Budapest, 1983. (21. évfolyam)

5. szám május - Frank János: Krómacél és zárvány

FRANK JÁNOS Krómacél és zárvány Lugossy Mária plasztikái Akárhogyan számolom is, évtizednyi pálya sem áll Lugossy Mária mögött, pedig oeuvre-je — számában, értékében — akár egy öreg, érett mesternek is dicséretére válnék. Ráadásul a Lugossy-plasztikák nemcsak invenciót kívánnak, hanem férfi számára is nehéz, szaporátlan iparosmunkát is. Műveit áttekintve a bőség zavara fog el, pedig kezdet óta ismertem, kiállításait figyelemmel kísértem, egyes darabjait pedig születésük után máris láthattam a műtermében. Sokféle dolgot csinál: kisplasztikát, plasztikát, monumentális komplexumot, órát, ékszert (a művésznek ötvösdiplomája van), érmet és fotógrafikát. Nemcsak a műnemet és a méretet váltogatja, hanem anyagait is: a tükörfényesre polírozott krómacélt a lomha vassal, alumíniummal. Majd az átlátszó anyagok szerelme következett, az üveg, optikai üveg, plexi, kristály művek sokasága. És mindezek kombinációja, őnála fejlődésről mint olyanról nem lehet beszélni. Ha visszagondolok az 1975-ös műcsarnoki jubileumi kiállításon bemutatott zsengéjére, a Kettős portréra, arról is csak azt mondhatom: érett, teljes mű. Tehát mindig is „fejlett" volt, és mégis mindenkor más és más, nemcsak műfajban és anyagokban, hanem formában s vele együtt tartalomban is. Alapvető a rideg, biztonságot sugalló, nyugtatóan hűvös fém, a krómacél iránti vonzalma. Ezeket a tárgyait az ékszerész, az orvosi műszerész precizitásával dolgozza ki. Szigorú művész szigorú plasztikái ezek, s ahogyan ő parancsol saját magának, úgy pattog alkotásainak szuggesztív parancsa is. Először a konstruktivitás jegyében alkotott, geometrikusán, szögletesen, azóta már a görbe, a körív, az érzésvonal is eszköztárába tartozik. A szigorúsága sem dogmatikus, egy valami azonban idegen tőle: a líra. Ez nincs ellentétben magasfokú érzékenységével, hiszen éppen ennek köszönheti, hogy szinte minden találata biztos. Müvei rendkívül bonyolult gondolatokat, gondolatsorokat hordoznak, még gyakorlati hasznú munkái, mint az órák, épülethomlokzati fémplasztikák is katartikus hatásúak. Amennyire változatos alakjuk, annyira rokonértelmű mondanivalójuk. Lugossy Mária formanyelve egyedi, nem találnám meg ősét sem a magyar, sem a külföldi szobrászatban, követőinek, utánzóinak sem jósolok nagy jövőt. Határozottan függőleges hangsúlyú, mintegy hetvenfokos szögben határozott kézzel kettévágott, mattított fémdúc az Elmetszett henger (1976). Ez a korai munka a művész egyik legjellegzetesebb darabja; sem magasabb, sem alacsonyabb, sem vastagabb, sem vékonyabb a kelleténél —, a metszése ott van, ahol lennie kell. Az óezüst szürkéjére utal az acél Kapcsolat (1977), ez az egyszerűnek látszó, a pozitív és negatív forma profiljából összetett, rafinált, súlyban és fajsúlyban is jelentékeny fekvő darab. Fekvő — tehát fölülnézetet követelő — tárgy, fémből és plexiből összeállított kövér gyűrű a Szaturnusz (1975), továbbá a horizontális lencsealak, a fém-üveg Utópia (1976). Ennek kései — de már tiszta üveg, optikai üveg — utóda a Vénusz születése (1982), ez a bikonkáv lencse, amelynek felső féltekéje negatív domborművet ad. Az önmagába visszatérő kettős hullámvonal a gótikus mérmű halhólyag-motívumát juttatja az eszembe. Az üvegek közé tartoznak a Zárvány-sorozat darabjai. (Zárvány: kőzetbe zárt, idegen szerves vagy szervetlen maradvány.) Ilyen a Folyamat I.—II.—III. (1981) is, ahol az üvegkorongba kristályt és higanyt zárt a művész, s az anyagok különböző adagolásával illusztrálja e hármas mű címét. Az értékes és nenezen megmunkálható optikai üveget hasáb formában is felhasználja az acéllal kombinált háromdarabos, Hasadó kristály (1981) című, variálható s minden felállásban sokat mondó objektumán. A Hasadó kristály nyugalmával szem-Vénusz születése, 1982. Optikai üveg. Molnár Géza felvételei Szaturnusz, 1975. Krómozott réz.