Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Dr. Radnai Lóránt: Még mindig a Várbazár

A Várbazár a századfordulón. Klösz György felvétele DR. RADNAI LÓRÁNT Még mindig a Várbazár Gyermekkorom óta ismerem a Várkert kioszkot. Gyakran fagylaltoztunk itt édesanyánkkal, aki egyszer elmesélte nekünk, hogy itt mutatták be neki édesapánkat, Radnai Béla szobrászművészt, akinek a szemközti Várkert-bazárban volt műterme. A legdélibb műtermet „örökölte meg" Fadrusz János után, akinek előbb mestersegédje, majd munkatársa volt. Mellette dolgozott, segédkezett a kolozsvári Mátyás király-szobor alkotásánál is. A Várkert-bazár már a század elején is szobrászművészek fészke, pedig az épületet eredetileg nem erre szánták. Tervezőjének, Ybl Miklósnak az olaszországi árkádos üzletsorok képe lebegett szeme előtt, amikor az 1870-es években megtervezte a hatalmas építményt, amely mintegy Duna-parti lezárását képezte a régi királyi palota kertjének. Az úgynevezett bazár soha nem lett üzletsor, mert közönség híján nem akadt bérlője. Ma jórészt — Ifjúsági Park néven — szórakozóhely, és a falakat megremegtető tánczene hangjai a bibliai harsonákéra emlékeztetnek, mivel az ifjúság sem ügyel 30 a falak megóvására, inkább rongálja azokat, elősegítve a lassú pusztulást. A Várkert kioszkot eredetileg a palotát ellátó gépházának szánták, és csak később, 1905-ben lett cukrászda, majd vendéglő, s ezt a szerepkört 1972-ig betöltötte. A második világháborúban megrongálódott, de még azután is kedvenc találkozóhelye volt a művészeknek, Pestről Budára kiránduló társaságoknak. Hűvös, virágos, szökőkutas, ponyvával védett kertjében gyakran jöttek össze a dunai horgászversenyek résztvevői a díjkiosztó ünnepségeken, de helyet talált itt az érettségi banketteket rendező ifjúság is. Közel hetvenévi szolgálat után az Állami Budapest Táncegyüttes birtokába került az épület, még ma is ez használja, miközben a műemléki helyreállításra sohasem kerül sor. A Várkert-bazár és a kioszk területén eredetileg a dunai középkori várfal és a vízi rondella állt, és védte a régi dunai hajókikötőt, később pedig az itt partra érő hajóhidat. A part szabályozása előtt a Duna csaknem a várfalig ért, csupán az a keskeny földsáv választotta el, amelyen az észak— déli ősi római országút vezetett, s amelynek egyik mérföldkövét a mai Ybl Miklós téren találták meg. A hajóhídról a partra érkezőket háttal a várfalhoz támaszkodó apró házak és üzletek fogadták. Itt volt a „Elpusztuló kert ott a Vár alatt" (Petőfi)