Budapest, 1983. (21. évfolyam)

8. szám augusztus - Frideczky Frigyes: A Lukácsban

Tettamanti Béla rajzai sandít, negyedóránként ellenőrzi magát, boldog, ha le tud faragni egy-két percet a hatvankettőből. — Miért siet ennyire, miért nem pihen közben? — kérdik tőle. A halál elől menekülök — fe­leli hamiskásan —, s ez eddig még sikerült. A csapkodó Többen ádázán verik a vizet, mintha rajta akarnák kitölteni bosszújukat tehetetlenségükért. Nagy robajjal úsznak, hatalmas hullámokat, örvénylő zuhatago­kat korbácsolnak maguk körül. Személyükben képviselik a Gel­lért hullámfürdőt. Mindenki me­nekül közelükből, aki nem, azt könyörtelenül legázolják. Érdekes emberek. Meg vannak győződve arról, hogy egyedül ők tudnak úszni, s csupán őértük van az uszoda. Senkire sincsenek tekin­tettel. Az egyik csapkodó külö­nös jelenség. Fejét víz alá nyom­ja, három hatalmas csapást mér a vízre, nagyot rúg, majd megáll, körülnéz. Ha mindenki őt nézi, újra a víz alá bukik, csapkod, rug­dalózik. Ha nem nézik, akkor is. Az úszásban alig halad. így vias­kodik fél órán keresztül, majd a zuhanyozóba vonul, ahol minden ottlévőt telefröcskölve, elégedet­ten röffenve dögönyözteti magát a forró vízzel, több órán át. A szépasszony Túl az ötvenen, de rafinált koz­metikával ügyesen takarja. Ud­vartartásával jön, sohasem egye­dül. Fején hongkongi paróka, szá­ja rúzsozva, arca és szeme kifest­ve. Nyakán, karján, ujjain s fülé­ben hatalmas aranyékszerek. Afri­kában szeretne élni, mert ott az orrába is fűzhetne aranykarikát. Kísérői előtte, utána s oldalán úsznak, hogy véletlenül se érje víz az arcát. Méltóságteljesen sze­—4i a vizet, s közben leereszkedve vált egy-egy mondatot hódolói­val. Mielőtt kilépne a medencé­ből, papuccsal és melegített für­dőköpennyel várja első számú rabszolgája. Felszegett fejjel, szál­egyenes testtel, feltűnő elegan­ciával vonul el az őt bámuló „plebsz" előtt. De így tesz, ha történetesen egyetlen ember sincs ott rajta kívül. Detronizált ki­rálynőnek tartják, a korona látha­tatlanul ott sugárzik feje felett. A tanár úr Kossuth-díjas, kiváló művész. Kitűnő zongorista volt nem is olyan régen, s világhírű zongora­tanár. Messze földről elzarándo­koltak hozzá elsajátítani a korsze­rű technikát; húsz dollárt is fizet­tek egy-egy órájáért. Szellemes beszélgető partner, ki nem fogy a történetekből. Órákig tud ado­mázni, s jószívű ember: minden­kit részesíteni kíván az érdekes sztorik élményében. Mondják: egyik tanítványa beleőszült és idegbajos lett, mert órákig topor­gott anélkül, hogy egy billentyűt is leüthetett volna, s amikor már századszor hallotta Goethe és Beethoven találkozását a bajor uralkodóval, fejét lekapta, s kézi­gránátként hajította a mesélőhöz, ám egy szózuhatag azt is elsöpörte. Már nem tanít, és nem is zongo­rázik. Közönségét a Lukácsban toborozza. Frottírköpenyében ül­dögél a kispadon, és mesél, me­sél. Mindig akad hallgatója — mint mondtam, szellemes elbe­szélő —, olykor felváltva hallgat­ják egész délelőtt. Egyszer láttam a vízben is. Két­szer végigúszta a húszméteres medencét. A versenyúszók Hiányos helyismeretük követ­keztében idetévednek, az alig pár méterrel arrább fekvő Komjá­di uszoda helyett. Habozás nélkül vetik magukat a 140 centiméteres vízbe — rá se rántanak arra, hogy már valaki úszik alattuk. Gyors karcsapásokkal szelik végig a húszméteres medencét — ijedten rebbennek szét körülöttük a ké­nyelmesen úszkáló hetven-nyolc­vanévesek. Miután megállás nél­kül húsz-harminc hosszt teljesí­tettek, felmennek a tetőteraszra, hogy egyenletes barnára sült tes­tükkel, mintaszerűen kimunkált izmaikkal gyönyörködtessék a fi­atal lányokat. Színészek is úsznak a Lukácsban. Időseb­bek és fiatalabbak. Imre bácsi olyan öreg, már rosszul lát, de rosszul is hall. — Ugye te vagy a Maros Gyu­ri ? — kérdezte legutóbb. Tagadó válaszomon hosszan eltűnődött. — Akkor te írtad azt a szép kis monológot, amivel olyan nagy sikerem volt Nagyváradon! Sajnos, nem tehetek eleget kí­vánságának, így szomorúan elvo­nul. Tamáska kitűnő úszó, s két kis­gyermek gondos apukája. Egyen­letes gyorsasággal szeli a hossza­kat — hozzátartozik ez minden­napos tréningjéhez. A Nemzeti Színház nagy öregje (nem élet­kora, csupán tehetsége szerint!) is itt úszik minden reggel. Csen­desen és észrevétlenül a mélyvíz­ben — ameddig hagyják. Hol ez, hol az szólítja meg — olyankor barátságosan felel —, hol a fürdő­mester hívja telefonhoz. Igen jámbor, nyugodt ember, csoda, hogy tud úgy begorombulni a „Döglött aknák"-ban, hogy szin­te félteni kell, azonnal megüti a guta. A dumafranci Őszülő vagány, szuggesztív erejű beszélőkével. Mélyen az úszómester arcába hajlik, erősen gesztikulál, mintha meg akarná nyerni világmegváltó terveinek. Holott csak azt mondja el, milyen ügyes volt legutóbb is, amikor egy külföldi csoportot fogott el fény­képezőgépével. Egyenként fotog­rafálta őket s a POLAROID gép azonnal kidobta a színes felvétele­ket. „ötven forintot is megadtak darabjáért, képzelje, percek alatt ezerötszáz forintot kerestem!" A bejrúti ostrom idején habzott a szája: „Nekem akarják beme­sélni, hogy öt-hatezer palesztin harcos védi a várost? Megvan­nak azok hatvanezren is, ha a vi­lág legjobban kiképzett és felsze­relt hadserege nem bír velük!" Végigjárja a kabinokat, isme­rősöket keresve, s mindegyikkel hosszan elbeszélget. Az utóbbi ki­fejezés nem fedi a valóságot, mert 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom