Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Szakolczay Lajos: A 700 éves Rákospalota mai gondjai

Beszélgetés Pataki Bélával, a XV. kerületi Tanács elnökével A Tanulmányok Rákospalota— Pestújhely történetéből című vaskos kötetben olvasható: „A mai XV. kerület területe írott forrásokban 1245-ben fordul elő először. Ekkor IV. Béla két ekealjára való szántóföldet és negyven kaszásnyi rétet adományozott a margitszigeti premontrei kolostornak Parden faluban." Egy másik, 1281-ből származó oklevél pedig arról tanúskodik, hogy itt akkor már település volt, így Rákospalota tavaly ünnepelhette fennállásának hétszázadik évfordulóját. Rangot adó múlt, még ha minden filmkockája legtöbbször a nincstelenekre mért fölös szenvedéssel nem idéztetik is föl szívesen. A bronzkornál kissé közelebbi múltat böngészve, tényeket kell sorolnunk, hogy láthassuk: a hajdani kis település mivé érett. Mikor Für Lajos, a kerület történetírója arról beszél (Palotai jobbágyok utolsó pere a földesúrral), hogy az egykori jobbágyfalu a „hirtelen felduzzadt főváros árnyékában" a futóhomokos Duna—Tisza köz északnyugati sarkán — Pest környéki külvárossá nőtt, megjelöli a kiindulópontot. „Az 1770-ben Palotán is elkészült urbárium tanúsága szerint 87 telkesjobbágy és 8 házas zsellér, tehát mindössze 95 család élt a községben." Az egykori kis település ma, 113 ezer lakosával, a főváros egyik dinamikus kerülete. A huszonkét kerület közül a területét tekintve a tizedik, de az itt élők lélekszáma szerint az ötödik Budapesten. A palotai lakótelep kiépítésével városnyi — 50-60 ezer — új lakos költözött a kerületbe. Újpalotán, Babits Mihály hires versével szólván, igazából csak ekkor for ram a forradalom: újat akarók jöttek, akik noha Palota már 1950-ben a fővároshoz csatolódott — a „vidéki" város vidékiességét akarták eltüntetni. Egyszóval: régi és új közt ma is folyik a harc. Bár helytálló a jubileumi kiállítás egyik tablójának állítása: „1969-től felépült az újpalotai lakótelep, f>, szocialista korszak eddigi legnagyobb beruházása a kerületben", még semmi sincs eldöntve, életformák csatája zajlik. Kertház és lakótömb még csak megférne egymás mellett, de a jobbára vert falú, csatornázatlan házakból álló Sódergödör — a 149 lakásbanélőmintegy 5—600 embernek „otthona" — változtatásért kiált. Mindezeket a gondokat jól tudja beszélgető partnerem, Pataki Béla, a XV. kerületi Tanács elnöke. Korábbi megállapodásunk értelmében, régiről és újról szeretném faggatni; elsősorban a körvonalaiban már kialakult VI. ötéves tervről, a kerületfejlesztés valós alapjairól és nehézségeiről. Kérem, röviden mutatkozzék be! Nem szeretek magamról beszélni. Talán mégis, hiszen egy tanácselnök portréjához hozzátartoznak az emberi vonások is, nem csupán számok, tények garmadája. Nem is szólva arról, hogy ön egy 700 éves múltú település, valójában egy kis ,,földrész" vezetője. 1971 óta vagyok tanácselnök. Megválasztásom nevezetes dátumhoz kötődik: akkor indult az újpalotai nagy beruházás. Mindent végig követhettem. Honnan vezetett idáig az út? 1940 és 1943 között inas, majd 1946-ig segéd voltam az Istvántelki főműhelyben. Naponta jártam be Nógrádverőcéről (ma Verőcemaros) a munkahelyemre. 1946-tól 1957-ig különféle pártfunkciókat töltöttem be, s 57-ben visszakerültem iparitanulóskodásom színhelyére. A mai nevén Landler Jenő MÁV Járműjavító Főműhely diszpécsere lettem. Tanácselnökké választásomig ez a kis kollektíva kötötte le időmet és erőmet. Vágjunk rögtön a közepébe, milyenek az alapok, pontosabban, az V. ötéves tervben hogyan gazdálkodott a kerület? — Az elért fejlődés kiegyensúlyozott volt és jelentős eredményeket hozott. A fejlesztési alapból 154 millió forintot, a IV. ötéves tervben felhasznált eszközök háromszorosát fordítottuk a kerület fejlesztésére. Ezenkívül meg kell még említenem a fővárosi Tanács költségvetéséből, illetve az állami, vállalati és egyéb forrásokból megvalósított fejlesztést (M3-as útépítés, útstabilizáció, csatornaépítés, sportpálya-korszerűsítés, kereskedelmi egységek létesítése stb.) Mun-5