Budapest, 1982. (20. évfolyam)

11. szám november - Seregi László: Piszkosan jön— piszkosabban megy

Nehéz-e csatornát építeni? Annyi bizonyos, a vállalatok nem mennek ölre a Csatornázási Müvek megrendeléseiért. Nem titok: volt olyan periódus is, amikor hatalmi szóval kellett kijelölni a kivitelezőt. Végül is csoportérdekek miatt nem csúszhatott a lakásprogram. Az utóbbi időben valamelyest javult a helyzet. Mivel a beruházási lehetőségeket korlátozták, s csak ott engedélyezik jelentősebb munka indítását, ahol a megvalósítás nem tűr egyetlen percnyi halasztást sem, a kivitelezők, jobb híján, ráfanyalodtak a Fővárosi Csatornázás' Művek megbízatásaira. Bennük találták meg a biztosat a bizonytalanban. Ettől, persze, még nem tudnak úgy csatornázni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mindenesetre, saját érdekükben is, kénytelenek lesznek előbbutóbb megtanulni e tevékenység fortélyait. Az az igazság, hogy nálunk nincs igazán hagyománya ennek a mesterségnek. Hiába az Aquincumban, Szombathelyen s másutt feltárt közműrendszerek, ezeket nem mi építettük, hanem a rómaiak. Arra viszont nem volt módjuk, hogy a szakmai fogásokat átadják a később idetelepülőknek. Fogalmazhatunk úgy is: mindent a magunk kárán kellett megtanulni. Talán ezért, talán másért, de Pesten és Budán jócskán megkésve készült el az első igazi csatorna. Addig nyílt árkok vitték a vizet a Dunába. Ha kiképzésük jóra sikeredett, elmaradt a soros járvány; ha meg hibáztak a tervezők, serényen dolgoztak a papok. Az 1790-es évek közepén határozták el a városatyák, hogy elejét veszik a további pusztító infekcióknak, s felfogadtak hét embert, rájuk bízva a folyó két partja mentén húzódó árkok és pöcegördök rendszeres tisztítását. Úgy látszik, munkájukkal nem szűnt meg az alapvető gond, mert 1847-ben Csa-Ülepítőmedence tornázási Szabályrendeletet adtak ki, amelyben felhívták a figyelmet, hogy a nagyobb európai városokban, például Berlinben, Frankfurtban és Prágában már több száz kilométer hosszúságú csőhálózat hivatott elszállítani a szennyvizet, ezért időszerűvé vált, hogy nálunk is végérvényesen megoldják ezt a problémát. A dokumentumot elfektették, s csak a három város egyesítése után vették elő. Reitter Ferencet kérték fel a tervek elkészítésére, aki eleget is tett megbízatásának. A század vége felé a bal parton már 26, a jobbon csak 0,5 kilométernyi hálózat gyűjtötte a város mocskát, piszkát. A mostani hálózat 2788 kilométer hosszúságban tekereg a föld alatt. Milyen ez a labirintus? Knapp Sándor főosztályvezető szerint alapjában véve megbízható, annak ellenére, hogy a csövek tagadhatatlanul gyakran, túl gyakran törnek el. Még szerencse, hogy Reitter Ferenc értette a szakmáját. Ügy alakította ki rendszerét, hogy az veszélyhelyzetekben se mondja fel a szolgálatot. A budai hegyoldalban gravitációs elven működő csatornákat helyeztetett el, másutt pedig megteremtette a kiiktatás lehetőségét, a felgyülemlett víz szokottól eltérő útvonalon történő elvezetését. így tehát megalapozatlanok azok a vélekedések, hogy elég egy kiadósabb esőzés, vagy egy nagyobb csőtörés, s máris elborítja Budapestet a csatornahálózat roppant kellemetlen tartalma. Az viszont jogos aggodalom, ismeri el a főosztályvezető, hogy a körülmények szerencsétlen összejátszása akár komolyabb baj előidézője is lehet. Egyes területeket valóban eláraszthat a kiömlött szennyvíz. Meg tudják-e előzni a súlyosabb eseteket? Egyáltalán: megakadályozhatók-e a csőtörések ? Nos, korántsem szónoki kérdéseinkre nincse-Forgó tisztítórács nek egyöntetű válaszok. Elvileg van mód a szakadások kiküszöbölésére. Csak hát a gyakorlatban minden más és nehezebb, mint a rajzasztalon. A fővárosi csatornáknak az a legnagyobb hibája, hogy szakaszonként különböznek egymástól, anyagukban és kiképzésükben egyaránt. Nem szólva arról a cseppet sem mellékes szempontról, hogy gyártási idejük sem azonos. A száz évvel ezelőtt készült darab tökéletesen védtelen a toluollal, a fenollal és az egyéb benzolszármazékokkal szemben. Vagyis bírják, amíg bírják, de ha megrepednek, vagy ne adj' isten szétrobbannak, még csak nem is szidhatjuk elődeinket. Az viszont mindenképp elgondolkoztató, hogy az utóbbi években készült strangok sem büszkélkedhetnek átlagon felüli ellenálló képességgel. Jellemző adalék: a főváros legszilárdabb főgyűjtője a Lenin körút alatt húzódik, s nemsokára ünnepli századik születésnapját. A közeljövő még egy fontos eseményt tartogat: megkezdik a Vízművekkel közösen kifejlesztett Rocla-típusú csövek általános alkalmazását. Mit várnak tőlük? Egyelőre csupán annyit, hogy idővel csökkenjen az indokolatlan, túlságosan is korai törések száma. További erényük, hogy mindenütt bevethetők, használhatók lesznek, nem kell figyelembe venni, MTI Fotó — Lajos György felvétele MTI Fotó — Horvát Éva felvétele müyen a talaj, mennyire agreszszív a 8 méteres mélységben váratlanul felbukkanó víz. Ráadásul az áruk is elviselhető. Törésre azért, Rocla ide, Rocla oda, továbbra is számítani kell. Az azonban korántsem mindegy, hogy mikor, hány éves zavartalan üzemelés után jelentkezik a nemkívánatos erózió. A folyamat feltartóztathatatlan, kibontakozása mégis késleltethető. Feltéve, hogy a karbantartók megfelelően látják el a dolgukat. A mostani gárda meglehetősen vegyes: akad köztük egészen kiváló szakember, de olyanokban sincs hiány, akik csak addig maradnak, amíg nem találnak kényelmesebb, jobban fizető munkát. Megtűrik őket, mert — szó ami szó — nem tolonganak a jelentkezők a felvételi iroda ajtaja előtt. Baj van a társadalmi presztízzsel Aligha akad szülő szerte a városban, s a környező településeken, aki arról álmodozik, hogy csatornás lesz a gyereke. Koszos, piszkos munka, mondják, s nem tévednek. Meg aztán veszélyes, teszi hozzá Knapp Sándor, utalva a légtérben könnyedén kimutatható, nem elhanyagolható menynyiségű gázokra, gőzökre és egyéb ártalmas anyagokra. Jean Valjean, a megtért bűnöző manapság nem hozná ki élve Mariust, a megsebesült szívtiprót Budapest csatornáiból. Minden valószínűség szerint már az első öt perc után megfulladnának. Napjaink csatornatisztítói csakis védőöltözetben tevékenykedhetnek, így óvhatok meg a mérgezésektől s a többi káros behatástól. Emeljük meg előttük a kalapunkat: nekik (is) köszönhetjük, hogy Budapest lakosságát immár emberemlékezet óta nem tizedelik pusztító járványok. 13