Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Balázs István: Harc a vörös sivataggal

Szerencsés nap Ajkán: nem a város felé fúj a szél Az uszodát park veszi körül nyisége hoz hasznot Ajka térségéből. Tomózer József, a tanács tervcsoportjának vezetője üdvösnek tartaná, ha az üzemek által befizetett bírságok nagyobb arányban szolgálnák a helyi környezetvédelmi célokat. A pázsit, a sok fa, virág s a parkok feltűnően gondos kezelése Ajkán tehát jóval erősebb kényszerűség eredménye annál, mint amit a lakótelepi sivárság feloldása jelent. A városban az egy főre jutó belterjesen gondozott parkfelület meghaladja a 20 négyzetmétert, szemben a 12—13 négyzetméteres megyei átlaggal. A zöldterület rendben tartása azonban — mint Tomózer József panaszolja — egyre nagyobb gondot rak a városra, mivel a költségvetési dotáció mértéke nem tartott lépést a parkosítás ütemével. — Olyan hangokat is hallunk a megyénél — mondja keserűen a tervcsoport vezetője —, hogy miért parkosítottunk annyit, s akinek ilyen jól néznek ki a parkjai, az miért sír? Ez esetben tehát — vonja le a következtetést — nem igazolódott a közkeletű bölcsesség, miszerint „segíts magadon, az isten is megsegít". Ajka jómódú város hírében áll. Az üvegfúvók vagy a bányászok között nem ritkák a nyolcezer forint fölötti fizetések. A pénzt azonban nem sikerül mindig helyben elkölteni. Sokan emlegetik, hogy több bolt kellene, nagyobb áruválasztékkal. A fiatalok a szórakozási lehetőséget keveslik. A hajdan jó hírű hotel presszó — mint mondják — lezüllött. Egyetlen hely, ahol nem kell „hőbörgőktől" tartani tán csak a Tó vendéglő. A városi művelődési ház a veszprémi színház bérletsorozatát és igen színvonalas koncertprogramját hirdeti. A bérletek, jegyek elkelnek, ám — ami nem csak ajkai jelenség — mégis gyakori a félig telt ház. A harmincas fiatalember — a hatszáz eljáró egyike (a bejárók száma hatezer), — tanácsi dolgozó Veszprémben. Azt mondja, ő nem érzi a gyárak bűzét. — Itt születtem, számomra az ajkai a levegő. Inkább utazom napi két órát, mint hogy beköltözzek a megyeszékhelyre. Sajnálnám itthagyni Ajkát, mert emberléptékű ez a város. Ideális várost meg hiába is keresnék, mert olyan nincs. Az elmúlt szeptemberben csak albérletbe költözhetett a fiatal, orosz szakos pedagógus házaspár. Mi vonzotta őket? Az ajkai modell. No nem a tanácsé, ezúttal egy mási król van szó. Az egyi k óvodában négyéves kortól oktatják az orosz nyelvet. Azok a gyerekek, akik innen kerülnek iskolába, továbbra is kísérleti tanterv szerint tanulnak, és második nyelvként felveszik az angolt is. A két ifjú tanár bizonyára örömét leli majd a munkájában, s lakásuk is lesz előbb-utóbb. De lesz-e társaságuk; Lesznek-e barátaik, hasonló korú fiatal értelmiségiek? Mert az itt élők panaszkodnak: egyedül érzik magukat, nincsenek barátaik. A társaságba járás, a jóízű beszélgetés igen ritka. „Kicsik a gyerekek, nincs aki vigyázzon rájuk." „Olvasni kell, ha nem akarunk a szakmánkban lemaradni." „A hétvégeken meg elmenekülünk a bűz elől" — sorolják mentségeiket. „A melósok csinálják jól — mondja egyikük —, azok hazafelé menet betérnek egy krigli sörre, s közben eldumálgatnak. Az értelmiség fránya társaság. . . az nagyobb körítést, szertartást akar." Egyelőre a kultúrház próbálkozása is megfeneklett: az óvónők, pedagógusok klubja iránt alig volt érdeklődés. De folytatás nélkül maradt a fiatal orvosok és a timföldgyári műszakiak közös klubestje is, holott az első, s eleddig utolsó, emlékezetes sikert aratott. Milyen lesz Ajka, milyenek az ajkaiak a kilencvenes években? A VÁTI meg a tanács csak a lakók és lakások számának alakulását, a területi terjeszkedés irányát, a munkaerőhelyzetet, a kommunális ellátottságot latolgathatja. Ha azonban a növekedés emberléptékű marad, s netán a mai másfél szobás „etalont" is növelhetik e lépték szerint, bizonyára könnyebben egymásra találnak a „fránya értelmiségiek" is. 1990-ig a lakosság számának 6—7 ezres növekedése várható, ami körülbelül fele-fele arányban a természetes szaporulatból és az ingázók betelepüléséből adódik majd. Ha beválik a VÁTI számítása, 2010-ig negyvenegyezres várossá nő Ajka. De nem veszélyezteti-e majd a továbbra is gyors számszerű növekedés az emberi léptékeket? Jut-e majd rá erő, energia, hogy már a teremtés, az építés stádiumában érvényesüljön a mai kozmetikusok leleményessége, a csín szeretete? A város fejlődésének, továbblépésének letéteményese a hatékonyabb, korszerűbb termékeket gyártó, jobban jövedelmező ipar. Nagyobb anyagi lehetőségeire alapozva Ajka egyre komfortosabbá válhat anélkül, hogy kisvárosból középvárossá testesednék. Mai rendünk szerint azonban városainknak létérdeke az extenzív növekedés, mert csak így várhatják, hogy nagyobb összegeket kaphassanak a beruházásra, fejlesztésre, csak így remélhetik, hogy jut többkevesebb pénz a régi városrészek modernizálására is. (Ajkán egyebek között a távfűtés bevezetése példázza ezt a képletet, amikor a hővezetéket leágaztatták a huszonéves háztömbök felé.) * A Torna patakot, az egyik ajkai vízfolyást átívelő hidat Pénzes-hidnak becézik az ajkaiak. Sőt, e nevet a tanács „hivatalosan" is elismerte, amikor egy május elsején a Pénzes-hidat mondta be a megafon gyülekezőhelyként. A névadó, Pénzes bácsi — ma nyugdíjas lakatosmester — háza és műhelye jó tíz éve még a hídfőnél állt, a mai dísztéglaborítású lakótömb helyén. A tanács más esetben is „vette a lapot": az egyik önkiszolgáló bolt homlokzatán ez a „hivatalos becenév" olvasható: Piroska ABC. Városszerte Gyógygödörként emlegetik az egyik kiskocsmát, a Tó vendéglőt pedig egy-kettőre Tócsára keresztelte a népnyelv. Ha újra Ajkára visz a2 utam, a fejlődést azon is lemérhetem majd: szaporodott-e a becenevek sora, s azokat átadják-e a felcseperedőknek, a betelepülőknek — s ők átveszik-e? 30