Budapest, 1982. (20. évfolyam)

7. szám július - Sebők Magda: Mentsük, ami menthető

Mentsük, ami menthető Rozsda marja... Akadémia utca 16. Ráday Mihály felvétele •

A téma az építészeti környezet védelme — ahogyan az egyik beszélgető partnerem nevezi — vagy várQsvédelem — a másik interjúalanyom szóhasználatában — az a tevékenység, amelyet mindketten folytatnak, s amelyet nevezhetnénk emlékvédelemnek is. A szóhasználat bizonytalansága azt mutatja, új fogalomról van szó. Kezdjük szűkösnek érezni a műemlékvédelem szóösszetételt, amely már nem fedi a megváltozott tartalmat, de még nem állandósult új kifejezés helyette. Miben különbözik a városvédelem a műemlékvédelemtől ? Részletesen megtudhatják a nyilatkozatokból. Elöljáróban csak annyit: elég későn jutott el hozzánk az az új szemlélet, amelynek lényege, hogy nemcsak az egyes épületeket kell védeni, hanem a városképi együtteseket is, méghozzá mindenestül. Franciaországban és Belgiumban például már az 1960-as évek elején hozzáláttak a jelentős városképi együttesek komplex védelméhez és felújításához. Nagyon híres a párizsi Marais-negyed rehabilitációja, amely nem kisebb egyéniség nevéhez fűződik, mint André Malraux, aki ebben az időben a francia kulturális miniszter. Folyóiratunk egy régebbi számában (1973/4.) olvastam, hogy Hervé Brouhon, Brüsszel alpolgármestere ezt mondta az európai fővárosok vezetőinek 1972-ben Budapesten tartott találkozóján: az „i960, augusztus 24-én (!) kelt királyi rendelet hagyta jóvá azt a rendezési tervet, amelyet a városi hatóságok készítettek, hogy a Grand Place-t környező negyed viszszanyerje korabeli hangulatát. . . csak olyan munkálatokat engedélyeznek, amelyek nem bontják meg az egységes összképet . . . csakis hagyományos építőanyagokat . . . követ, fát, téglát, palát lehet használni ... a kielégítő megvilágítást hagyományos berendezésekkel kell elérni, 18. századi formájú utcalámpákat kell felfüggeszteni ... a cégtáblák szigorúan az előírásoknak megfelelően készülhetnek ..." A brüsszeli rendelet is meglehetősen új. De mi húsz évet késve kezdjük — csak kezdjük — követni a jó példát. A késedelem oka: idő kellett hozzá, amíg rájöttünk, hogy az 1880—1910. Beszélgetés Antalné dr. Czétényi Piroskával, a Fővárosi Műemléki Felügyelőség osztályvezetőjével és Ráday Mihállyal, a Magyar Televízió operatőrjével közt épült „Podmaniczky-féle" eklektikus városkép a maga nemében mekkora érték — nincs belőle több Európában. Mindenesetre ez a felismerés, ha késett is, szerencsérc nem késett el — s ez óriási felelősséget ró ránk. Arra kötelez bennünket, hogy mentsük a még menthetőt. 1 — Mi a lényege annak a szemléleti változásnak, amely az elmúlt években következett be a magyar műemlékvédelemben ? — A széles közvélemény még mindig elsősorban a ritka, egyedi, jeles, főként a nagyszabású alkotásokra gondol, ha műemlékvédelemről hall vagy beszél, holott ma már az építészeti környezet megóvása a feladatunk. Beleértve a természeti környezetet, a tájat is, amellyel az épületeknek attól a pillanattól fogva, ahogy létrejöttek, szoros kapcsolatuk van. A múlt században, a műemlékvédelem születésekor, és ezt követően közel egy évszázadig, az egyedi alkotások, régiségek ritkaságértéke volt az elsődleges. Szerintem az alapvető változás éppen a ritkaságérték megszüntetésének szándékában rejlik. Ha megvárjuk ugyanis, amíg a körülöttünk levő tárgyi emlékek megfogyatkoznak, akkor a véletlenre bízzuk, melyik marad meg közülük. S nem biztos, hogy ezek a legértékesebbek. A szemléleti változás az 1970-es évek közepén következett be a hazai műemlékvédelemben, amikor megkezdtük a századforduló és a 20. század értékeinek módszeres felkutatását. Munkánk során megóvandónak ítéltünk számos olyan emléket, amelynek értékét korábban nem vizsgálták. Köztük ipari-műszaki alkotásokat, utcabútorokat, épülettartozékokat. —- Miért kell ugyanolyan gonddal őrizni és ápolni az ipari-műszaki emlékeket, mint a műalkotásokat ? — Azért, mert egy korszak gazdasági-műszaki fejlettségének bizonyítékai. Nem beszélve arról, hogy ipari alkotás is lehet szép, ha híven mutatja kora ipari formatervezésének színvonalát, még ha a formatervezés abban az időben nem is volt önálló szakma. Ilyen ipari-műszaki emlékünk például a Fővárosi Csatornázási Művek szivattyúháza a Zsigmond téren. — Mi a magyarázata annak, hogy ma már az épületek mellett a múlt tágan értelmezett anyagi kultúrájának szinte minden emlékét megőrzésre méltónak tartjuk? — Amióta az egyedi értékek védelme az építészeti környezet védelmévé szélesedett, nem függetleníthetjük magunkat azoktól a tárgyaktól, amelyek meghatározzák egy-egy városrész összképét, léptékét, hangulatát. S nemcsak a hivatásos műemlékvédők tulajdonítanak egyre inkább jelentőséget a múlt apróbb-nagyobb rekvizitumainak, hanem a közvélemény is. A nagyszabású lakásépítés révén keletkezett egysíkú városnegyedek szürkesége teszi egyre vonzóbbá az emberek számára az egyedi A Barátság söröző lámpái viszont ragyognak. . . November 7. tér jellegzetességű, humánus építészeti környezetet. S éppen a kisebb tárgyak egyedisége a legszembetűnőbb. Vegyünk például egy nagyon jellegzetes építészeti egységet, a Népköztársaság útját, ahonnan az elmúlt évtizedekben lassacskán eltűntek a régi lámpák, telefonfülkék, padok, szeméttartók, favédő rácsok. Ez az út ma már nem ugyanolyan, mint eredeti állapotában volt. Egysége megbomlott. Fasorainak is fontos szerepe van egyedi arculatában. Hamarosan napirendre kerül a sugárút kertészeti felújítása. A Fővárosi Kertészeti Vállalat készít erre terveket. — Mikor pótolják az eltűnt utcabútorokat? —• Ez nem megy máról holnapra. Például az ostornyeleket akkor cserélik ki környezetbe illő lámpatestekre, amikor az útvonal világításának a korszerűsítése aktuális lesz. Számtalan probléma lassítja a munkát. Hogy milyen jellegű nehézségekkel kell megküzdenünk, erre csak egyetlen példát. A telefonfülkék ügye a posta hatáskörébe tartozik, amely nem fővárosi tanácsi vállalat. Nincs más eszközünk, mint a meggyőzés annak érdekében, hogy helyreállítsák a meglevő, illetve pótolják az elbontott régi telefonfülkéket a Népköztársaság útján. Bízom benne, hogy az egyediség iránti igény, amely a társadalom egyre szélesebb rétegeiben jelentkezik, a posta illetékeseit sem hagyja érintetlenül. Előbb-utóbb belátják, a telefonfülke funkciója a távközlés óriási fejlődése ellenére sem változott, tehát a régi ugyanúgy megfelel a követelményeknek, ha modern készüléket szerelnek bele, mint az új. Ráadásul a régi az építészeti összkép és hangulat szempontjából nélkülözhetetlen. — Üjabban fölmerült az is, hogy az épületek és tárgyi emlékek mellett, velük párhuzamosan, védeni kéne, illetve helyre kéne állítani néhány városrész hagyományos kulturális, kereskedelmi. vendéglátóipari stb. szerepkörét. Ráday Mihály népszerű televíziós műsorában például a Nagymező utca, a „pesti Broadway" hajdani szórakoztatónegyed-funkciójának viszszaadását javasolta. Alit tehetnek önök ennek érdekében? 5