Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Péter László: Az utcanév nem emlékmű

Az utcanév nem emlékmű Péter László vitacikke szeszes italok rovatai így következnek egymás után: Gyümölcspálinka Rum, pálinka Likőr és kevert ital Szőlőbor Pezsgő stb. (A bérfőzés kategóriáját azért mellőztük itt, mert a táblázatból nem tűnik ki világosan, hogy ez a gyümölcspálinka adataiból vane kiemelve, vagy önálló adat.) Hol vált át az adatok mennyiségi egysége abs. hl-ről simalOOO literre? Nem a szőlőbornál, ahogy joggal várnánk, hanem már likőr és kevert italoknál. Az ipar által szolgáltatott adatok ezzel mintegy ártalmatlansági bizonyítványt állítanak ki a kb. 35-ös szeszfokú Hubertus— Unicum—Mecseki családról — amelyek a kevertek forgalmának nagyobb részét teszik ki. Dehát ezek jelentéktelen szerepet játszanak — mondja Mányi-Szabó Istvánné —, hiszen a forgalomnak több mint 90 százalékát a főbb szeszesital-félék képviselik. Vajon honnan meríti ezt a „több mint 90százalékot", holott közismert, hogy a likőrök és kevertek súlyos szerepet kapnak a kocsmákban és a boltokban. A táblázatra rápillantva, valóban úgy látszik, hogy kijön a számokból ez a „több mint 90 százalék". Az 1980-as termelés adatai: Gyümölcspálinka (a bérfőzéssel együtt) 69 926 Rum, pálinka 244 234 Likőr, kevert ital 21 660 Csakhogy ennek az utóbbi 21 660-as számadatnak a menynyiségi egysége — mint láttuk — már nem abs. hl, hanem 1000 (folyó) liter, tehát itt 216 600 folyó hl-ről van szó. Átszámítva abs. hl-re ez 96 000 (±2%) hl-t tesz ki. Az egész termelés — most már a likőröket és keverteket is beleszámítva — 410 000 abs. hl. Ebből a likőr és kevert, amit Mányi-Szabó Istvánné elhanyagolhatónak mond, 23 százalék. Tehát tekintélyes hányad. Úgy látszik, a mennyiségi egység sajátos értékváltása a táblázatban nemcsak a laikus olvasót tévesztheti meg, hanem a KSH szakemberét is. Még markánsabb meglepetés ért bennünket, mikor az ipar által megadott termelési adatokat összehasonlítottuk a fogyasztással. Némi átszámításokat kellett ennek érdekében végezni, mert A lakosság jövedelme és fogyasztása 1960—1980 című KSH-kiadvány ugyanis egy főre számítva közli a mennyiségeket, s egyik oszlopban 50 százalékos szeszben számol, a másikban abs. literben, nyilván azért, hogy megkönnyítse az eligazodást. Hogy az olvasót ne terheljük hosszadalmas adatokkal, csak nyersen számolunk. 1980-ban az egy főre jutó égetett szeszes italfogyasztás 9,28 liter volt, 50 százalékos szeszben számolva. Abs. literben ez 4,6 liter. A 10,7 milliós lakosságszámmal megszorozva 492 000 abs. hl fogyasztás mutatkozik. A fentebb idézett termelési adat azonban a likőrökkel és kevertekkel kiegészítve is csupán 410 000 abs. hl volt. A fogyasztók tehát rejtélyes forrásból megszereztek és elfogyasztottak olyan számszerűsíthető 82 000 abs. hl égetett szeszes italt, amit az állami szeszipar nem termelt meg, sem bérbe le nem párolt. Ez a különbség nemcsak az 1980-as adatoknál bukkan ki, hanem nyomon követhető az utóbbi tíz év termelési és fogyasztási adatsoraiban is. Ezek idézéséről itt lemondunk. Kíváncsiak vagyunk, honnan támad ez az el nem hanyagolható különbség az adatok közt, hogy a fogyasztás 20 %-kal múlta fölül az évi termelést. A zugpálinkafőzőket és a bögrecsárdákat nem gyanúsíthatjuk azzal, hogy befurakodtak a statisztikába, hiszen a legilletékesebb forrásból tudjuk, hogy ezek teljesítménye nem számszerűsíthető. Az import sem lehetett a tettes, mert ennek mennyisége valóban elhanyagolható. Örülnénk, ha elfogadható magyarázatot kaphatnánk a termelés és a fogyasztás méreteinek erre az összeilleszthetetlenségére. Ha kiderülne, hogy nincs ilyen magyarázat, vagyis, hogy az adatok hasznavehetetlenek, akkor sem a KSH-t hibáztatnánk — távol legyen tőlünk bármiféle hitelrontás —, hanem az adatszolgáltatókat. Szívből egyetértünk Mányi-Szabó Istvánnéval: „A Statisztikai Hivatal presztízsét az adatok megbízhatósága kell hogy biztosítsa." Az utcanév elsősorban tájékoztató; eredete és alapvető szerepe szerint fő célja a megkülönböztetés. Ezért kezdetben az utcanevek kapcsolatban voltak a tájjal vagy magával az utcával; nevük eleinte jellemezte őket, nagyságukra, alakjukra, korukra, domborzatukra, helyzetükre, irányukra, talajukra, növényzetükre, bennük levő jellegzetes épületre, cégérre, szoborra stb. utalt. Az első személynévi eredetű nevek az utcában lakó ismertebb emberre, családra vonatkoztak. A tiszteletből adott személynév csak újabb kori és nem is mindig üdvös jelenség. „Sajnos — írta Kálmán Béla (A nevek világa, 1969. 169.) — ez az utcanévtípus túlontúl elburjánzott, és szinte kiszorítással fenyegeti valamennyi többi névtípust." 1975-ben Budapesten 1759 ilyen utcanév volt, az öszszesnek 25,7 százaléka; „ha ez az arány — állapította meg Hajdú Mihály (Budapest utcaneveinek névtani vizsgálata, 1975.17.) — jobb is a vidéki városainkban tapasztalhatónál, sajnálatosan egészségtelen jelenség." Ha játszani akarnék a szavakkal, úgy fordítanám meg az Ablonczy László cikkének címében megfogalmazott tételt (Az utcanév is emlékmű. Budapest, 82/12), hogy azt szögezném szembe vele: az utcanév inkább műemlék! Megengedem, lehet emlékmű is, de csak kisebb részben; sokkalta inkább úgy kellene őriznünk régi utcaneveinket, ahogy műemlékeinket. Ablonczy László szinte az egész irodalmi meg színházi lexikont fölsorolja, kinek járna, szerinte, a fővárosban utcanév. Félreértés ne essék: a fölsoroltak egyikének sem vonom kétségbe írói, költői, színészi, művészi érdemeit. Csakhogy az utcanévadás a tiszteletadásnak, az utókor hálájának nem egyetlen fajtája. Szobor, emléktábla, életrajz, megemlékező írás — megannyi lehetőség nagyjaink iránti hódolatunk lerovására. Az utcanévadásnak ugyanis vannak bizonyos korlátai, amelyek nem az illető életművétől, hanem nyelvi, nyelvesztétikai és gyakorlati tényezőktől függenek. Ilyen például a túlságosan hosszú vagy nehezen kimondható (többnyire idegen) név. Ezért Ady és Juhász Gyula költészetének nagy szlovák híve és tolmácsolója, Emil Boleslav Lukac nevét sem célszerű utcanévtáblára írnunk: hosszú is, a lakosság többségének olvashatatlan is. Sőt, belejátszhat egy harmadik gátló ok is: a hasonlóság meglevő utcanévhez, esetünkben az Emília utcához, amely a félretájékoztatás, -tájékozódás forrása lehet. Veronica Porumbacu neve hasonlóan alkalmatlan utcanévül: hosszú, rosszul ejtésre ad alkalmat és összetéveszthető a Veronika utcával. Ugyancsak gyakorlati okok akadályozzák meg az olyan egyszerű nevek utcanévül való alkalmazását, mint Nagy Lászlóé vagy Szabó Pálé. Most is túlságosan sok Nagy és Szabó kezdetű utcanév van Pesten, Budán, félreértésre bőven nyújtva alkalmat; nem volna célszerű ezeket még szaporítani. Ablonczy László hírt adott arról, hogy Pécsi Sándor utcát kap a fővárosban. Azóta ez a IV. kerületben meg is történt (Magyar Nemzet, 1982. dec. 1.). Ez a név kétségkívül alkalmas utcanévül: remélhetően nem tévesztik össze a II. kerületi Péch Antal vagy a XXII. kerületi Pécsi utcával. A többi javaslatot egyenként mérlegelni kell, de tekintettel kell lenni egyrészt a hasonló hangzású nevekre, másrészt arra, hogy a személynévi eredetű utcanevek százalékos aránya ne haladja meg legalább a mostanit, tehát minden személynévi utcakeresztelést három másfajta, elsősorban természeti 33