén található emlékkő feliratán kívül az a körülmény is utal, hogy a főváros talán legszebb modern tere, a Szent István park, létrejöttekor a Rakovszky park nevet viselte. Egyébként a Szent István parknak és a hozzá csatlakozó Pozsonyi úti szakasznak a 30-as években emelt épületeit ugyancsak érdemes lenne lencsevégre kapni. Ezek között található a talán mindmáig legsikerültebbnek mondható modern lakóépület, az a nagy sarokház, amelyben a Duna-park kávéház van. Tervezője, ha jól tudom, Benkhard Ágost. Ezeken az épületeken általában nincsenek megőrzésre érdemes díszek. A vonalaikkal, a felületeik kiképzésével és tagolásával hatnak. Ezért ezeken az épületeken ugyanolyan pusztulását jelenti az értéknek, ha nem pótolják az öszszetört műkő lapokat, ha a gyönyörű vonalú és hálás kameratémát szolgáltató lépcsőházak korlátjai sérültek, vagy a hiányzó darabokat eltérő színűvel pótolják, mint ha egy 20— 30 évvel korábban készült épületen kiverik az üvegablakot vagy átfúrják a domborművet. Még egy kérdést szeretnék felvetni, mégpedig a főútvonalak régi házaiban lévő kirakatokkal és portálokkal kapcsolatban. Erről ugyan már sokszor esett szó, de mégsem alakult ki megnyugtató rendezés. Azzal nem értek egyet, hogy az összes körúti házban lévő üzletet eredeti formájában kellene helyreállítani. Az akkor szokásos keskeny, magas ablakokhoz idomuló épületritmusnak megfelelő keskeny, magas és felül boltívben záródó üzletajtók és ablakok egyszerűen alkalmatlanok — legalábbis az esetek többségében — a kirakat mai funkciójának a betöltésére. Nem mindegy azonban, hogy milyen megoldások születnek. Érdemes végigpásztázni a Szent István körútnak a Marx tér felé eső, utolsó szakaszát. Itt szinte az összes lehetséges változat megtalálható. A páratlan oldalon például a Keravill, a hírlapbolt és a Zöldért képviselik az említett purista megoldást. Azután van néhány üzlet, amelynél, a két világháború közötti divatnak megfelelően, az épület fala elé rakott kirakatszekrényekkel oldották meg a problémát. A páros oldalon viszont részint jó, részint kevésbé jó ízléssel radikálisabb megoldást követtek. Elsősorban a Szent István körút 26. és 28. számú házat érdemes szemügyre venni. Mindkettő neoreneszánsz jellegű, eklektikus épület, szimmetrikus elrendezéssel, a kapu mellett jobbról-balról egy-egy nagy üzlethelyiséggel. Az átépítések közül időrendben az első, ugyanakkor alighanem a legsikerültebb a gyógyszertáré. Ez a maga nagyméretű, cikornyamentes üvegfelületeivel meglepően jól illik az eklektikus épülethez. (Más kérdés, hogy ezen a helyen eredetileg egy szép, régi berendezéssel ellátott patika volt. Ha jól emlékszem, Kerpel-patikának hívták. Ha ma kerülne sor ennek az átépítésére, akkor talán vitatkozhatnánk rajta, hogy meg kell-e őrizni eredeti formájában vagy sem.) Ugyanennek az épületnek a másik oldalán sok évvel később átépített cipőbolt látható — elrettentő példaképpen. Az épület másik oldalán egy modern üzlethelyiség-típust alakítottak ki, a később építkező vállalatnak és tervezőjének ehhez mindenképpen alkalmazkodnia kellett volna. Igaz, részben segíteni lehetne ennek az üzletnek az iszonyatos kinézésén is. El lehetne távolítani a kirakatüvegből az odafestett ízléstelen díszítést. Egyáltalán abszurd ötlet — sajnos, az utóbbi években kezd divattá válni —, hogy a kirakatüvegek egy részét befestik, pedig annak egyetlen funkciója van: tökéletesen áttetsző legyen. Ugyanakkor néhány éve egyebek között az összes háztartási és illatszerboltok kacskaringós ezüst, arany, lila stb. színű szalagokból álló keretet kaptak. Igaz, ezek a szalagkeretek nem olyan ízléstelenek, mint a Szent István körúti cipőbolt kirakatának a cirádái. Továbbhaladva, a Szent István körút 26. számú házban a Magvető Könyvesbolt néhány éve és a Népművészeti Bolt nem régen elkészült portálja — ha nem is olyan harmonikus megoldású, mint a gyógyszertáré — legalább • elfogadhatóan ízléses és az adott épülethez viszonyítva szimmetrikus megoldású, szemben a gyógyszertár és a cipőbolt furcsa kettősével. Minthogy az üzletek átalakítása még a mai nehéz világban is szüntelenül ront vagy javít, ideje volna komolyabban foglalkozni a kirakatok-portálok ügyével. Az átépítések előzetes véleményezésére talán jó lenne egy boltesztétikai tanácsadó bizottságot (egyébként a „bolt" szó a régi üzlethelyiségek boltíveiről kapta a nevét) szervezni a fővárosban. 31