Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Zábrák Gyula: Utak, beépítések, bütük

DR. ZÁBRÁK GYULA Utak, beépítések, biituk A város látképe lenyűgöző, de nem hibátlan. Nem kell különösebb szemmérték, esztétikai járatosság annak a megállapításához, hogy például a királyi palota szebb lenne, ha kisebbre tervezték volna. Ugyanez áll a rózsadombi SZOT-üdülő épületére. A pesti oldalon a Roosevelt tér „kiegészítése" sem válik éppen a panoráma díszévé, írtak is már róla eleget, s nem éppen dicsérő hangnemben. A látkép mégis gyönyörű. De Budapest nemcsak a Duna-partból áll, hanem vannak belső terei, útjai, melyeknek megítélésében már nem a „megszépítő meszszeség" a döntő, hanem a közvetlen észlelés. Milyenek a város utcái, terei, köz- és magánépületei, parkjai? Mennyire törődünk a belső városképpel? Vajon, ha a város egészéről alkotunk véleményt, akkor is nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy Budapest szép város? Vagyis rendezett, nagyvárosias — de nem túlzsúfolt —, tiszta, levegős és jó a közlekedése? Ez a néhány kritérium jelenleg csak ideális cél, melyet igyekszünk megközelíteni. Erezték, tudták ezt már elődeink is. Nekik sem volt könnyű dolguk, hiszen Budapest rohamosan fejlődött kis vidéki városból nagy metropolissá. 1795-ben a három városnak — Budának, Óbudának és Pestnek — még csak 54 ezer lakosa volt; 1846-ban 145 ezer és 1900-ban már 733 ezer. Lélekszám tekintetében ekkor Budapest Európa nyolcadik nagyvárosa volt. Elsősorban politikai és gazdasági okokból igyekeztek a várost Bécstől függetleníteni, fejleszteni. Sokan voltak, akik a polgárosodott nyugati városok színvonalának is megfelelő város, főváros megteremtésén fáradoztak. Az egységes nagyváros alapját Széchenyi István alkotta meg a Lánchíddal, a szerkezeti forma kialakításában pedig Podmaniczky Frigyes szerzett múlhatatlan érdemeket, például a Sugárút (Népköztársaság útja) megteremtésével. Jelentős eredményt tudott felmutatni az 1808-tól 1856-ig működött Szépészeti Bizottmány. Többek között sikerült elérnie — nem kis küzdelem árán —, hogy a pesti vármegyeház épületét ne az eredeti terv szerint, azaz 3,5 méterrel az úttestre települő portikusszal építsék meg, hanem néhány méterrel hátrább. Bizony, előnyére vált volna az épületnek és a városnak, ha még jóval hátrább kerül. De nem ez az egyetlen régebbi be-, illetve beleépítési példa. Amikor a Szépészeti Bizottmány elhatározta az Egyetem utca szélesítését, mindjárt megszabták az új beépítési vonalat, amely megfelelt volna a növekvő város igényének. Aztán 1886-ban mégis engedélyezték a Pesti Hazai Első Takarékpénztár felépítését — a régi vonalra. Az építtetők ügyesek voltak, megtalálták a „kiskaput", és maradt a szűk utca. Ennek hátrányát ma érezzük csak igazán. A merkantil szellem diadalmaskodott akkor is, amikor engedélyezték, hogy a Ferenciek terén a rend új bérházát beljebb építsék, s ezáltal a térből egy szűk utcát — a mai Károlyi Mihály utcát — csináltak. A beépítési tradíció továbbra is szívósan tartotta magát. A Közmunkák Tanácsa igen rövidlátóan elutasította az Egyetem tér bővítésének a tervét azzal az indoklással, hogy az egyetem épületének a térre beugró hétméteres rizalitja átjáróval rendelkezik, így semmit sem vesz el a tér felületéből, nem zavarja a Vadonatúj bütük a Váci utcában 28