Budapest, 1982. (20. évfolyam)

8. szám augusztus - Gombos Károly: Az Esterházy-kincstár keleti hímzései

üncstár keleti hímzései Török imaszőnyeg. 17—18. század. P>os gyapjúposztó alapon arany-és ezüstszál hímzés A hímzések mintázatának megszerkesztése azt mutatja, hogy a legkiválóbb művészek rajzolták meg mintájukat. A leggyakrabban előforduló díszítmény a palmetta (a győzelem jele), a rózsa és a szegfű (a szerelem és a bölcsesség virágai), a tulipán és a jácint (az ősiség és az ifjúság szimbóluma). Kedvelték még a sokmagvú gránátalmát (a termékenység jelképét), az ananászt és az articsókát, mutatós alakja miatt. A leegyszerűsödött ornamentika első látásra azt sugallja, hogy a magas fokon álló Szasszanida perzsa művészet (i. u. 3—5. század) és kézműipar (a bizánci mellett) évszázadokig hatott a törökség művészetére. Az Esterházy-féle puzdrán kivarrt pompás virágos ágacska alakja a régi magyar tarsolylemezek mintáira emlékeztet. Letisztult, minden felesleges cirádától mentes ábrázolás ez, mely nagyon régi művészi és mesterségbeli gyakorlatot feltételez. A Napkorong- és a Hold-, illetve a Félhold-minta a Fény iráni kultuszának erejét mutatja (ez is a termékenység egyik szimbóluma), melyet a törökség szintén magáénak vallhatott — bár ez a kultusz a muzulmán korszak előtti, kárhoztatott idők bálványábrázolását tartotta fenn. A mir-i-bota minta eredetét vitatják. Nálunk ezt a díszítményt török körte néven ismerik. Több tucatnyi változata van. Egyesek szerint a páva díszes farktollára hasonlít, s a Fény szimbóluma. Mások azt vallják, hogy lángnyelv az indiai dervisek (tüzet ápoló szerzetesek) jelképe. A Baku melletti Szurahani faluban állt az indiai dervisek kolostora, ahol az örökké égő gázlángot féltő gonddal őrizték és imádták. Sokáig azt hitték, hogy a gránátalma mintája Olaszországból került Kis-Ázsiába. Ez a feltevés megdőlt; a termékenység eme szimbóluma már a 9—10. századi kaukázusi örmény és grúz keresztény templomok domborművein is előfordul. A kialakuló török művészet Kelet és Európa minden olyan díszítményét felhasználta, amely nem mondott ellent az élőlény- és istenábrázolás tilalmának. A 16— 17. században a minták többségénél Bizánc, Perzsia és más keleti országok hatása volt a döntő. Az európai kultúra befolyása csak a 18—19. századra erősödött fel, s ez inkább negatív hatást gyakorolt a török művészetre. Az Iparművészeti Múzeum textiltárában őrzött 16—17. századi főúri hímzések kivétel nélkül kitűnő műhelyekben készülhettek, ahol keleti szokás szerint a rajzolómester és a különféle iparágak szakemberei (fegyverművesek, nyergesek, szíjgyártók, takácsok, hímvarrók) munkálkodtak egy vezetőmester irányítása alatt. A hímzéseket, keleti tradíciók szerint, csakis férfiak készíthették. A hímzőmester neve a legritkább esetben maradt fenn. Kelet hímzőművészete névtelen művészek keze munkáját dicséri. 16—17. századi hagyatéki leltárak bizonyítják: a török textíliák nagyon elterjedtek voltak hazánkban. A végrendeletekben cifra török sátrakat, díszes lószerszámokat, ágyfüggönyöket, kék, vörös, zöld és aranyos paplanokat, arannyal és ezüsttel kivarrt lepedőket, vánkosokat, kendőket, fátylakat, kötényeket és ingvállakat sorolnak föl. Az Isztambulban járó magyar követek és a kíséretükben lévő urak bőven vásárol-Török nyereg. 17. század. Fa alapon meggypiros bársonyborítás, arabeszkes rajzolatú aranyos dróthímzés. Kápája drágakövekkel kirakva