Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Jávor Ottó: Kétszázötven éves a német nyelvű sajtó Magyarországon

Kétszázötven éves a német nyelvű sajtó Magyarországon „ötven év telt el Kossuth Lajos halála óta, de képe el nem halványodó erővel világit a magyarság lelkében... Kossuth annak a szellemnek és hitnek a jelképe és megtestesítője, amely sziklákat repeszt, hegyeket mozdít." 1944. március 20-án — a dátum rendkívül fontos — így kezdi Kossuthra emlékező cikkét a Pester Lloyd. Ez a stílusában ma már kissé idegen, de szellemében több mint rokonszenves idézet, vezércikk jellemzi a magyarországi német sajtó többségének a hangvételét, állásfoglalását, viszonyát a magyarsághoz. A cikket a „250 Jahre deutschsprachige Presse in Ungarn" című, Nemes János szerkesztette összeállítás közli. Ez a kiadvány áttekintést ad a két és fél százados magyarországi német nyelvű sajtóból, nyomon kíséri a változást, és rámutat a kontinuitásra. Mindezt a különböző korokra, szellemi irányzatokra, politikai felfogásra jellemző szemelvényei és tömör tanulmányok segítségével teszi német nyelven. Nemes János előszava után Rényi Péter esszéje következik: „Magyarország és a haladás szolgálatában"; Sziklay László tanulmányának a címe: „A magyar sajtótörténet kezdeteinek nem magyar nyelvű kiadványai"; Brachfeld Siegfried: „A német irodalom a Pester Lloyd (1933—>944) vezércikkeiben és tárcáiban"; Hegyi Hannelore: „A német nyelvű magyar sajtó 1945 után" címmel írt dolgozatot. A tanulmányokat — szerzőik példát mutatnak arra, hogyan lehet a lényeglátás képességével röviden sokat, eligazítót, éppen ezért érdekeset adni — szemelvények és bibliográfia követi. Szinte jelképes az a sajtótörténeti érdekesség, hogy a Rát Mátyás által 1780-ban Pozsonyban megindított Aíagyar Hírmondónak három évvel később ugyanúgy, ahogy az 1783-tól megjelenő német nyelvű Pressburger Zeitungnak, illetve a szlovák nyelvű Presspurské Noviny című lapnak egyaránt Tállyai Dániel volt a szerkesztője. Annak ellenére, hogy mindegyik orgánumnak megvolt a maga területe, sajátos szempontja, a nyelvi különbség — ahogy Sziklay László megjegyzi — nem ellentétes szándékok összeütköztetését jelentette, hanem a közös ügy érdekeit szolgálta. Hogy az említett közös ügy 1780 körül és később is nálunk ugyanúgy, ahogyan egész Európában a „haza és haladás" ügye volt, az már szinte természetesen következik a jól ismert társadalmi, politikai helyzetből. De az már nem annyira természetes, hogy a német nyelvű sajtó többségében olyan egyértelműen a fenti, Kölcsey Ferenc által megfogalmazott Vészi József jelszó szellemében a magyarság ügye mellé állt. Persze voltak szűk látókörű, az aulikus tiszteletet a reakció kiszolgálásával bizonyító újságok, melyeknek a hangja 1933 után mind a két nép — magyar és német — kárára uszítássá fajult. De a többség a még forradalmi helyzetben is nemegyszer felemás — gondoljunk 1848/ 49 megoldatlanul hagyott kérdéseire, a kiegyezést követő ellentmondásokra, az egészséges polgári fejlődés gátjaira, az 1919-es magyar proletárdiktatúra tévedéseire — a magyar progresszió mellé állt. Kár, hogy a jelentős német nyelvű és szellemi gócokból: Temesvárról, Brassóból, Nagyszebenből, Lőcséből, Iglóból, Fiuméből stb. nem sikerült példákat hozni ennek a megvizsgálására, de feltehetően lesz még lehetőség a kutatások további szélesítésére. „A mi nagy magyar költőnk" — olvashatjuk Vörösmarty Mihályról a Spiegelben (1828—1868), és a Szózat szavait, bizonyára sok áttétellel, a magyarországi németek jelentős része már jóval 1848 előtt magáénak vallotta. Hiszen nem lehet véletlen, hogy az aradi tizenhárom közül soknak német volt az anyanyelve, mégis kitartottak a magyarság ügye mellett — a bitófáig. Miért ? A kérdést képtelenség egy mondattal megválaszolni, s ha mégis megpróbáljuk, csak a szabadság oszthatatlan voltára, az egész és a rész összefüggésének a felismerésére utalhatunk, az AnnaSeghers, a Pester Lloyd cikkírója általános európai helyzetre, amely a demokratikus törekvéseknek kedvezett, és ezeket a törekvéseket az elmúlt százötven év során nemegyszer hazánk képviselte itt Európában talán a leghatározottabban. Az a felismerés, hogy egy kis nép vagy néptöredék nyelve, sorsa az őt befogadó nagyobb közösség társadalmi, politikai fejlettségétől, morális érettségétől függ — mi magyarok ezt már jól megtanultuk —, az „uralkodás", netán elnyomás helyett az „együttemelkedés" elve alapján kell sorsközösséget kialakítani, ez a felismerés az itteni németséget is nyitottá tette a népeinket érintő kérdések iránt. Ennek a nyitottságnak, a haladás irányát felismerő tendenciának köszönhető, hogy a német nyelvű sajtó a magyar munkásmozgalom erős támogatója lett, követelve a magyarországi munkáspárt megszervezését, továbbá, ahogy az Arbeiter-Zeitung rámutat: „...az igazságtalanság és az önkény miatti jajszó a világ minden szögletében egyre hangosabb lesz, és követeli a társadalom népgazdasági alapjainak erőszakkal történő gyors megváltoztatását". Ezzel a szemlélettel nemcsak a nemzet, hanem a világ érverését adták tovább, így járultak hozzá a magyarság, és — az erős asszimiláció ellenére — önmaguk értékeinek a megőrzéséhez, gyarapításához, ez mentette meg a lapok egy részét a provincializmustól, az elszürküléstől. Ha befogadásról, értékről, nyitottságról van szó, kiemelt helyen kell említenünk a sajtótörténelmünkben már fennállásának az idejével is szinte páratlan Pester Lloydot{ 1854— 1944), amelynek szerkesztői között a magyar köz- és kulturális élet olyan markáns egyéniségei találhatók, mint Falk Miksa és Vészi József. A magyar kapitalizmussal együtt fejlődő lap nem maradt meg csupán egy szűk, elsősorban a zsidó polgári réteget szolgáló gazdasági, kereskedelmi szaklapnak, hanem t'.ljes társadalmi körképre törekedett. S bár igyekezett eleget tenni a mindenkori kormányzat kívánalmainak, szemléletével, kulturális igényességével azt a liberális európai szellemet képviselte, amely hazánkban elég szokatlan volt. Különösen megnőtt a szerepe a fasizmus elleni harcban, melyet az értelem és a művészet egységében a legjobb erőkkel vívott. Káldor György, Kecskeméti György, Turóczi-Trostler József, Keresztury Dezső — 1938- és 1944 között a kulturális rovat szerkesztője —, továbbá Thomas Mann, Heinrich Mann, Anna Seghers, Bertolt Brecht, Emst Toller, Stefan Zweig — hogy csak néhány nevet említsünk — segítettek az „emberit és nemzetit" közvetítő, védő „szabad szó" megfogalmazásában. A mai német nyelvű magyarországi sajtó túljutva a háborút követő anyagi, ideológiai, politikai nehézségeken, a haladó hagyományokra támaszkodva az egyenjogúság alapján őrzi azokat a nyelvi, kulturális értékeket, amelyek a leírt szó segítségével a nagyobb közösséget is gyarapítják — többféle vonatkozásban. Közös ügyünket szolgálja a Budapester Rundschau, a Neue Zeitung, a Neueste Nachrichten éppúgy, mint a többi, szakmai, idegenforgalmi újság, kiadvány, „l ast but not least" — megemlíti a kötet a magyarországi német lapok között a „legfiatalabb gyermeket", lapunkat, a Budapestet is, utalva rá, hogy német nyelvű betéttel készülő példányaink is vannak. Befejezésül annyit: kívánjuk, hogy kétszázötven év múlva valaki újra megemlékezhessék a világ színeit gazdagító magyarországi német sajtóról. Jávor Ottó 39