Budapest, 1983. (21. évfolyam)

4. szám április - Szakolczay Lajos: Balogh Jolán életei

SZAKOLCZAY LAJOS Balogh Jolán életei Vonások egy művészettörténész arcképéhez Balogh Jolánt hetvenötödik születésnapján, nyolc évvel ezelőtt, az Ars Hungaricában Entz Géza köszöntötte. A méltató írás, amellett hogy eligazít a hatalmas életműben, közelebb visz a roppant szerény művészettörténész személyiségéhez is; érdemes belőle idézni: „Lelkes, eleven érdeklődésű, fáradhatatlan, puritán egyéniség. Csendesen, szinte észrevétlenül dolgozik, célját szem elől soha nem tévesztvén. Szüntelen tudásvágy fűti. Nem elégszik meg a felületi eredményekkel: a mélybe hatol. A legjelentéktelenebb adat sem kerüli el figyelmét, otthonosan és kitartóan mozog az aprómunkában, de a kicsi mozaikkövekből hatalmas kompozíciót épít, amelyben a történeti valóság és művészi szépség új harmóniája csendül meg, friss távlatok és összefüggések tárulnak elénk. Magányos útján századok művészi életére derít világosságot. Nem törekedett szereplésre: ügyét akarta előrevinm." íme, Balogh Jolán arca — a tudósé, az emberé, a humanistáé. Ismerjük-e őt valójában, megtettünk-e mindent, hogy a világ zajától — pontosabban: a közszerepléstől visszahúzódó — tudós értéke szerint legyen megbecsülve? Ha lelkiismeretünkre hallgatunk, nyugodtan kijelenthetjük: nem. Az 1971-ben elnyert Herder-dij — nyugatnémet alapítvány — ugyan valamennyire fénybe vonta az életmüvet, de utána csönd és csönd. Különösen kínos e hallgatás akkor, mikor a Balogh Jolánénál sokkal kisebb értékű tudományos munkásságok — egyik-másik joggal, némelyik jogtalanul — az égig dicsértettek, mikor pillekönnyű pályák állnak reflektorfényben. Ha Illyés Gyula, Fábry Zoltánt, a szlovákiai magyar írás lelkiismeretét, nevezhette oltárőrzőnek, nem mondhatjuk-e ugyanezt Balogh Jolánról, aki valóban oltárőrző: a reneszánsz műveltség és szépség birtokosa s továbbadója. Eme közvetítő szerepről szeretnénk az alábbiakban kissé részletesebben szólni. Nem kimondottan, noha bőven lesz rá utalás, a művészettörténet szemszögéből. Sokkal inkább a plebejus — keresztényi alázattal, mély hittel és meggyőződéssel mindig a köznépre figyelő — gondolkodó, a művészeti stílusok változásait a főúri (királyi) udvartól a legegyszerűbb parasztházig nyomon követő tudós „népművelői" tevékenysége alapján. Félreértés ne essék, Balogh Jolán minden sorában, minden megnyilatkozásában elhivatott tudós — Az esztergomi Bakócz kápolna MTI Fotó, Bojár Sándor felvétele című monográfiájával 1955-ben elnyerte a tudományok doktora címet is —, de mindig megtalálja a módját, hogy a „magas tudomány" okos és plasztikusan fogalmazott népszerűsítő cikkek formájában eljusson a lenthez is. Közkinccsé akarja tenni mindazt, amit több mint fél évszázad kutatómunkájával föltárt. Könyvtárak és levéltárak (história domusok, számadáskönyvek, leltárak, céhlevelek stb.J ezer és ezer lapját böngészte át — és ezt a „holt" tudást megannyi barangolása során élettel töltötte meg. A helyszínen szerzett élmények — akár a firenzei dómban, a gyulafehérvári Lázói-kápolnában vagy egy kis szilágysági faluban, Menyőben szemlélődött — letagadhatatlanul ott vannak minden munkájában. Alapozó és (másszor) kiegészítő szerepük kétségtelen. Hogyan is lehetne másképp! Egy-egy gyámkő, oszlop, boltozat vagy harmóniát árasztó belső tér — egyáltalán a (kívülálló számára) rideg kő — csak annak szólal meg igazán, annak mutatja meg rejtett fényét, aki maga is mögéjük akar látni: korokba, udvarokba, élet- és szokásrendekbe. És Balogh Jolánt mindig az univerzum izgatta, egy-egy részlet megragadásán túl az egész. Ahogyan egyik kandidátusi vitán mondotta, törekedni kell „az épületek formanyelvének a megszólaltatására. Az architektúrának csodálatos és különleges nyelvezete van. Ennek a meghallása és továbbadása az olvasók felé a művészettörténész nagyon szép és vonzó feladata". Egy élet munkája bizonyítja, ekképp cselekedett. A rendszert kutató maga is rendszeralkotóvá vált. Hatalmas kompozíciója tengelyében kétségkívül a reneszánszhoz kapcsolódó kutatások állíthatók. Első műve, a bölcsészdoktori értekezésként benyújtott Az architectúra-festészet fejlődése és problémái az olasz renaissance-ban (1923) már fölvillantotta érdeklődésének körét. Az olasz—magyar kulturális kapcsolatok — fókuszban 15