Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Weöres Sándor kék könyvéből

Illés Árpád festőművész hagyatékában őriz a család egy kötetet, amely elejétől a végéig Weöres Sándor keze írása. A kék vászonba kötött könyv tartalmát így foglalja össze a költő az első lapon, de nyilvánvalóan már a lapok teleírása után: (Budapesten 1940. nov. 24-től 1941. márc. 15-ig írtam mindezt; egy részét akkor fogalmaztam, más részét régi dolgaiból idemásoltam; néhány oldalt pedig Pásztor Bélával írattam.) Tehát ez a kék könyv jó negyven évvel korábbi előzménye Weöres Sándor kéziratos könyvének, amelynek kísérő írásában ezt írta Károlyi Amy: „Ez a könyv az, ami. Vázlatkönyv. Improvizáció. Forgács. És bármily szépek is a forgács szőkés-vörös angyalhaj-csigái, akarvaakaratlan senki se nézné őket szekrénynek vagy íróasztalnak, holott, aki a forgácsot gyalulta a fából, szekrényt, sőt íróasztalt is tud építeni. Az improvizációt nem a magas művészet, hanem a mélylélektan irányából kell megközelíteni." A kék könyv egyik írásában így taglalja Weöres Sándor az üres könyv teleírásának tapasztalatait, szintén a lélektani vonásokat hangsúlyozva: % KedvestfÁrpi! Azt mondtad, hogy legközelebb prózát írjak ebbe a kék könyvbe. Hát íme itt a próza. Hálásan köszönöm, hogy ezt a könyvet átadtad nekem teleírás végett. Már régóta aligalig írtam verset; és kék könyved sok üres oldala szinte buzdított, hogy teleírjam őket. Először fordult elő most velem az a jelenség, melyről Paul Valéry ír, hogy az üres papír csábítja az embert a fogalmazásra. Eddig engem az üres papír, vagy egy jó toll csak firkálásra csábított, fogalmazásra nem; a fogalmazás eddig nálam mindig benső, lelki folyamatok eredményeképpen indult meg. Először történt velem afféle, hogy: „itt a sok papír, írok rá valamit, még nem tudom, hogy mit." Eddig egy nap két-három versnél többet sose írtam, azt is életemben legföljebb tízszer. Most, a kék könyv üres papír-rengetegének mintegy biztatására, pl. január 28 és 29-én 22