Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Pelle János: Népnevetés

PELLE JÁNOS FÓRUM lUepneuetes Nagy Endre Beszélhetünk-e még „pesti humorról"? Él-e még a csípős, gunyoros kabarészellem, amelyet annyi nosztaligival emlegetnek idegenbe szakadt hazánkfiai? Mi az oka annak, hogy az utóbbi években határozottan csökkent a magyar humor, a kabaré irodalmi rangja, miközben a humor sosem volt népszerűbb, mint manapság, s valóságos „népélelmezési cikké" vált? Ezekre a kérdésekre kerestem választ nemrég egy könyvecskében, melyet a Népművelési Intézet adott ki Tömegkultúra című sorozatában. Regős János A kabaré — ma című munkája figyelemreméltóan alapos tanulmány. Gondos, mélyreható elemzéssel igyekszik föltárni az egyes kabaréprodukciók hatásmechanizmusát, sikerének titkát. De a szerző a tartalomelemzés legkorszerűbb módszereivel sem tudott meggyőzni arról, hogy a humor terén minden a legnagyobb rendben van, s a pesti kabaré új fénykorát éli. Sőt, csak erősödött az az érzésem, hogy a szórakoztatásra is érvényes Karinthy közhelyszerű s mégis — vagy talán éppen ezért — zseniálisan találó megállapítása: ma „minden másképpen van", mint egykoron. Első látásra nyilvánvaló, hogy az irodalmi szintű, intellektuális humor eltűnt, illetve átalakult a hetvenes években. Ugyanakkor erősödött a magyar kabaré közéletisége, politikus jellege, de ez inkább kárára, mint hasznára vált. 1979-ben komoly elméleti konferenciát is tartottak a humorról, de az itt elhangzott előadásokból és hozzászólásokból az tűnik ki, mintha az illetékesek túlbecsülnék a kabaré szerepét társadalmunk demokratikus átalakításában. Regős János könyvének egyik elvi állásfoglalást sejtető mondata legalábbis erről árulkodik: „Egyelőre ez a mOfaj — t. i. a kabaré — tűnik a legalkalmasabbnak arra, hogy a társadalomban felgyülemlett panaszoknak állandó és széles néprétegek számára is vonzó politikai fórumot biztosítson." Könnyűszerrel élcelődhetnénk azon, hogy hová vezet, ha a parlament beköltözik a kabaréba és viszont. De ez nem áll szándékunkban. Nem célunk a mai kabaréműsorok, illetve a humorista-show egyes tagjainak tüzetes és kíméletlen bírálata sem. Inkább arra próbálunk fényt deríteni, hogy milyen okok miatt tűnt el napjainkra az a viszonylag homogén, a felszabadulás előtti magyar társadalom valóságában gyökerező nagyvárosi kultúra, mely többek között a humorban, de a hírlapírás, az irodalom és a színház területén is jelentős, egyéni arculatú teljesítményeket hozott létre. Mert ennek a kultúrának a hagyományai alapozták meg például a kabaré műfajának széles körű népszerűségét, mely napjainkban is tovább él, noha eredeti szellemisége végképp elenyészett, illetve malackodással elegy népneveléssé torzult. Ha elfogadjuk, hogy a színpadi művészetben, így annak a szórakoztatás feladatát előtérbe helyező válfajában, a kabaréban is író, színész és néző tevékeny együttműködésére van szükség, könnyen belátható, hogy a humoros irodalom, illetve az irodalmi szintű kabaré eltűnésének okait elsősorban a közönség átalakulásában kell keresnünk. Elsőrendű színészeink ma is vannak — lásd a Budapest Orfeum előadását —, s az írók sem csak azért fordultak el a humoros műfajoktól, mert méltatlannak tartják múzsájuk számára. Maga a hagyományos értelemben vett kabaré, illetve humor veszítette el azt a társadalmi bázisát, mely a század elejétől kezdve egészen az 1960-as évekig meghatározta szemléletét, világképét, aktuális mondanivalóját. A XX. századi magyar humoros irodalom és kabaré jóval több volt ritka tehetségek véletlen összetalálkozásánál. Konzervatív, jobboldali vagy radikális bírálói és liberális védelmezői egyaránt tisztában voltak azzal, hogy a nagyvárosi humor a sajátos polgári, kispolgári kultúra megnyilvánulási formája. Ezt a kultúrát kávéházakban termelték, és jórészt ott is fogyasztották. Szoros kapcsolatban állt a magyarországi kapitalizmiA kifejlődésével és a magyar társadalom átalakulásával. A humoros irodalom, az irodalmi szintű kabaré a kávéházakkal közel egy időben tűnt el Budapestről. Akkoriban — az 1960-as évek elején — szűnt meg az egyéni arculata annak a „kozmopolita" nagyvárosi kultúrának, melyet a felszabadulás előtt annyi politikus és író minősített a „tősgyökeres" magyar kultúra legnagyobb veszedelmének. A humoros irodalom és a kabaré közönsége és bázisa elsősorban az asszimilálódott zsidó polgári és kispolgári rétegekből verbuválódott. A szerzők ennek a társadalmi rétegnek a szórakozási és művészi igényeit igyekeztek különböző szinten kielégíteni. Elsősorban a kereskedők, vállalkozók és magántisztviselők köréből került ki az a réteg, amely a humoros irodalmat igényelte, illetve alkotóit 31