Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Oswald György: A Tisztelt Ház a Sándor utcában

Gázszolgáltatási feladatok a fővárosban a VI. ötéves tervben A Fővárosi Gázművek 125 éves tör­ténetét — a háborús évek kivételé­vel — szüntelen fejlődés jellemzi, melynek célja, hogy minél többen él­vezzék a gázszolgáltatás előnyeit. A Légszesz-Társaság kezelésében levő üzemet 1910-ben átvette a főváros. Ezután 1913-ban épült fel a 116 kigá­zosító kamrával működő Óbudai Gázgyár, mely ma is még 63 kamrával biztosítja — a földgáz bontása mellett — a városigáz-ellátást, és kielégíti a kokszigényeket is. A közel 70 éves üzem egymaga csak az 1950-es évek közepéig tudott lépést tartani az iparfejlesztés következtében megnö­vekedett gázigényekkel. Új gázforrást jelentett a Dunai Vasmű kamra-, illet­ve kohógázának felhasználása, melyet a fővárosba távvezetéken szállítottak. Az 1960-as évek elején a földgázme­zők feltárása hozott nagy fordulatot a gázszolgáltatás fejlődéstörténeté­ben. A földgázbontók felépítésével lehetőség nyílt, hogy a lakásokat gázzal fűthessék, ezáltal a főváros le­vegőtisztaságának javítására is. Elő­térbe lépett a földgáz nyers állapot­ban történő felhasználása, mely a földgázátállítással összefüggő vezeték­kezelés és készülékállítási munkák megnövekedését, a tokos öntöttvas vezetékek fokozatos kicserélését je­lentette — és jelenti ma is. Az V. ötéves tervidőszak végéig — 1980-ig — lezárult a gázszolgáltatás gyors fejlődésének korszaka: — telítődéshez közelít a racioná­lisan gázenergiával kielégíthető kereslet; — az energiahordozók világpiaci árrobbanásával átrendeződött ezek gazdasági sorrendje. A Fővárosi Gázművek VI. ötéves terve elsősorban rekonstrukciós mun­kára épül a fennálló gázhálózat hibái miatt: — a 2300 kilométer földbe fekte­tett szállító- és elosztó-vezeték­rendszer közel 30 százaléka negyven évnél idősebb; — a megnövekedett közúti forga­lom megsokszorozta a csőtöré­sek számát; — a korrózió (talajkorrózió és vil­lamosvontatás következtében fellépő kóboráram) növelte a gázömlések számát; — a földgáz részarányának növeke­désével a tokos vezetékek tömí­tőanyaga kiszáradt. A gázhálózat nagyobb ütemű re­konstrukciója mellett — a VI. öt­éves tervben 310-320 kilométeres há­lózat — az alábbi főbb feladatokat kell a vállalatnak megoldania: 1.A gázfogyasztókat zavartalanul kell kiszolgálni, az ellátási viszo­nyokat tovább kell javítani. 2. Maradéktalanul be kell tartani a gáztörvényben rögzített üzem-és biztonságtechnikai előíráso­kat. 3. A budapesti lakásépítési és város­rendezési programhoz kapcso­lódóan 65 ezer új fogyasztóhelyet és 39 ezer új gázfűtéses lakást kell bekapcsolni a gázszolgáltatásba. 4. A földgázátállítás távlati program­jának tervszerű folytatásaként el kell végezni 50 ezer városigázas fogyasztóhely átállítását. 5. Fent kell tartani az óbudai szén­alapú gázgyártás koksztermelé­sét. 6. A közterületi munkák minősé­gének javítása és gyorsabb átfu­tási idejének biztosítása érdeké­ben tovább kell fejleszteni a sa­ját építőipari kapacitást. 7. Elő kell segíteni az energiataka­rékossági program keretében a gázenergia hatékonyabb, taka­rékosabb felhasználását. Ezeket a feladatokat a szolgáltatá­sok fejlesztésével kapcsolatos népgaz­dasági célkitűzések figyelembevéte­lével, valamint az előzőekben emlí­tett rekonstrukciós tevékenységek szem előtt tartásával fogalmazták meg. A Fővárosi Gázművek VI. ötéves tervének megvalósítása a vezetékes gázellátás színvonalának növelését, biztonságának fokozását szolgálja. A célkitűzések a terv készítésekor ér­vényes ár- és szabályozó rendszer fel­tételein alapulnak, és ezek figyelem­bevételével feszített, reális feladato­kat irányoznak elő. (x) Az V. és a VI. ötéves terv néhány gázszolgáltatási adatának összehasonlítása Megnevezés 1975. XII. 31. 1980 XII. 31. 1985. XII. 31. Vezetékes gázfogyasztók számi ebből: várost gáz földgáz 405 628 282 967 120 207 483 888 218 246 265 642 539 900 170 000 369 900 Gázzal fűtött lakások száma összesen: ebből: városi gáz földgáz 151 646 115 703 35 943 225 310 127 309 98 001 274 600 103 400 171 200 Gázfogyasztó készülékek eból: fűtőkészülékek Gázhálózat hossza (km) 1 009 936 233147 2120 1 270 051 364 858 2 301 1 422 000 423 000 2 335 V. ötéves V. ötéves Gázszolgáltatás terv terv Százalék millió m millió m Városi -gázértékesítés 2205 1796 81,45 lakosság 160* 1354 84,41 ipar 15C 106 70,67 kommunális 451 336 74,50 Földgáz-értékesítés 6892 8682 125,97 lakosság 822 1524 185,40 ipar 3862 4748 • 122,94 kommunális 286 310 108,39 erőművek 1922 2100 109,26 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom