Budapest, 1982. (20. évfolyam)
2. szám február - A Budapest postája
mok, helytörténeti gyűjtemények a még megmaradt táblákat, s magyarázzák meg kiállításukon az erről mit sem sejtő nemzedéknek, hogy volt egykor egy centenáriumi év. Egy nagy tanító centeqáriumára Théodore Beregi, 18, rue Charpentier, Bois-Colombes. Örömmel adunk helyet megemlékezésének a száz évvel ezelőtt született kiváló filozófusról és pedagógusról. Szemere Samuról: Szemere Samu nemcsak professzorom és igazgatóm volt a Tanítóképzőben, hanem őszinte, meleg és tartós baráti szálak fűztek hozzá több mint ötven év óta, messzi emigrációmban is. A Tanítóképző felső, negyedik osztályába kerültem 1927 szeptemberében, amikor Szemere Samut választották meg dr. Bónóczi József egyetemi tanár utódjául az igazgatói székbe. Gazdag filozófiai, irodalmi és kritikai munkássága révén joggal tarthatott igényt erre a magasabb pedagógiai pozícióra. Akkor valóban senki sem volt méltóbb erre a pedagógiai küldetésre mint Szemere Samu, főgimnáziumi tanár. Emlékszem, mintha ma történt volna. A budapesti Tanítóképző első emeleti nagy fogadótermét, ahol a rajzórákat is tartották, zsúfolásig megtöltötték a fiatal „prepák". Vártuk az új igazgató bemutatkozását. A fiúk, persze, „drukkoltak". Aggódva kérdezték, hogy Szemere Samu lesz-e olyan jó, „olyan drága" ember, mint Bánóczi József, aki nemcsak az intézet nagyrabecsült tanára és igazgatója volt, hanem a diákok valóságos atyja, nagylelkűségében és tanácsaival. Azonban dr. Harmos tanár úr, a magyar irodalom és a szociológia tanára, aki Szemere Samu tanulótársa volt a budapesti egyetemen, megnyugtatott bájos mosolyával, hogy az új igazgatóval „meg leszünk elégedve". Egy kis várakozás után, kinyílt az ajtó, és méltóságteljesen a pódiumra lépett egy még fiatal, negyvenhat éves, kék szemű, fekete keretes szemüveget viselő, zsakettes, elegánsan öltözött férfi. Lágy, kellemes hanglejtéssel. világosan artikulált szavaival nyomban megnyerte a tanítóképzősök rokonszenvét és szeretetét, amikor néhány szavas beszédét azzal fejezte be: „Legyenek nyugodtak önök, akik a legszebb pályát választották: a tanítói pályát, hogy nem fognak bennem csalatkozni." 1927 szeptemberét irtuk. És valóban, Szemere Samu egyetlenegy diáknak sem okozott sem csalódást, sem bántódást 15 éves igazgatása alatt. S amikor az intézet pénzügyei megengedték, anyagilag is segített rajtuk. A tudományos munkássága mellett, diákjainak a sorsa is állandó gondja volt, akárcsak elődjének, Bánóczi Józsefnak. Őt is, Szemerét is apjuknak tekintették, amikor bajaik orvoslásáért hozzáfordultak. Igazgatóságának első éveiben fejlesztette az intézet internátusát, a diákok élelmezése is javult. Igazgatói teendői mellett az ötödéveseknek a pedagógia történetét adta elő. Még ma is elragadtatással gondolok előadásaira. Az intézeti oktatáson kívül hallottam egy alkalommal Szemere szabadelőadását, amelyet egyetemi hallgatóknak tartott a főiskolai menzán, egy vasárnap délelőtt, a Művészet mint valóságértelmezés címmel. Megmagyarázta finom, értelmes, szakszerű elemzésmódjával, hogy a művészet nem a természet utánzása, hanem az élet sokszerűségének, ezer és ezer megnyilvánulási formájának interpretációja, a legteljesebb kivetítődése az alkotó géniusz belső erejével. Nekem, a 19 éves prepának mégis a legjobban tetszett Szemere Samu emlékbeszéde dr. Bánóczi József halálának első évfordulója alkalmából, 1927 novemberében. „A tudós nem mindig foglalja magában a nagy tanítót is, hiszen gyakran begubózik a maga külön gondolatvilágába, csak a gondolat, csak az igazság érdekli, de nem az ember, aki szent edénye lehet az igazságnak; a nagy tanító viszont mindig magában foglalja a tudóst; az igazság szerelmese ő is, ezért nem ismer megállást a tanulásban, az ismeretszerzésben; de ezen felül van benne még valami: az a vágy, hogy magvetője legyen az igazságnak, hogy ezt eleven életté tegye a lelkekben, hogy felszabadítsa a bontakozó szellem lappangó erőit, s képessé tegye az igazság befogadására és majdan önálló keresésére. Ilyen értelemben volt nagy tanító Bánóczi József. Bejárta a kultúrának egész tág mezejét, a tudománynak több területén alkotó volt; de megszállottja volt a pedagógiai erosznak, a közlés vágyának, a lélekformálás szenvedélyének s mivel egész gazdag emberségét vitte bele minden munkájába, mestere lett az emberképzésnek. ...A fájdalom sem kerülte el, de Arany Jánossal azt tartotta, hogy a fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze." Ezek az érzékeny, egy finom lélek mélységeiből feltörő szavak ma is élnek eleven erővel a szívemben. Egy nagylelkű és világos szellemű, az autonóm és független gondolkozásért, az emberi igazságokért, a modern szociális eszményekért harcoló filozófus beszélt akkor egy másik nagy magyar progresszív látású gondolkodóról. Valóban, Szemere Samu ízig-vérig humanista filozófus volt, a szó legigazibb és legnemesebb értelmében. Az önképzőköri előadások és felolvasások programját, amelyet mi, diákok, akkor a forradalmi szocializmus világnézetének szellemében állítottunk öszsze, fenntartás nélkül jóváhagyta, sőt, sok ilyen előadás folytatására buzdított minket. Budapesti ifjúságomnak egyik maradandó élménye volt Szemere Samu humanizmusa és pedagógiája. Meghódított vonzó, páratlanul finom egyéniségével, lelki eleganciájával, végtelen tapintatosságával, valamint gazdag filozófiai, tudományos és irodalmi kultúrájával. De szerettem mosolygó arckifejezését, bájos mivoltát, emberségét és szemeiből kiáradó gyengéd, szelíd nézését. utazni jó, külföldre utazni jobb, külföldre utazni olcsón még jobb, külföldre utazni olcsón a BUDAPEST TOURIST-tal a legjobb! V., Roosevelt tér 5. Tel.: 173-555 VII., Lenin krt. 41. Tel: 426-521 VIII., Baross tér 3. Tel.: 336-587, 136-688 XII., Déli pályaudvar Tel.: 154-296, 353-788 IV., Árpád út 75. Tel.: 694-638 III., Flórián téri üzletközpont Tel.: 686-661 XI., Bartók Béla út 42. Tel.: 666-194, 868-994 VIII., Blaha L. tér 1. Tel.: 343-150 III., Hímző u. 10. Tel.: 684-210, XI., Vegyész u. 1—5. Tel.: 869-269 46