Budapest, 1982. (20. évfolyam)
7. szám július - Dr. Fekete Gyula: Vonal alatt
Létminimum-számítások három fővárosi nemzedékről lVoncal alatt • • I. Öregek A magyarországi létminimumszámítás múltja a harmincas évekre nyúlik vissza. Akkoriban a szakszervezetek számították ki a még elviselhetőnek minősíthető életkörülmények fenntartásának költségigényét. A „létminimum" — mai árakon számítva, egy személy fogyasztását figyelembe véve — körülbelül 1800 forint volt. Az árak növekedésével párhuzamosan változott ez az összeg, változását a „létfenntartási költségindex" fejezte ki. A lakosság számottevő része a szakszervezetek által havonta kiszámított és közzétett létminimum szintje alatt élt — a létminimum tehát elsősorban politikai fogalom volt. Rendszeres kiszámításával fölhívták a figyelmet azokra, akik emberhez nem méltó körülmények között éltek. A harmincas évekhez viszonyítva az egy főre jutó fogyasztás jócskán megháromszorozódott; a szakszervezetek és az államhatalom viszonyára sem jellemző az ötven évvel ezelőtti szembenállás. Ilyen körülmények között a létminimum-számításnak nincs a korábbihoz hasonló társadalompolitikai töltete. Ugyanakkor az életszínvonal jelenlegi és várható lassú növekedése vagy stagnálása közepette indokolt szem előtt tartani: mekkora annak a fogyasztási színvonalnak a költségigénye — és lépést tart-e az árak növekedésével —, amely a mai körülmények között szerény, de tisztes megélhetést biztosít. Ezt az igényt fogalmazta meg dr. Nyers Rezső a Magyar Szociológiai Társaság 1981. április 23—24-én tartott, a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó konferenciáján. Huszár István is nyilatkozott a sajtóban erről a kérdésről: „A létminimum megállapítását én is szükségesnek tartom. Mind a társadalompolitika tisztánlátásához, mind célkitűzésének megvalósításához." A továbbiakban tanulmányom a kereken félmillió budapesti nyugdíjas közül azoknak a létfenn-Csigó László felvételei tartási költségeit elemzi, akik aktív kereső nélküli családban élnek. Számuk 1980-ban 320 ezer volt. Élelmiszer-szükséglet A gyors elöregedés egyik legfontosabb ellenszere a szervezet anyagcseréjének megfelelő szinten tartása. Ezért a helyes és kielégítő táplálkozás jelentősége idős korban nagyobb, mint a felnőtt kor megelőző biológiai időszakaiban. Az alacsony jövedelmű nyugdíjas háztartások élelmiszer-fogyasztási szokásaiból kiindulva meg kell vizsgálnunk ennek a gyenge láncszemeit. Kevés az elfogyasztott élelmiszerek foszfortartalma. (A foszfor szerepe különösen az energiaátalakító folyamatokban és a csontképzésben fontos.) Több sajtnak, tojásnak, szárazhüvelyesnek, burgonyának kell az idős emberek étrendjén szerepelni. A káliumhiányt elsősorban a mértéktelen konyhasófogyasztás okozza. Az idős emberek, leromlott ízérzékelésük miatt, szükségtelenül sok sót fogyasztanak, a nátriumtöbblet pedig fokozza a káliumürítést. A hiányon — a szívizomgyengeséget elkerülendő — elsősorban sószegény diétával, gyógyszerrel és fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztással lehet segíteni. A rézhiányt a fehér kenyér általánossá vált fogyasztása idézi elő. (A barna kenyér a létminimum-vizsgálatban nem szerepelhet, mert csak olykor-olykor kapható árucikk.) A barna kenyeret csak a jóval drágább rizs, szárazhüvelyes, burgonya és máj fogyasztásának növelésével lehet pótolni. Ellenkező esetben a rézhiányos táplálkozás vérszegénységhez vezet. A fehér kenyérben harmadannyi a kobalt is, mint a barna kenyérben. A kobalthiány egyik jele szintén vérszegénység. Több tejet, tojást kell fogyasztani ennek pótlására. 10