Budapest, 1982. (20. évfolyam)

12. szám december - Császár Nagy László: Mindenből lehet szemét?

tett szemléletváltozás szükségességét viszont éppen azok értik meg nehezen, akiket anyagi érdekük a menetlevélen feltüntetett kilométerek „megtakarítására" s netán feketefuvarra ösztönöz. Maradna tehát a büntetés7amely talán éppen a túlontúl nagyra nőtt anyagi érdekeltség miatt — hatástalan. A vállalat nem hatóság, csupán kezdeményezheti szabálysértési eljárás megindítását. A bírság felső határa háromezer forint, az előadók azonban gyakran elnézőek. S a szemét marad. Egy másik szemétszállítási szakember arról tájékoztat, hogy elsősorban rakodómunkásban van hiány. Igazolja ezt az is, hogy míg néhány évvel ezelőtt négyszáz állandó rakodó követte a szemétszállító kocsikat, a közelmúltban kétszázharminc alá esett a létszám. Újabban kétszázhatvan főre sikerült állandósítani, s munkájukat naponta — 210 forint munkabér ellenében — száz-százhúsz alkalmi rakodó segíti. — A kezdőknek háromezer forint alapfizetést tudunk adni, de jövedelmüket növeli s hatvan forint járatpénz és más juttatások. Kár lenne elhallgatni, hogy a rakodót a házfelügyelők vagy éppen a lakók kérik meg apró szívességekre. Beszélik: ha a rakodó a rendeletben előírt tíz méter távolságnál messzebbről görgeti a kocsihoz a szemetet, havonta száz forint üti a markát. És a szívességek tárháza kimeríthetetlen, amíg akad olyan honfitársunk, aki rangjához méltatlannak tartja a kapu elé görgetni saját szeméttárolóját. De bérház is van ilyen. A bérlők fizetnek a házmesternek, a házmester a szemetesnek. A pénz forog. Mondják, így van ez rendjén. Beszélni kell arról is, hogy — bár a guberálás tilos — a szemétben gyakran vannak visszaváltható üvegek is. Suttogják, akad rakodó, aki naponta 60—80 forint értékű szemétbe dobott üveget vált vissza a közértben. A tilalomfa áll (és röhög), az ellenőrzés szinte tehetetlen. De hallgassuk tovább a hivatal szószólóját. — Néhány évi fegyelmezett munka után az alapbér elérheti az 5000-5500 forintot, s nem szabad alábecsülni a szociális juttatások értékét és a 730 személy kulturált elhelyezésére alkalmas munkásszállónkat sem. Mégis kevesen vállalják ezt a munkát, hiszen nehéz körülmények között kell dolgozni. Egy-egy rakodó naponta 14—15 kilométert gyalogol, és bizony a felemelgetett szeméttároló edények összes súlya is csak tonnákban fejezhető ki. A téli hónapokban esőben, hóban, fagyban dolgoznak embereink, nemegyszer csontkeménnyé fagy rajtuk a ruha. Ha a fűtők vizes salakot töltenek a egy-két órát késik a járat. De gyakran azt is szemünkre vetik, ha a szemét elszállítatlan marad, mert a kertes ház lakói elfelejtették időben kitenni a kukákat, és rakodóink zárva találják a kaput. Dehogy akarom túlzottan rózsaszínűre festeni a képet, hiszen tudjuk jól, a panaszok tíz százaléka indokolt. * Egyetlen vállalat sem válogathat kénye-kedve szerint a munkaerőben. Kénytelen beérni kukákba, egy-egy edény súlya eléri bizony a 2—3 mázsát is. A havi munkaórák száma kétszázharminc körül van, és hiába akartuk bevezetni a szabad szombatot. A háromnapos ünnepekből dolgozóink csupán két napot pihenhetnek. A műszak reggel ötkor kezdődik, és nem tanácsos késni, mert a forgalmasabb útvonalakon később szinte lehetetlen megközelíteni az edényeket. Télen megesik, hogy szállítóink délután öt-hat órakor fejezik be a munkát. — Ami pedig a sitt elszállítását illeti, az valóban tilos. Ha tudomásunkra jut, nem tekintünk el a felelősségrevonástól. Ilyen esetekben a járatbér ötven százalékát levonjuk. Bizonyára a szigor se kedvez a munkaerőhelyzet alakulásának, de ezt a munkát csak fegyelmezetten lehet végezni. így is számos olyan panaszt kell kivizsgálnunk, amely alaptalan. Sokan reklamálnak, ha egyegy dolgozónk szabadsága miatt azokkal, akik jelentkeznek. A szakma elvesztette egykori rangját. A szakembert hallgatom: — Sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor protekcióra volt szükség ahhoz, hogy valakit felvegyenek utcaseprőnek. Ma a szülők azzal ijesztgetik a tanulástól vonakodó gyereküket, hogy majd mehetsz utcaseprőnek. Régen 8—900 állandó kézi úttisztítónk volt, napjainkban mindössze hetven. Nemrégiben 13-ról 15 forintra emeltük az órabérüket, de így sem könnyű naponta 100—120 alkalmi munkást találni. A szemétszállító kocsi vezetőfülkéjéből így látszanak a gondok: — A személygépkocsik számának emelkedésével egyre nehezebb végigmenni az útvonalon. Sokan ügyet sem vetnek a KRESZ-táblákra, így néha háromszor is meg kell kerülni egyegy háztömböt. Télen gyakran kell várakozni is, amíg a rakodó tusakodik a kukával. Mert bizony néha percekig tart, amíg kiszedi az edénybe gyömöszölt karácsonyfát. Mert hiábavaló évről évre a felhívás, hogy a fákat a kuka mellé rakják, ez sok ember figyelmét elkerüli. Néhol meg nekünk kell összegyűjteni a kiérdemesült fenyőket, mert nem biztos, hogy a hatodik-nyolcadik emeletről sikerül célbatalálni. A rakodó szavai ennél mélyebbre hatolnak társadalmi valóságunk talajába: — Nehéz munka a miénk. Nem csak a több mázsás kukák miatt, és nem is mindig azért, mert egyik-másik vendéglőben moslékot öntenek, zsiradékot dobálnak a kukába, amitől az ember pillanatok alatt koszos lesz. Tudom, mit vállaltam, és tisztában vagyok azzal, hogy 6500 forintért mit kell elvégeznem. Főként azért nehéz foglalkozás ez, mert az emberek lenézik a szemetest. És a megvetés olykor az ember magánéletére is árnyékot vet. Többször előfordult már velem, hogy mikor autószerelőként mutatkoztam be egy nőnek, nagyon rokonszenvesnek talált. De amint elárultam, hogy nem a tanult szakmámban dolgozom, vége szakadt a rokonszenvnek. Nem akarják megérteni, hogy amikor levetem a sárga mellényt, megmosakszom, és rendesen felöltözöm, vagyok olyan, mint más ember. Vagyok olyan, mint egy irodista. Tudja, az a baj, hogy börtönviselt emberek és lecsúszott egzisztenciák is dolgoznak nálunk, mindannyiunkat velük azonosítanak. Az embert faképnél hagyják kedvelt tárgyai és megfakult emlékei. Úgy látszik, vannak témák, amelyek a hírlapírót is „megfertőzik". Megyek az utcán, és felütöm az első utamban álldogáló kuka fedelét. Pálcával félretolom a szemétre szemérmesen ráboruló újságpapírt. Szakadt fürdőruhadarabok, lerágottalmacsutkák, kiürült vodkásüvegek közül, gyűrt fényképről fiatal leány mosolyog rám. A kép hátlapján piros filctollal írt vallomás kiabál: „Lalinak, soha-soha nem szűnő szerelemmel Ági". A kép alatt nedvességtől foszlásnak indult, kettétépett szerelmes levél. Mindenből lehet szemét? 15