Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - S. Lengyel Márta: A véres budai éj

S. LENGYEL MÁRTA A véres budai éj Egy szemtanú a Lederer tábornok elleni tüntetésről 1848 tavaszának legmegrázóbb fővárosi eseménye az a vérengzés volt, amelyet a budai helyőrség ka­tonái május 10-én este rendeztek a magyarországi főhadparancsnok, Ignaz Lederer báró lovassági tá­bornok ellen tüntetők soraiban. A tüntetésben az a jogos bizal­matlanság fejeződött ki, amellyel a forradalom hívei a Magyaror­szágon elhelyezett császári csapa­tok e legfőbb irányitójára tekin­tettek. Lederer ugyanis kezdettől fogva mélységes ellenszenvvel fi­gyelte a forradalmi változásokat, és már a márciusi napokban is minden eszközzel akadályozta az újonnan alakuló nemzetőrség fel­fegyverzését. Amikor pedig életbe léptek a Pozsonyban megalkotott új, forradalmi tartalmú törvény­cikkek, egyszerűen figyelmen kí­vül hagyta a törvénynek azt a ren­delkezését, amely a Magyarorszá­gon állomásozó császári csapato­kat a magyar kormány irányítása alá helyezte. Teljesen érthető, hogy bár a május elején Bécsbe utazó magyar miniszterelnöknek, Batthyány La­jos grófnak sikerült kieszközölnie egy királyi kéziratot, amely a ma­gyarországi hadparancsnokokat a törvény e pontjának a tisztelet­bentartására utasította, a forra­dalom táborának balszárnyát ez az intézkedés nem nyugtatta meg. A radikális sajtó ezért ismételten sürgette, hogy Lederer és a hozzá hasonlóan gondolkodó tisztek he­lyére megbízható személyeket ál­lítsanak; a márciusi fiatalok egy szélsőséges csoportja pedig, amely­nek Oroszhegyi Józsa volt a feje, nem érve be ennyivel, május 10-én tömegtüntetést rendezett Lederer ellen, hogy ezzel mintegy kikény­szeritse elmozdítását. Ekkor ke­rült sor a forradalom táborát meg­félemlíteni igyekvő helyőrség fegy­veres fellépésére. A történtekről a leghívebb beszámolót az egy hónappal ko­rábban indult pesti német radiká­lis lap, a Die Opposition szer­kesztője, Julian Chownitz örökí­tette ránk lapja másnapi számá­ban. Chownitz elejétől fogva arra törekedett, hogy lehetőleg szemé­lyes megfigyelője legyen minden készülő fontos eseménynek, s en­nek megfelelően (bár a márciusi ifjúság legtekintélyesebb vezetői­hez, Petőfihez és Vasvárihoz ha­sonlóan ő sem tartozott a felvonu­lást szervező szélsőséges csoport­hoz) ezen az estén is a tüntetőkkel tartott. Ennek köszönhetjük az ol­vasót az események szinte közvet­len részesévé avató tudósítását, amely érdekessége és forrásértéke ellenére mind ez ideig elkerülte történetíróink figyelmét, s amely magyarul így hangzik: A véres budai éj Pesten, május 11-én. Iszonyú dolgokat kell el­beszélnünk a mai éjszakáról. Polgárvér folyt, polgártársaink drága vére. A dolog így áll. Már a nap folyamán hírlett, hogy Lederer úrnak macskazenét akarnak adni Budán. Mi a macskazenék korában élünk. Legutóbb Bécsben Fi[c]quel­mont és Pillersdorf miniszter­nek, az érseknek — itt pedig Polgárvér folyik Lederer szállása előtt több álladalmi hivatalnoknak, köztük sajnos a mi Stáhlynknak is, macskazenét adtak. És senki sem látott ebben szentségtörést; végtére is sza­bad országban élünk — vélemé­nyünk szabad — a macskazene is egyfajta vélemény, mégpedig erősen fülbecsengő. No, rendben. Leszáll az est. Az óra 9-re jár. Az Urak utcájá­ban gyülekezik az fjúság meg sok más ember; hangolják a jól is­mert instrumentumokat; me­netoszlopot formálnak; a menet megindul. Először a Nemzeti Színház elé vonul, hogy ott tájékoztassa a publikumot budai szándékairól, majd lassan — fütyülve, trombi­tálva, egyszóval macskazenélve — Budára. Senki sem állja útját; senki sem inti. Nem látni semmiféle katonai készületet, semmiféle nemzetőr­összpontosulást, semmiféle ha­tóságot. * * Mi legalább is a legcsekélyebb hirét sem vettük semmiféle hivatalos figyelmeztetés­nek. Azt gondolják, Lederer urat ugyanannyi joggal tájékoztathat­ják a közvéleményről, amennyi­vel ezt mások esetében is meg­tették. Ismeretes, hogy Lederer az egész nemzeties párt szemében a leggyűlöltebb személyiségek egyike. Nem pusztán idegen, nem hoz­zánk tartozó katonai parancsnok volta miatt gyűlölik őt; ennél is inkább gyűlölik azért, mert egy alkalommal szavát adta arra, hogy a fegyvertárban nincsenek puskák — s mert ott később megtalálták azt a tízezret, amely­lyel most a mi nemzetőrségünk van felfegyverezve. Következésképpen Lederert azért gyűlölik, mert ő a nemzet ellensége, s ráadásul, mert szó­szegő. Nem teszünk lakatot a szánk­ra; hanem nevükön nevezzük a dolgokat. Polgárvér folyt, a haza fiainak drága vére; ez a vér Lederer ál­tal ontatott ki. Ellenségnek ne­vezzük őt, országunk kárhoza­tot érdemlő elnyomójának! Felháborodottságunk nem en­gedi, hogy a nyugodt elbeszélés mellett maradjunk; és mégis meg kell próbálkoznunk vele. Nos hát: a menetoszlop felér a Várba — még mindig senki, aki lebeszélje, útját állja, figyelmez­tesse. Az őrség fegyverbe lép ugyan; de a szabályok szerint mindany­nyiszor ezt teszi, valahányszor néptömeg vonul el előtte. Ez tehát nem szolgálhat intő jelül... A menet végül megállapodik Lederer lakása előtt... megkez­dődik a macskazene. Mérhetetlen a tömeg, ellepi az egész utcát... De alig hogy felhangzanak az első hangok... kétfelől, mintha a földből nőne ki, egyszer csak 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom