Budapest, 1983. (21. évfolyam)

7. szám július - Kovács Zoltán: Gyalogosparadicsom 2000-ben

KOVÁCS ZOLTÁN Gyalogosparadicsom 2000-ben Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy nagyszabású építési program kifulladását — rutinszerűen — a pénzügyi helyzet alakulásával, az anyagi források beszűkülésével indokolják. Ez adott helyzetben igaz lehet, de ha az ember nemcsak feladatának, hanem szívügyének is tekinti a szóban forgó vállalkozást, a pénzhiány nem futtatja törvényszerűen zátonyra. Sok év — talán nem szerénytelenség — eredményes fővárosi beruházási gyakorlata alapján az a véleményem, hogy minden helyzetben lehet és kell rangsort készíteni az előttünk álló feladatok közt — még ha sok esetben talán fájdalmas is —, s kitartóan keresni kell azokat a lehetőségeket, bekapcsolható erőforrásokat és tartalékokat, amelyekkel folytatható a megkezdett munka. A döntés elsődleges szempontja az, hogy milyen és mekkora az a közösségi haszon, amely indokolja a fokozott erőfeszítéseket, és amelyeknek — mondjuk ki nyíltan — érdemes alárendelni más, egyébként szintén a köz érdekeit szolgáló beruházásokat. Meggyőződésem, hogy a belvárosi gyalogosrendszer megvalósításának ilyen elsőbbsége van a fővárosban, és ezt az intenzíven 1981-ben megkezdett átfogó programot folytatni kell. A történelmi Belváros nem csupán a főváros egyik kerülete a sok közül, hanem — a budai Vár mellett — „kirakata" Budapestnek és némi túlzással az országnak, minthogy a hazánkba érkező külföldiek 70 százaléka megfordul Budapesten és ezen belül a történelmi városmagban, a „Váci utcában". Ma különösen időszerű megemlíteni, hogy az idegenforgalomból eredő bevételek nagyobb hányada a fővárosban realizálódik, s nem közömbös, hogy milyen körülmények között. A gazdasági és szociális hasznon kívül, véleményem szerint, komoly jelentősége van annak is, hogy a következetesen átgondolt, világos közlekedési, parkolási és gyalogosrendszer (és az igényes díszburkolatok, parkolóházak, tömbrekonstrukcióval felújított épülethomlokzatok, színvonalas kirakatok és portálok, beépülő foghíjak) a stabilitást, higgadt céltudatosságot, gyártási, kivitelezési és esztétikai igényességet, vagyis: a minőségre való törekvést és az erre való áldozás képességét sugározzák. A gyalogosrendszer kialakításának alapvető célja a történelmi Belvárosra nehezedő forgalmi nyomás csökkentése, a közlekedés okozta káros hatások mérséklése és azoknak a kereskedelmi, kulturális, idegenforgalmi, lakóhelyi funkcióknak kibontakoztatása, amelyek valóban a város történelmi centrumába illenek. A belvárosi gyalogosrendszer Humanizált emberi környezet a gyalogosforgalom uralkodóvá válásával érhető el, s a Belváros világviszonylatban is kiemelkedő színvonalú tömegközlekedése lehetővé teszi ezt. Természetesen mindazon feszültségeket, amelyek ennek következtében jelentkeznek, következetesen enyhítenünk kell, például a parkolás, áurszállítás stb. területén. 1981-ben, az új Duna-parti szállodák felépítésével összhangban, elkészült a Dunakorzó első szakasza, az Eötvös tér és Vigadó tér között. Egyértelmű elismerést váltott ki a külföldiek és a hazai közvélemény körében egyaránt, és nagy lökést adott a folytatáshoz, sőt, ösztönzőleg hatott a többi, más jellegű belvárosi munka megkezdéséhez. A siker láttán halkult a kétkedők és ellenzők kórusa. Az első szakaszhoz kapcsolódik a Duna-korzó második üteme, a Vigadó tértől az Erzsébet-hídig. 1982 őszén folytatódott a kivitelezés, és várhatóan 1983 szeptemberében fejeződik be. Nagy erőfeszítések történnek, hogy ez év nyarára — az idegenforgalmi idény kezdetére — a teljes beton alépítmény és a díszburkolatnak mintegy kétharmada legalább a Régiposta utca vonaláig elkészüljön. Későbbi időpontra maradnak a kisebb — de nem kevésbé fontos — kiegészítő jellegű munkák, mint a támfal, ivókút, vaskorlátok, kertészeti feladatok stb. A Vörösmarty térnek központi elhelyezkedése, sokirányú funkciója folytán kiemelkedő jelentősége volt és van a város életében. Éppen ezért tágas, ünnepélyes, ugyanakkor a mindenkori igényeknek megfelelően változtatható teret szeretnének itt létrehozni. A Vörösmarty tér a Belváros „színpada" lesz, ahol ifjúsági gyűléseket, kulturális rendezvénysorozatot, nyári könyvvásárt, karácsonyi kirakodóvásárt és még ezernyi közösségi programot lehet rendezni. „Piazzaszerű", mediterrán tér lesz, amelyet a sétáló, ülő, nézelődő, beszélgető emberek a magukénak éreznek. A növényzetet nem mozdíthatatlan betontömbökben, hanem állandóan cserélhető és tetszés szerint csoportosítható agyagcserepekben vagy hordókban helyezik el. A térképző elemeket minimálisra csökkentik, hogy ne akasszák meg a spontán gyalogosáramlást. Nagy, homogén felületű, önmagában is szép, de a „használók", az emberek által — mobil utcabútorok helyezgetésével — mindenkor tetszés szerint alakítható térnek képzeljük el a jövő Vörösmarty terét. A főváros arculatát az eklektika és a szecesszió határozza meg, de ezek az épületek is meglehetősen pusztulóban vannak. Ezért a felújítások során mindent menteni kell, ami még menthető (vagy megmentésre érdemes). Ez feltétlenül óriási erőfeszítéseket kíván, főképpen pénzügyileg; itt semmivel nem lehet indokolni egyszerűsítő, igénytelen megoldásokat. Éppen ellenkezőleg, a korszerűsítéskor a tradíciók megőrzésére kell törekedni. Hangsúlyozni szeretném, hogy minden egyes esetben külön kel! mérlegelni, mi a feltétlenül megőrzendő érték a régiből, mert a beruházókra bízott közpénzzel úgy kell gazdálkodni, hogy az a nagyobb közösség érdekeit szolgálja. A feladatok nehézsége többek között abban is rejlik, hogy a korábbi években a mennyiségi szemlélet miatt kiszorultak az igényes, részleteket is gyártani, elhelyezni tudó iparosok, szakemberek. A tervezőket és beruházókat az a cél vezeti, hogy a Vörösmarty tér épületeit eredeti szépségükben állítsák helyre. Az 1983-as térátépítést megelőzően — mintaszerű együttműködéssel és időzítéssel — helyreállították a homlokzatokat, s rendbe hozzák a Vörösmarty cukrászda portálját is. (Pillanatnyilag egyetlen dolog látszik szinte „megoldhatatlannak": hogy a gyönyörűen helyreállított Gerbaud-cukrászda homlokzatáról eltűnjön az oda nem illő, szemet zavaró aszimmetriát okozó HUNGAROTEX neonreklám.) Már a Vörösmarty-szobor elhelyezése előtt park volt a téren, melyet valószínűleg a kis földalatti megépítésekor módosítottak. A két sarkán ívesen hajló, gránitlábazatos, kovácsoltvas eklektikus rács kereken 120 méter hosszú és körülbelül 30 centiméter magas. Megóvása indokolt és szükséges, mert része a tér kisarchitektúrájának. A tér északi részén a kerítés a kis földalatti kijáratához tapad. Ez azért alakult így, mert a park szélén, a mai Luxus Áruház felőli olda-2