Budapest, 1983. (21. évfolyam)

3. szám március - Seregi László: Tündöklés vagy bukás?

ha arra kerül sor, de egy magános nem ér rá pereskedni, neki dolgoznia kell, ott kell lennie a boltjában, mert ha nincs a helyén, másliová megy a kuncsaftja. »» Én nem tehetem meg, hogy kurta ninccsel kitessékelem a vevőimet. Belőlük élek. Ha nincs raktáron, amit keres, türelmet kérek, s igyekszem másnapra, harmadnapra beszerezni. Szoros kapcsolatot tartok fenn kisiparosokkal, legyártatom velük azt a fazont, amit kérnek. Nem vitás, előfordul, hogy csak az áhított fazont tudom adni, az alapanyag minősége viszont hm, hm. Erre mindig felhívom a vevő figyelmét. Inkább én teregessem ki, önszántamból, a szennyest, mintsem otthon jöjjön rá, hogy becsapták. Az emberek nem ostobák, meg tudják különböztetni — példának okáért — a lepedőt a gézingtől. Ne nevessen, ezt az esetet nem az ujjam ból szoptam. Megtörtént. Sajnos. Én is szeretem a pénzt, de nem a becsületem rovására." * Apropó! Jövedelmek! Mennyi egy átlagkereskedő átlagjövedelme? A KISOSZ elnökhelyettese sajnálattal közli, hogy erre a kérdésre nem tud válaszolni. Pusztán azért, mert nincs átlagkereskedő, csak jó és rossz, s ennek megfelelő a jövedelmük. Ismer kereskedőt, aki 30 ezret is összehoz havonta, mások meg örülnek, ha kijönnek. Átlagban 6—7 ezer forint kerül a kasszába, de aki igazán szereti a szakmáját, annak ennyiért is megéri. Egyébként is lejárt a konjunktúralovagok ideje. Tudomásul kell venni, érvel tovább, hogy itt, ezen a területen is csak az boldogul, aki tisztességgel dolgozik. És az ő feladatuk, hogy senkinek ne menjen el a kedve ettől a foglalatosságtól. A közelmúltban létrehozták ágazatpolitikai főosztályukat, s az új szervezettel kívánják elérni, hogy egyenlő elbírálás érvényesüljön az áruelosztó nagykereskedelmi vállalatoknál, ne kerüljön senki hátrébb a sorban, csak azért, mert saját zsebre kereskedik. Állandó gondot okoz, hogy nincs központi raktáruk. Ezen is változtatnak. Nemsokára felépül a várva várt központi raktárház. Megkönnyíti majd az utánpótlást, hamarabb jut el az áru a maszek standjára, a vevők kosarába. Még élnek az előítéletek! — mondja Kronerné, s példaként említi, hogy neki és társainak egyszerűen nem szabad betegnek lennie. Táppénzt ugyanis csak a hetedik naptól kapnak. Ami azt illeti, diszkrimináció ez a javából. Annál is inkább, mert a kiskereskedők háromszoros társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnek. A KISOSZ most próbálkozik, hátha sikerül e téren valamiféle ésszerű kompromisszumot tető alá hoznia. Szükség van a kiskereskedőkre! — összegez dr. Gál József, s nem amiatt — teszi hozzá — mintha az állami és szövetkezeti szektor nem volna képes megküzdeni az ellátás gondjaival. Mennyiségileg nemigen szorulnak segítségre, viszont a magánosok meghatározó, az eddiginél meghatározóbb szerepet játszhatnak a választék szélesítésében, a speciális igények kielégítésében. Több magánpenzió kellene, mert a külföldiek között is található vékonyabb bukszájú. Nosztalgiával emlegetjük az egykori kiskocsmákat, ahol olcsón, mégis bőségesen lehetett vacsorázni, sajnos, éppen ezekre nincs vállalkozó — sorolja a további lehetőségeket a Fővárosi Tanács főosztályvezetője, bár elismeri, hogy a vendéglátó helyek létesítése kívánja a legnagyobb induló tőkét. Vannak egyéb fehér foltok is, ahol élelmes emberek megtalálhatnák számításukat: tömegrendezvényeken képtelenség egy pohár frissítőhöz jutni, az üres üvegek visszaváltása pedig kimeríthetetlen kincsesbányának ígérkezik. De vajon lesz-e jelentkező? Futja-e még a 180 milliárdunkból? 9