Budapest, 1983. (21. évfolyam)

6. szám június - Vörös Károly: Harag és kedvezés nélkül

Harag és kedvezés nélkül 1894. évi, majd a gyakorlatilag életbe soha nem lépett 1914. évi Építésügyi Szabályzatot, ennek a háború utáni könnyítéseit, végül pedig az 1940. évi új Építésügyi Szabályzatot. Jelentősek voltak az általa megvalósított városrendezési alkotások, így a legnatalmas klinkertéglás háztömbből, és több kisebb városrendezés: valójában inkább csak a városkép javításának és a forgalom meggyorsításának céljából. De ez a korszak hozta meg a Közmunkatanács életének utolsó nagy eseményét, a városrendezésről szóló 1937. évi VI. tc.-t. A törvény Nagy-Budapest ekkor már a megvalósítás küszöbére került megalkotásának jegyében, azt előkészítendő, a Közmunkatanács kiterjesztette illetékékessét a mai Nagybudapest egész területére. Sőt, hatáskörébe utalta — mint Budapest egyik legközelebbi és várhatóan nagy forgalmú kiránduló- és üdülőterületét — Dobogókő egész körzetét is. A Közmunkatanács nagy lendülettel kifejeződő igénye és a nagyváros megépítése során ténylegesen meg is erősödő együttműködés a Közmunkatanács és a fővárosi hatóság között ugyanis már kezdetben sem volt elegendő ahhoz, hogy az a valóban igen széles hatáskör, amellyel az országos központi funkciók igényeinek kielégítése címén és érdekében a Közmunkatanács Budapest fejlesztésének éppen legsajátosabban városi profilú vonatkozásaiban ily módon felruháztatott, ne ingerelje a Városháza egyes köreit — és (mint még látni fogjuk) nemcsak presztízs-, illetve hatásköri szempontokból. Már -1874-ben, az általános rendezési terv elkészítése után megindult a támadás. A megközelítés ekkor még jogászi: a Közmunka -A Lágymányos a század elején gyobbak: a Sugárút és a Nagykörút megépíttetése; a mai Kossuth Lajos utca kiszélesítése; a kormány megbízásából készítette a mai Kossuth Lajos és a Szabadság tér terveit; megkezdte a Margitsziget átalakítását modern üdülő-, szálloda és parkterületté (amit azonban csakhamar egy tőkés csoportnak adott át). A Közmunkatanács még a két háború között is a városrendezési tervek hoszszú sorát készítette el: egyrészt a főváros új általános városrendezési tervét, ennek kapcsán a várhatóan megnövekvő gépkocsiforgalomra tekintettel a főváros forgalmi tervét is, több helyen autóparkolóval. Tervek készültek többek között az Erzsébetvároson átvezető Madách Imre útra és vele szemben a mai Engels tér és a Tanács körút bevonásával kialakítandó új városközpontra; a Kálvin tértől a Szabadság térig a Petőfi Sándor utcán át haladó útvonal főútvonalként való kialakítására, a zsúfolt Víziváros rendezésére, a mai Petőfi- és az Árpád-híd budai hídfőjének, illetve azok környékének rendezésére, a Szent István parkra stb. Mindezekből a nagy tervekből azonban ekkor már csak a Madách Imre út „indítása" valósult meg, a mai Tanács körút keleti oldalán épült halátott hozzá új teendőinek intézéséhez — ezeknek realizálását azonban a háború már megakadályozta. ... és a konfliktusok Eddig az eredmények —- nagyjából úgy, ahogy azokat a Közmunkatanács első hat évtizedét illetőleg Siklóssy László színes és adatgazdag, helyenként naivul lelkendező, vagy az 1930-as évek vonatkozásában Harrer Ferenc szárazabb, de rendszeresebb és szakszerű munkáiból megismerhetünk. Valóságos eredmények ezek: gyakorlatilag az egész, a kapitalizmus korában felépült házaiban, közműveiben, útvonalai vezetésében ma is álló Budapest tesz bizonyságot realitásuk mellett. Nélkülük Budapest nem lehetett volna országos gazdasági köznont, reprezentatív főváros, kelet-közép-curopai metropolis. Tévedés lenne azonban azt hinnünk, hogy a Közmunkatanács tevékenysége diadalmenetben, konfliktusoktól mentesen folyt. Még inkább helytelen lenne azt hinni, hogy e konfliktusok során mindig egyértelműen a Közmunkatanács álláspontja bizonyult helyesnek. Az egymásrautaltságnak törvényben A Gellért tér az 1910-es években tanács elvégezte a törvényben előírt feladatát, tovább nincs szükség fenntartására. Másodszor az 1880-as évek végén emelkednek hangok: ekkor a Közmunkatanács konzervativizmusát támadják, mely egyaránt visszautasítja és gáncsolja a Főváros és a magánépítészek modernebb kezdeményeit; a városfejlesztésben ragaszkodik az 1871. évi általános szabályozási tervhez, melyen pedig már rég túlhaladt a fejlődés; bürokratikus körülményességgel intézi az ügyeket. A bírálat nem egészen alaptalan: a Közmunkatanács kezdeti lendülete valóban lelassult — persze a nagy, látványos, reprezentatív városrendezési alkotások kora is lejárt, és nem lehet megfeledkezni az 1873 után kibontakozott hosszú építési dekonjunktúráról sem. Az általános városrendezési terven belüli kisebb részletszabályozások valóban a kelleténél talán többször járják meg a Városháza és a Közmunkatanács hivatala közötti utat, s a Közmunkatanács valóban nem kívánja szükségtelenül megváltoztatni az alapvető városszabályozási tervet. Ez a magatartás így motiválja a főváros egyes adminisztratív ellenlépéseit: az Építési Szabályzat 1874. évi tervezetét a Főváros nyolc évig tartja magánál, végül észrevételek, meg-18