Budapest, 1983. (21. évfolyam)

1. szám január - Endrődi Szabó Ernő: A Százéves Hölgy

kánk — leszámítva a szervezési és ügyintézési feladatokat — elsősorban építészeti jellegű. Bár tartozik hozzánk jó néhány más tevékenység is, például a költöztetés. A tét: a belső városrészek sorsa. A mi munkánk ugyanis nem a szervezés tekintetében kísérleti jellegű. — Az intézmény tehát afféle ,,városfejlesztési vegykonyha"? — Igen. De csakis a szó pozitív értelmében. Nézze azt a térképet a falon! A főváros belső kerületeinek harmincéves fejlesztési tervét láthatja rajta. Ott az a nagy, egybefüggő, piros tömb az Erzsébetváros. Láthat azután más kerületekben szétszórt, kisebb piros foltokat és vonalkázott részeket is. Az egybefüggő piros foltok a megvalósítás első szakaszát mutatják, a vonalkázott részek a másodikat. Most még mindez elképzelés, elméleti vázlat, amelynek a helyességét a mi intézetünk hivatott bizonyítani. Hallatlanul nagy politikai, gazdasági jelentőségű „kísérlet" ez. Leegyszerűsítve: az, hogy a belső városrészeket buldózer söpri-e el, vagy pedig nagyjában-egészében eredeti formájukat, történetiségüket megőrizve — ám korszerűsítve — továbbra is állanak, az a mi munkánk eredményessége vagy eredménytelensége folytán következhet majd be. — Naprakész tervek? — Hét tömb mintegy száz épülete esik az első szakaszba. S a legelső a tizenötös tömb felújítása. Az egész rehabilitációs folyamatnak — amely, mint a térképen is látható, végső soron és optimális esetben szinte az egész Belvárosra, sőt, Budára is kiterjed, ez a kezdete. S ezen belül is az első „lépcsőfok" a Kazinczy utcai iskola felújítása. Ám, hogy a nehézségeket és a bonyolultságot is érzékeltessem kissé, ennél az iskolánál például — melynek rekonstrukciós kivitelezési tervei a hetvenes években készültek — elmarad a tervezett új tornaterem építése. Teljes rehabilitációról csak álmodozni merünk. Ehhez Nagy-Budapesten Harmincéves távlatban évi tízmilliárd forint ráfordítás kellene. Most, a hatodik ötéves tervben összesen hárommilliárddal gazdálkodhatunk. Kiderült, hogy az elképzeltnél nagyobb arányban maradnak papíron a tervek. Egy dolog azonban biztos: a lakásfelújítás nagyjából végrehajtható. És ez az alapkérdés. — Azt hallottam, a tervek között szerepel egy új útvonal, a Madách sugárút elkészítése-megnyitása. — Beszélnek róla az emberek. Sokan újabb „városfejlesztési őrületnek" tartják. Holott ennek az útnak a megnyitása a századforduló óta föl-fölmerül. * Jelenleg sem több javaslatnál — mondja Nemes András, és a falon függő hatalmas tervrajzra mutat. Egyebet nem nagyon tudok mondani. Hacsak azt nem, ha elkészülne, némiképp enyhítene a belvárosi közlekedési gondokon. A Madách-házaknál indulna, s a Nagymező utca—Majakovszkij utca sarkához futna ki. Kétoldalt hivatali épületek, üzletházak, szállodák szegélyeznék. — Két dolog érdekel még. Az egyik: a „foghíjak", a másik: a műemlékek. — Kezdhetem a konkrétumokkal? — kérdezi Windt László. — Ha kimegy ebből az épületből, itt a Kazinczy utcában nézze meg a 18-as, 52-es és 54-es foghíjat mint jó példákat: játszótér, parkoló van ezeken a foghíjakon. A Holló utcában nemrég avattunk, a Dob utcában rö* Lásd Magyar László: A főépítész álma, Budapest 1981/1.; Győri Péter—Győri Éva: Vita a rekonstrukcióról, Budapest 1981/7. (A szerk.) videsen átadunk egy sportpályát. Sokan rágják ezt a foghíjtémát. De, mint látja, a bontás utáni beépítetlen területek hasznosítása folyik. Hogy némelyik mégis üresen áll? De uram, fölvonulási területnek is csak kell hagyni valamit. Ami pedig a beépítéseket illeti, arra nézve épp most várjuk a módosított rendelet kibocsátását, amely leegyszerűsíti az eddig bonyolult és hosszadalmas ügyintézési folyamatot, és mindent egyetlen kézben összpontosít. A háromszáznál kisebb lakásszámú építkezésekről ezentúl a kerületi tanácsok rendelkeznek. Ez nagy könnyebbség. — Ami pedig a műemlékeket illeti — veszi át a szót Nemes András —, megnyugtathatom, hogy a lehető legteljesebb eredetiségükben lesznek majd láthatók. Paradox fogalmazással élve: régivé újítjuk őket. És nem csak a műemlékeket, hanem a műemlék jellegű és a városképileg védett épületeket is. Ezek egy-egy kor jellegzetes építményei, s mivel a történetiség megóvása az egész rehabilitációs folyamat egyik alapkövetelménye: nem is tehetünk másként. — Hogy bírják? — Ez a munka — akarja, nem akarja az ember — életformánkká válik. Másképp ezt lehetetlen csinálni — hangzik Windt László válasza. Nemes András szótlanul bólint. Az újságíró Nem, nem, sajnálja — mondja a telefonba — igazán nem tudja ezt a beszélgetést vállalni. És ne értsem félre, de ő már igazán annyit cikkezett a hetedik kerületről, hogy legközelebb majd csak akkor, ha... — és ontani kezdi a „témákat": ha majd ez megváltozik, ha majd ez és ez a bolt a kiírás szerint tart nyitva, ha innen és innen elhordják a sittet, ha megoldódik a Hungária körüli parkolási anomália, és mondja és mondja mindinkább belemelegedve. Nincs szavam — ha volna se nagyon jutnék az elmondáshoz szükséges időhöz. Éles elméjéről, tárgyszerűségéről közismert ember — miért is kételkednék mindabban amit mond. Hangjában érezni — még kábelen át is — a szenvedélyt, de nem a gyűlöletét, ellenkezőleg. De — kanyarítja végéhez a mondandóját — örül, hogy egy fiatal kolléga... és esetleg majd az írásom végére, valami frappáns zárótételt, igen, azt vállalja: megírja. Sajnálom, Mester. Ez nem jött össze. A névtelenek A Wesselényi utcán ballagok a Nagykörút felé. Fejem zúg, fülem csilingel, szemem káprázik. Hirtelen kávéillat. Apró üzlet, szerény fölirattal. Cukrászda. Belépek. Tiszta pultok, ingerlően friss sütemények a vitrinekben s a kellemes illatot árasztó masina: a helyiséget kevélyen uraló régimódi presszógép. „Maszek, persze" — villan át agyamon a felismerés. Míg a kávémra várakozok, a félig nyitott műhely ajtaja mögül német és magyar szavak foszlányai ütik meg a fülemet, s néha föl-föltűnik az ajtónyílásban a kötényes-fehérsapkás gazda is. Lassú kortyokban nyelem a kávét. Nemcsak kedélyemnek, torkomnak is jólesik a meleg — kint gorombáskodó november — s közben azon töprengek, hogy épp az olyan beszélgetések maradtak ki ebből a riportból, mint amilyet például itt, a gazdával és a jövő-menő vendégekkel készíthettem volna. Hiányzik »a nép hangja« — korholom magamat. S aztán — mi egyebet tehetnék — azt gondolom: talán majd legközelebb. Grund a Klauzál utcában 9