Budapest, 1982. (20. évfolyam)

9. szám szeptember - Kornai János: Mit tehetnénk?

im" hozzávetőleg öt év alatt lezajlott „átstrukturálódása" folyamán személyesen megtapasztaltam? A szakemberek azonban hümmögtek, kitértek. Hol a KSH évkönyveihez irányítottak, hol saját illetéktelenségükre hivatkoztak, hol kérték, ne zavarjam őket „apró" (40—50 milliárd forintos!) kérdésekkel, ők most komolyabb kérdéssel foglalkoznak, ami szerencsés esetben százmillió forint sorsát is eldöntheti... Ekkor szokatlan lépésre határoztam el magam. Az Alkohológia című folyóirat 1981/3. számában 9 csoportban húsz-egynéhány kérdést tettem közzé azokhoz, akiknek a feladata, hogy e 45—50 milliárd forint sorsa fölött sáfárkodjanak. Illetékeseket kerestem. Ennek a 45—50 milliárd forintnak nem akadt egyetlen illetékese sem! Egyetlen válasz érkezett hozzám: id. Nádas Béla nyugdíjas vegyészmérnök nagy szakmai hozzáértésről tanúskodó válaszlevele, amelyben megírta: ne legyek olyan naiv, hogy azt higgyem, bárki is magára fogja vállalni azt a megbocsáthatatlan cinizmust, amiről ezek a sokmilliárdos gazdasági tételek tanúskodnak. Úgy látszik, amiről én eddig azt hittem, hogy nem egyéb, mint egy zsúfolt útszakasz a Mártírok útján a Margit-híd és a Moszkva tér között, az valójában véres háború színhelye. Hadszíntér a környékem. Valahányszor gondtalan őgyelgésre indulok, a titokzatos-ismeretlen ILLETÉKES nehéztüzérségi fegyverei leselkednek rám. Nagyon tartalmas Könczöl Csaba cikke: nemcsak szenvedélyes, de az érzelmek mellett valóban az értelemhez is szól, igen jó érvekkel. Az írás engem meggyőzött arról, hogy az alkoholizmus terjedésében fontos szerepet játszik nemcsak a különböző tények hatására növekvő kereslet, hanem a kínálat is. Egyrészt azzal, hogy növeli a kísértést, s bizonyos fokig manipulálja a vevőket a nagyobb alkoholfogyasztás érdekében. A bőséges kínálat mindig alkalmat ad arra, hogy a vevő éppen a szeszes italt válassza a kényszerhelyettesítés-kényszerköltés tárgyául. Igaznak tűnik, hogy a kínálat ebben az esetben is hat a keresletre. Ugyancsak igen fontos az a megállapítás, hogy sokan — intézmények és személyek — érdekeltek a szeszfogyasztás növelésében, kezdve a csaposnál vagy az eszpresszósnál és végezve a pénzügyi hatóságoknál. Nem tudok állást foglalni abban, hogy mi ennek a tényezőnek — mármint a kínálati hatásnak — a relatív súlya a többi magyarázó tényezőhöz képest. Ezek a relatív súlyok eltérőek lehetnek árufajtánként, országonként, kultúránként, történelmi periódusként. Nagyon bonyolult kérdés a közértnek, falatozónak, büfének, eszpreszszónak, sörbárnak, borharapónak, étteremnek, gyorskiszolgálónak, önkiszolgálónak, vendéglőnek, halászcsárdának álcázva. Ami Nagy Györgyöt illeti, első pillantásra azt vélhetnénk cikke olvastán, hogy hősiesen merész. Holott csak rövidlátó, és sehol nem találja a szemüvegét: mint Pierre Bezuhov, ő sem veszi észre, hogy egy csatatér kellős közepén botorkál. Vagy csupán szerencsés ember, aki abból, hogy ő a szeszfüggőségre hajlamosító faktorok nélkül jött a világra, arra az elhamarkodott következtetésre jut, hogy az ilyen tolakodó kísértésnek ellenállni nem tudóknak is elég, ha a KSH évkönyveinek tizedszázalékait mormogják maguk elé. Sajna, nem elég. Lehet, hogy Nagy György Mohamed, és segít rajta az Allahhoz küldött fohász. És az ő segedelme még a kereskedelem italdömping-kísértésével szemben is ellenállóvá teszi. De „szegény honfitársai" közül (mint nevezi őket) százezreken nem segített és segít az ő bűvös Koránja. Ők csak róják az utcákat, s az utcákon a sarkokat s az ott álló szeszméréseket, s kvantifikálhatatlan törvények szerint követik egészen a májzsugorig, az alkoholos elhülyülésig, az elvonókig, s tőlük a következő elvonókig a megnyilatkozni nem akaró titokzatos ILLETÉKES egyetlen KSH-évkönyvben sem kinyilatkoztatott akaratát... Könczöl Csaba kereslet és a kínálat egymásra hatása; melyik mennyire aktívan alakító vagy passzívan igazodó, melyik jár elöl, és melyik követi a másikat. Ezt az alkoholtermelés, a kereskedelem és a fogyasztás közgazdasági, szociológiai, szociálpszichológiai és közegészségügyi szakértőinek együttesen kell tisztázniuk a tények konkrét elemzése alapján. Talán a nemzetközi összehasonlítás is segít. Kellő szakismeret híján nem tudnék egyértelmű véleményt kialakítani a teendőkről. Inkább néhány sejtésemet mondanám el, és egy-két ötletet vetnék fel a teljesség igénye nélkül. Nem hiszem, hogy az alkoholizmus elleni harc hatásos eszköze lenne az, ha mesterségesen intenzív szeszesital-hiányt hoznánk létre. Ahhoz túlságosan „hiányellenes" vagyok, hogy ezt lássam a fő kiútnak. Ez csak fokozná az illegális szeszesital-termelést, a korrupciót, felhajtaná az ital feketepiaci árát stb. Növelné a kísértést arra, hogy az alkoholt más kábítószerekkel helyettesítse az, aki nagyon kívánja a mesterséges kábu latot. Meg kell találni valami ésszerű közép-FÓRUM sávot egyfelől az alkoholkínálat erőltetett visszaszorítása, a szeszesital-hiány mesterséges megteremtése, másfelől a kísértésbe vivő túlkínálat, a szeszesital-vásárlás növelésére rábeszélő manipulatív tevékenység között. a) Talán bizonyos fokig korlátozható a kísértés a szeszárusításra jogosult eladóhelyek korlátozásával. (Svédországban — a könnyű sör kivételével — csak az erre specializált állami monopolüzletek árusíthatnak bolti forgalomban szeszt. Ezek szombaton és vasárnap zárva tartanak.) Ne kapjon minden vendéglátóipari egység szinte automatikusan szeszárusítási jogot, s különösen ne utcán át való árusításra; az ivás kapcsolódjék jobban az evéshez a vendéglátóiparban. b) Adótechnikai és kereskedelmi szakértőkkel meg kellene tárgyalni: hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátóipar érdekeltségét a szeszesital-árusításban. Pl. a felszámítható haszonkulcs ezen az árucsoporton lehetne talán sokkal kisebb, mint a többi árun. c) A szeszes italból származó állami tisztajövedelem ne folyjék be „címkézés nélkül" a központi költségvetésbe, hanem képződjék belőle egy külön kezelt alap, amely közvetve és közvetlenül az alkoholizmus elleni küzdelmet szolgálná. Finanszírozható belőle az alkoholelvonási kúrák stb. költsége. S ami talán ennél is költségesebb: finanszírozható lenne a szeszes itallal versenyző egyéb italok gyártásának fejlesztése, forgalomba hozatala, reklámozása és áruk alacsony szinten tartása dotációk révén. Talán még a hűtés jó megszervezése is ide sorolható. Ha hideg, jóízű és olcsó gyümölcslevek és egyéb üdítő italok bőségesen rendelkezésre állnának, akkor talán sokakat elhódítanának az alkoholfogyasztástól. E megoldásnak jó hatása lenne az alkoholizmus veszélyeit átérző közvéleményre is. A pénzügyi szervek így mentesülnének az alól a vád alól, hogy érdekeltek a szeszfogyasztás növelésében az államkincstár érdekében. d) Megfontolható a szeszesital-árak további emelése. Ennek azonban össze kellene kapcsolódnia az előbbi intézkedésekkel, például a b) és c) pontokkal. Tehát ne következzék be az, hogy a szeszesital-árak emelkedésén az élelmiszer-kereskedelem, a vendéglátóipar és az állami költségvetés „keres". Az áremelkedésnek azzal kell együtt járnia, hogy egyrészt csökkenti a keresletet, másrészt tovább direkt és indirekt pénzügyi forrást teremt az alkohol elleni küzdelemhez, beleértve az alkohollal közvetve vagy közvetlenül versenyző áruk és szolgáltatások bővebb, teljesebb kínálatának biztosításához. Biztos vagyok benne, hogy megjegyzéseimmel nem mondtam újat, hanem mindez már felvetődött a kérdés szakértőinek körében korábban is. Kornai János MIT TEHETNENK? 33