Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Marjai Márton: A Vigadóban: Árgirus — A Hajdúságban: Árgyélus

mentum, az ajánlás, a megbízás. De Feszi magyar és Than Mór a szabadságharc honvédgyőzelmeinek képsorait is meg fogja festeni. A Vigadóban Attila lakomája című képe lesz a legsikerültebb. Lötz Károly hétéves volt, amikorédesanyjával visszajöttek Hessen—Homburgból Pestre. Antonia Lötz kiszállt a kocsiból Dévénynél, és megcsókoltatta gyermekeivel a haza földjét. 1865-ben Ipolyi Arnold besztercebányai püspök, a Magyar mithológia szerzője ajánlotta a két művésznek, hogy fessék meg az Árgirustörténetet a Vigadóban. (Húsz évvel később ő maga mondta ezt el a Képzőművészeti Társulat egyik ülésén.) Az osztrák önkényuralom ekkor már kifulladóban volt, és nem kutatta a magyar történelmi és mesei allegóriák jelentését. De ha kutatja, akkor sem értette volna meg. Lötz tizenkét epizódot festett az Árgirus-történetből, Than pedig egy hatalmas méretű freskót * Nagyvásárban Argirus és a tündérlány találkozásáról. Magyar stílushagyományok híján még érződik a freskók alakjain, színein, szerkezetén a bécsi iskola. De a szellemük, témájuk magyar. Az Árgirus-témákban a népi ábrázolásokon jelentkeznek a magyar stílushagyományok. így a múlt század elején, talán vásározóktól került festményen is. Vagy helyben vették, vagy a debreceni Nagyszabadságban*. Árgyélus viselete nemesi — de lehet huszáregyenruha is. Oldalán kard, szemben áll Tündér Ilonával, aki előkelő polgárnői ruhában pompázik. Fején kis korona piros ékkövekkel — talán ez jelzi, hogy királylány? —, hátul sarkáig érő piros szalag. A hosszú szalag lány voltára utal, asszonyként kontyot viselne. Középen és felettük az almafa, rajta — talán nem véletlenül — 19 gyümölcs. A menyasszony kontyolásakor éneklik ezt a népdalt Tiszapolgáron s egyebütt: Elmúltam már tizenkilenc éves, nem kell nékem kék pántlika széles, fehér szalag hajam ékessége, én vagyok a babám szeme fénye! Tündér Ilona egyik kezében fehér keszkenő, másikat mintha Árgyélus felé nyújtaná. A két alak zöld mezőben áll. Mivel e képnek párja is van, amelyen egy parasztlegény és egy parasztlány áll egy rózsafa két oldalán népi öltözetben —: subában a legény és pipával, kisbundában a lány, és a szimmetria kedvéért ő meg rózsát tart az orrához —, elmondhatjuk, hogy a képek azonos szerzője Argyélust és Ilonát az előkelőbbek rendjébe, körébe, osztályába sorolta öltöztetésével. Családunk és Nagy István hajdúböszörményi pap költő családja rokonságban volt. Nagy István a Poetacenzúra című lakodalmi vígjátékában már elavultnak emlegeti az Árgirus-história versezetét. Élénken élt hát a köztudatban a széphistória Böszörmény polgári és népi köreiben egyaránt. Kardos Tibor mintaszerűen nyomozza a történet szereplőinek görög — és szerinte is — nem humanista latinos neveit. Argirus = argürosz, s az „ezüstös" jelentésű középgörög szó latinosítása Kardos szerint. Ókori példával igazolja, hogy a név ezüstös holdhoz kapcsolt férfialakra, Attiszra vonatkozik. A gyönyörű pásztor „a fehéren fénylő csillagok pásztora". Ehhez az alakhoz és a tündérszűz leánykához összegyűjtötte Kardos a szinkretikus istenvilágból az egyiptomi és kisázsiai párhuzamokat is. De neki nem tűnt fel, hogy Árgirus a nép nyelvén mindig Árgyélus vagy Árgyilus. A románban is Árdiu, Arghiu. Az argürosz szó helyett a népi kiejtésűnek minősített árgyilus alapszó az igazi, ez pedig az „agyagföld, termőföld" jelentésű agrilos, argillos származéka. Eszerint Árgyélus azt jelentené: a termőföld királya. Tudós elemzéssel igyekszik megfejteni Kardos az Árgyélus-históriában szereplő jósnak, Filarinosznak a nevét is. Ez a szolga keserves jövőt jósol urának, ezért az apa kivégezteti. Kardos szerint ará = isteni végzet. Ezért Filarinosz neve „aki szereti és meg is mondja a keserű igazságot." De ha az arun „szánt" szóból származtatnánk, aminek aligha van akadálya, azt jelentené — aki szeret szántani. Minthogy Kardos volt az első, aki felfigyelt arra, hogy a szereplők többségének neve mögött és funkciójában is chtonikus, vagyis föld alatti, alvilági istenségek rejlenek, a Filarinus név ilyen etimológiája talán jobban ide illenék. Tudniillik a chtonikus, alvilági istenfogalmak eredetileg nem félelmesek lehettek, hanem az elvetett, vagy elraktározott mag, a téli álomba merülő növényzet sorsának intézői. Kikeletre majd előjönnek a vetemények, és fogamzásukat, fejlődésüket segíti az ember is a termékenység rittusaival. Ezt is jelenti a szántás a görög tragédia szövegében és a bibliában egyaránt. Marjai Márton 39