Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Hollós László: „Művészkert”

rekeknek. Nagyon tetszik, hogy a 70 éves Szabó Iván együtt focizik a fiaimmal. Csak az épületeket érzem még ma is nyomasztónak. Rozzantak, sötétek, piszkosak. Amikor egyszer taxival jöttem haza, a sofőr aggódva kérdezte: „Egyáltalán, be van ide vezetve a víz ?" A környék is elég visszataszító. Már az első héten megtámadták a feleségemet a borozó előtt. A telepen dolgozik a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat díszítőszobrász-részlege. Miattuk egész nap tárva-nyitva a kapu. Legalább a hátsó, piac felőli kis kerti kaput kellene zárva tartani. Mesélik, hogy néha csövesek is éjszakáznak a kertben. — Szerintem nincs szanatórium jellege a telepnek. Az öregek is rendszeresen dolgoznak. Az esti „körséta" kedves szokás, pihenés a munka után. Igaz, sokat költöttem a lakásra, de azért nem bántam meg a cserét. Olyan, mintha kertes családi házban laknék. Nyáron felfújható kis medencében még a felnőttek is pancsolnak. Az általam látott művésztelepek közül ez a lehető legjobb. Külső szemlélők A Lugossy Mária—Bohus Zoltán művészházaspár nem lakik a telepen, csak műtermet bérelnek itt. Naponta kijárnak, este hatig dolgoznak, aztán hazamennek. — Óriási szerencsénk volt. Ahogy elvégeztük 1971-ben a főiskolát, megkaptuk ezt az üres műtermet. Egy lavórral, rezsóval, merülő forralóval kezdtük, most meg már lassan kezdünk kiszorulni innen. Nekünk, kívülállóknak úgy tűnik, összetartanak itt az emberek. Ha kell, megvédik a telepet, harcolni is tudnak érte. Mindenkivel köszönő viszonyban vagyunk, de a közösség életében nem veszünk részt. Ahhoz itt kellene laknunk. Különben is nehéz a közeledés. Nemrég benézett hozzánk Bencsik Istvánné, és áthívott magukhoz. „Borzasztó, hogy tíz év alatt még egyszer sem ültünk le beszélgetni" — mondta. Külön öröm minden nap kijönni a telepre, kész kirándulás. Csönd, nyugalom, madárcsicsergés fogad. Kedvesek, „emberszabásúak" az épületek, csodálatos a park, „békebeli" a hangulat. Télen-nyáron kint lehetünk a szabadban, és a kislányunkat is kihozhatjuk. Szomszédaink azt is elviselik, hogy gyakran egész éjszaka dolgozunk. Ha elfáradunk, kicsit kiülünk a kertbe. A telepen gyönyörű a hajnal... Kutas László szobrászművészszel Lehel úti műtermében találkoztam. — 1961-ben kerültem kapcsolatba a művészteleppel. Boldogfai Farkas Sándorhoz jártam „inasoskodni". Szobrokat takargattam, vázat építettem, gipszbe öntöttem. Kevés volt a fizetség, de saját szobraimon is dolgozhattam. Emlékszem, ilyenkor Boldogfai elsétált mögöttem, visszajött, megállt, hümmögött: „Ah, nem szólok!" Ezt többször megcsinálta. Borzasztó volt. A telepen általában begubóztak az emberek, sokan haragban voltak, nem beszéltek egymással. Persze, azért itt is kialakultak az erőviszonyok. Az idősebbek összetartottak. Mint külső szemlélő azt tapasztaltam, hogy nem szerencsés együtt dolgozni a családdal. Jobb, ha a műterem és a lakás külön van. A művész-feleségek csak szítják az amúgy is meglévő feszültségeket. Nekem nagyon furcsának tűnt, hogy itt az emberek telefonon társalognak egymással. Az is érdekes volt, hogy ha a saját szobromat csináltam. Sanyi bácsiék inkább behívtak egy kávéra. Ha neki dolgoztam, nem. Akkor „szolga" voltam. Szabó Iván soha nem játszotta a művészt. Hozzá bármikor bemehettünk beszélgetni, kávézni, mindenkit szívesen látott. És ott volt a nagyszerű Gábor Móricz! Nála szoktam rá a jó erős, cukor nélküli teákra. Ha nagy ritkán kimegyek a telepre, akkor azt csak miattuk teszem. — Nem élnék itt szívesen. Vannak, akik szeretik a nagy társaságot, nekem túlságosan zsúfolt a telep. A Lehel úti műtermemben akkor vagyok egyedül, amikor akarok. Különben is, én egy szigetlakó vagyok. S erről a szigetről nem tudok elszakadni. Magyarországon ma mindenki meg van sértve valamiért. Elkényelmesedtek az emberek. Művész vagyok — mondogatják, s elvárják, hogy mindent elintézzenek helyettük. Mi lesz veled, művésztelep ? Dr. Molnár Ferencnek, a VIII. kerületi Tanács elnökének fölösleges felsorolnom a művésztelepen tapasztalt problémákat. Nagyon is jól ismeri mindegyiket. Mielőtt bármit kérdezhetnék, papírlapot tesz elém. Szécsi Szilveszternek, az IKV műszaki igazgatóhelyettesének tájékoztatójából kiderül, hogy a kerület az elmúlt 10 év alatt 2 702 600 forintot fordított a Százados úti művésztelepre. „Ezenkívül a bérlők részére bérbeadó helyett elvégzett munkáért, berendezési tárgyak cseréjére és korszerűsítési munkákra több százezer forintot fizettünk ki." — Tulajdonképpen ki a művésztelep gazdája ? — Hát ez az! Ennek a telepnek nincs valódi gazdája! Igaz, hogy az épületek állagának megóvása és a kert rendben tartása a mi feladatunk, de ez a művészettörténeti jelentőségű telep „túlnő" a VIII. kerületen. Sorsának alakulásában a Fővárosi Tanácsnak és a lakásokat kiutaló Művelődési Minisztériumnak is része van. Kerületünkben a lakások 56 százaléka szoba-konyhás. Pedig az elmúlt időszakban több mint 3200 új lakást adtunk át. Ebben az ötéves tervben további 400 készül el. A müvészteleppel szomszédos, piac mögötti telepen az idén 152, jövőre 153 lakást számolunk fel. A költöztetés már megkezdődött. 1984-re végre-valahára eltűnnek ezek a földszintes épületek. A tervek szerint pihenőparkot létesítünk a helyén társadalmi munkában. Láthatja, rengeteg, a művésztelepnél sürgetőbb tennivalónk van. Az idén hozzákezdünk a kerület egyetlen földútján, a Stróbl Alajos utcában a csatornázáshoz és a gázvezetékek lefektetéséhez. Utána az útburkolatot is meg kell csinálnunk. Mindez 20 millióba kerül, és ebben az évben az 56 kilométer úthálózat karbantartására összesen 11 millió forintunk van. Mit tehetnénk? Segítséget kell kérnem a környező vállalatoktól. Máshogy nem megy. -És mi lesz a müvészteleppel ? '— Ha már a Stróbl Alajos utcában felvonulnak, egyúttal a művésztelep csatorna- és vízhálózatát, valamint gázvezetékét is fel lehetne újítani. Nem is kerülne sokba. Az IKV éppen most javítja a műteremlakások tetőszerkezetét, hamarosan a cserepezés is megkezdődik. Úgy tudom, sok baj van a telep jelenlegi gondnokával. Az IKV követelje meg tőle a tisztességes munkát, vagy mondjon fel neki. Nem az én feladatom, hogy gépkocsit szerezzek a szemét elszállítására, mint legutóbb. Kellene ide egy természetet szerető, „univerzális" gondnok, aki rendben tartaná a kertet. Mert a parkban most úgy nő minden, akár a gaz. Még szerencse, hogy a lakók többsége gondozza a saját portáját. Az elektromos lebontó állomás életveszélyessé vált. „Se ajtaja, se ablaka." Azonnal értesítettem az Elektromos Műveket. —- Többször jártamba telepen. Nagyszerű itt az alkotói légkör. Büszke vagyok a művészekre. Jó látni szobraikat az ország legkülönbözőbb pontjain. Sokkal több törődést érdemelnének. Nem szabad hagyni, hogy a telep ebek harmincadjára jusson! A lakhatás feltételeinek biztosítása és a park gondozása a kerület állandó és folyamatos feladata. De az idén 70 éves művésztelep tovább már nem halasztható felújítása meghaladja az erőnket. Ehhez segítségre van szükségünk. Éppen ezért a Fővárosi Tanács és a Művelődési Minisztérium illetékeseit meghívtam egy tanácskozásra. Ha erőinket összeadnánk, előbb-utóbb megkezdődhetne a felújítás, s végre rendeződne a művésztelep sorsa. Remélem, jövő heti ülésünk eredményes lesz. * Riportom befejezéseként erről, a művésztelep további sorsát érintő (eldöntő ?) tárgyalásról szerettem volna beszámolni. Lapzártáig az érdekeltek még nem egyeztek meg az ülés időpontjában. Az ámbituson 13