Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Szombathy Viktor: Az ősbivalytól a szóbuborékig

Egy állatApoló naplójából á !. .l«-:viuius és .lonatán vidáman i.i lázadozott. rossz sorsuk ripry . karta. liopy nőkéin is jó kedvem 1«'iry«• t: kfdwui támadjon, hogy én is • •••»/.?Vfjryt'k a játékban. 2. Mivel azonban u súlyom nem csc kélj', a két fickó mélyebben lapult a földhíft, mint ez nekik tetszett, amikor bakugrásban hirtelen átlendültem fölöttük. 3. Majd megtanítjuk játszani. -fenekedett a két csemete. HéRi ni liákha öltöztették az ore* iIíkziióI. «aki» valaha, johb illőkben, cirkuszi artista volt. 4. W'lr»\ |MK(»k. én njrrom • Majd meglátod, li.i rijry. Uz. . ki'll könnyedén, Hegánsan l»;íkn» urani! — mondtam és n.-iiry len i m • • lel lógtam hozzá. Képregény az Aller Képes Családi Lapjában nak: a Fliegende Blättert számos „jobb" házban ismerték, s e német vicclap nyomán magyar vicclapok is kísérleteztek, ha nem is képregényekkel, de legalább képnovellácskákkal. Érdekes, hogy a valódi képregény-sorozatot a gyermekirodalom kezdte népszerűsíteni. Jobban mondva a nagy napilapok vasárnapi gyermekmellékletei. Közülük is messze kitűnt az 1902-ben alapított Az Újság rendkívül gazdag s kitűnően szerkesztett négy-hatoldalas melléklete, amelynek egy időben Móricz Zsigmond is munkatársa volt. A népszerű ifjúsági író, Páriss Pál szerkesztette, és a lap rajzolójával, a jeles Honti Nándorral találták ki két testvér, Éviké és Petike alakját. Honti Nándor az első világháború után Amerikába költözött, de 1918-ig szüntelenül rajzolta a sorozatokat. (Páriss Pál fiatalon halt meg, 1919 tavaszán rádőlt egy zászlórúd. Ma alig ismerik a nevét.) Éviké és Petike igen sok kalandon ment keresztül, még az akkor feltűnt Halley-üstökössel is találkozott. Az 1890-es évek végén, amikor a Singer és Wolfner könyvkiadó cég megalapította az Új Idők, a Magyar Lányok és Az Én Újságom című hetilapot, az 1869-ben született Mühlbeck Károlyt szerződtette könyveinek és lapjainak állandó rajzolójául. Mühlbeck nemcsak kiválóan rajzolt, hanem nála lelkiismeretesebb, pontosabb grafikust azóta sem igen termett a magyar föld. Munkássága több tízezer rajz, valamennyi korhű, emberhű; ami történelmi képet vagy alakot jelmezt a művész lerajzolt, annak hitelére esküdni lehet. Rengeteg állandó alakot formált meg: Mackó urakat, a Csalavári családot, Gárdonyi Göre Gábor nyolckötetes sorozatának állandó figuráit, Tóth Béla hatkötetes Magyar Anekdotakincsének megannyi alakját. Egyetlen katonagombnyi eltérést sem követett el Farkas Pál „Egy önkéntes naplója" című vidám könyvének illusztrátorjaként sem. Ontotta a rajzolt alakokat rákosszentmihályi kis házából, keze nyomára tévedhetetlenül rá lehet ismerni ma is. Bennünket jelenleg az Új Időkben évtizedeken át a felső margókon megjelent „széljegyzetei" érdekelnek. A korabeli életről rajzolta sorozatait finom gúnnyal, éles szemmel. A magyarázó szöveg mindenkor egyetlen találó sor. Csaknem ötven esztendő hosszán vette hétről hétre nagyítója alá Mühlbeck Károly a magyar életet; így vált fogalommá. Sokan utánozták. Egy dán kiadó az 1930-as években megalapította Magyarországon az Áller Képes Családi Lapja című vállalkozást, amelyet más közép-európai országokban is kiadott. Lapjai a dán szöveg fordításait közölték, némi helyi vonatkozással gazdagítva. Állerék lapjában mutatkozott be a korszerű képregény, afféle nemzetek fölötti témákkal. A lap alig élt meg öt évet, a konkurrencia, a Tündérvásár és az Én Újságom legyőzte a jövevényt. Ebben az időben — a húszas évek végén, harmincas évek elején — más magyar lapok is megpróbálkoztak a szóbuborékos képregények sorozatával. Mind több kiadó és grafikus kapott kedvet a képregényhez. Az ifjúsági lapok ma túlságosan sok jlyen „írást" közölnek. Sajnos a képregények — bármily klasszikus szerzők műveit travesztálják — ritkán ingerelnek az eredeti művek elolvasására. E pár sorral mindössze az volt a célom, hogy a magyar képregény indulásáról nyújtsak némi felvilágosítást, így írásom korántsem teljes. Műtörténészekre vár a magyar képregény történettének szakszerű ismertetése, hiszen az itt említett művészeknél és újságoknál tízszer több foglalkozott ezzel a témával. A Tolnai Világlapjának legalább két művész munkatársát említsük meg: Sebők Imrét és Toncz Tibort. Az 1930-as évek közepétől dolgoztak, más-más felfogásban és stílusban. Sebők pontosabb és szakszerűbb volt,Toncz könnyedebb, humorosabb, tele volt ötlettel. S ha egyszer sor kerül a képregények „irodalomtörténetének" megírására, őket sem lehet kihagyni. Aki azonban évtizedekig a legötletesebben s a témához illő művészi készséggel rajzolt megannyi szöveghez képet, mondhatnók iskolát csinált e műfajban, az a ma is élő és ma is kiállító grafikusművész: Zórád Ernő. Képregényrészlet 40