Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Id. Nádas Béla: Környezetcsúfító épületeink környezetbarát energiaellátása

Környezetcsúfító épületeink környezetbarát energiaellátása Madách Imre szavait aktualizálva: az olajválság kirobbanásáig „az ember mint a sajtféreg édes mámorában készen szedte" a föld fosszilis energiáit „s költött meggondolatlanul", mígnem az OPEC tudatára ébresztette annak, ami 50—80 év múlva, az igazi olajválság kirobbanásakor óhatatlanul és könyörtelenül tudomására jutott volna: kimerülőben vannak (a fogyasztás és felhasználás mai szintje mellett) a folyékony, gáznemű és szilárd energiahordozó tartalékok. Sürgősen át kell térni a fosszilis — ásatag — energiahordozókról a megújuló energiahordozók használatára. Minden földi energia a napból származik. A napfény szolgáltatja az energiát a növények és az algák fotoszintéziséhez meg az ezekkel táplálkozó magasabb rendű lények életéhez. Az elsüllyedt erdőkből, illetve a parti vizek parányi élőlényeiből keletkeztek (évmilliók során) — nyomás és hő hatására — a kőszéntelepek, a parti vizek és „hajdan-volt" parti vizek határvonalán a kőolaj- és földgáztelepek. Ezeket a „csapdába esett" (átalakulásuk során „sűrített" napenergiává vált) energiahordozókat nevezzük gyűjtőszóval fosszilis energiahordozóknak . Ezekkel szemben vannak megújuló energiahordozók, elsősorban a közvetlen napfény, másodsorban azok a földfelszíni fizikai jelenségek, amelyek jelentős (ám végső soron ugyancsak a napból származó) energiatermelők. A szél, a hullámok, a vízesések energiája mind szolgálatunkban áll, de energiát nyerhetünk a folyók szintkülönbségéből is. Nem szabad megfeledkeznünk a tengerek és sós tavak akkumulált naphőenergia-tartalmáról sem, ami ma már gazdaságosan kitermelhető, miután kezdünk felocsúdni a „sajtféreg édes mámorából" . .. E megújuló energiaforrások közül a közvetlen napsugárzást és a szélenergiát az jellemzi, hogy glóbusunkon mindenütt jelen van, de csak időszakosan és nem koncentráltan. Ha hasznosítani akarjuk őket gyakorlati célokra, akkor az így nyert energiát — mely függ az időjárástól és a napszaktól — „akkumulálni" kell. Ez legcélszerűbben, legolcsóbban, és „legüzemzavarmentesebben" viz segítségével történhet: vagy helyzeti energia vagy hő formájában. A közvetlen napsugárzásenergiát és a szélenergiát még az jellemzi, hogy a tapasztalatok szerint (és a gyakorlatban) kiegészítik egymást: napsütéses időben általában nem fúj a szél; borús időben és éjszaka általában élénkebb a légmozgás, szelesebb az idő. Ha tehát egy olyan komplex rendszert hozunk létre, mely mind a napenergiát, mind a szélenergiát hasznosítva ezeket részben víz helyzeti energiája, részben víz hőenergiája (melegvíz) formájában tárolja: a rendszer által — divatos szóval — fosszilis energiát „válthatunk ki". Egy ilyen rendszer abszolút kíméli a környezetet, sőt „környezetbarát", ami az alternatív (rossz minőségű) szenek eltüzeléséről — a megfizethetetlen olajról most ne beszéljünk — távolról sem mondható el. Itt ugyanis a szén kéntartalmának elégéséből kén-dioxid keletkezik, és ez okozza a hírhedett „savas esőket"; következményei: a tűlevelű erdők pusztulása, sok kultúrnövény terméshozamának csökkenése, tavak és folyók halállományának teljes kihalása. A kénes füstgázok kén-dioxid-mentesítése — előbb utóbb mi is rá fogunk kényszerülni — rendkívül költséges: beruházási költségéből javarészt finanszírozható lenne a javasolt napenergiaszélenergia-hasznosító komplexrendszer kiépítése. Miről is volna szó? Lakásépítési programunk heroikus korszakában tízemeletes toronyházak légióival csúfítottuk el fővárosunkat, de vidéki városaink peremét is. Vezérelv volt: minél nagyobb lakássűrűség létrehozása, s a cél: az épületgépészeti költségek és e réven a beruházási költségek csökkentése. Viszont ami jó a beruházónak, az nem jó a lakónak. Sőt. . . E lakások „belakása" során kiderült, hogy a toronyházaknak rendkívül magas, sőt, aránytalanul magas az üzemeltetési költsége; és e költségtöbblet nem a beruházót, hanem a lakókat terheü, akik emiatt is előszeretettel kezelik új lakásukat „cserealap"-ként.. . Ám ezek a toronyházak itt vannak, sőt, még „unokáink is látni fogják őket" . . . Nem vonzanak, inkább taszítanak, s ezt — valamennyire — csak azzal lehet kompenzálni, ha energetikailag „önellátókká" tesszük őket. Ne kelljen a lakóknak még „bánatpénzt" is fizetniük azért, hogy elembertelenedett környezetben élnek. Különben is, tőlük még a legjobb esetben is csak forintot tudunk „elvonni", nem azt a devizát, melyért a fűtőolajat, vagy a földgázt külpiacokon vásárolnunk kell. A műszaki megoldás — ha sikerült a csoportérdek és kifizetési alrovat-érdek békaperspektíváján fölülemelkedni — viszonylag egyszerű és ma már kifizetődő. Sőt, hosszú távon egyre kifizetődőbbé válik, mert „egyszeri beruházásról" van szó, az alkatrészek (alegységek) egy része gyakorlatilag örök életű; a fenntartás, üzemel-30