Budapest, 1982. (20. évfolyam)

1. szám január - Ambrus Péter: Pillantás a kocsmába

a nők száma is nő. Általában törzsvendégek, de nem egyedül jönnek. Már ebből a rendkívül elnagyolt felsorolásból is kitűnik, milyen változatos a kocsmák közönsége, mennyire eltérő időt töltenek itt, s hogy életükben menynyire eltérő funkciója van a kocsmának. Ugyanakkor az is érzékelhetővé válik, hogy mennyi új ismeretségre és kapcsolatra tehet szert az ember, ha eltölt itt bizonyos időt. Úgy tűnik, hogy a kocsmáknak határozottan kettős törzsközönsége van: egy nappali, főleg a környező munkahelyekről, és egy esti a környék lakosságából. E kettő részben fedheti is egymást. Nagy a valószínűsége annak is, hogy gyümölcsöztethető új kapcsolatokra elsősorban napközben lehet szert tenni. Nézzük meg részletesebben a törzsvendégek két típusát: a nappaliak közül a munka után betérő munkahelyi-baráti csoportokat, és az estiek közül a környék mértéktelen italozóit. Meglehetősen gyakori, sőt, tradicionális jelenség az ipari munkások körében, hogy munkaidő után az egymással szorosabb kapcsolatban álló munkatársak rendszeresen betérnek egy-egy közeli kocsmába. Ez a tény több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt, mivel ezek a kapcsolatok a közös munka alapján szerveződnek, nagymértékben hatnak a munkahelyi stratégiákra, másrészt, mert kocsmákban realizálódnak. Az alkohol — az érdekazonosság szimbólumaként — behatol a munkakapcsolatokba.Nézzünk egy példát: egy brigád munkaidő után munkahelyi és egyéb problémáit rendszeresen egy közeli kocsmában tárgyalja meg. Egy napon olyan jól fizető pluszmunkát kap, amihez kevesen vannak, és be kell vonniuk még egy embert. Miután a kérdést megtárgyalták, X-et szemelik ki, aki jó munkás. Meghívják őt egy italra, hogy közöljék vele elhatározásukat. A beszélgetést italrendelési rituálé kiséri: általában a csoport hangadója kezdi a rendelést, és mindig X fejezi be. Az elvégzett munka után X-nek kell a többieket visszahívnia. Az a puszta tény, hogy X már kétszer együtt ivott a brigáddal a kocsmában, döntőnek bizonyulhat üzemen belüli helyzetére, különösen akkor, ha a brigádnak nagy a presztízse. Már ezt az alkalmi érdekkapcsolatot is a kocsmában közösen elfogyasztott alkohol fejezte ki. Könnyen belátható, mennyivel inkább így van ez tartós érdekszövetség esetén. A munkahelyen szövődő, de a kocsmákban funkcionáló baráti kapcsolatoknak van még egy — a résztvevők magánéletét érintő — sajátossága. E baráti társaságok tagjainak a legritkább esetben vannak kapcsolatai egymás családjával, sőt, a legtöbbször élesen elhatárolódik a két szféra. Szinte sohasem fordul elő, hogy e társaságok tagjai bevezessék egymást családi körükbe, és baráti köreiket a családok közti barátsággá szélesítsék. így e csoportoknak szinte kizárólagos közege a kocsma. Ezáltal azonban a kocsma nemcsak a munkahelyi problémák és cselekvési módok megtárgyalásának, valamint a szabadidő eltöltésének és a természetes társas igények kielégítésének egyik színtere lesz, hanem a magán- és közéleti tevékenységnek olyan önálló centrumává válik, amelyből a család mint kizárólagosan magánszféra ki van rekesztve. így a kocsma és a család — mondhatni eredendően — ellenfele egymásnak. Meg kell vallanom, hogy a családnak az ilyen típusú csoport elleni harcát negatív jelenségnek tartom. A család ez esetben nem az alkoholfogyasztás ellen lép fel, hanem csak privatizálni akarja azt, hiszen fő taktikája, hogy teljesen családon belüli aktussá tegye az alkoholfogyasztást. Ahol a családok ilyen irányú törekvései sikerrel járnak, és a baráti közösségek felbomlanak, ott az emberek egy része elveszíti legutolsó lehetőségét is arra, hogy olyan mikroközösség tagja legyen, amelyen keresztül szűkebb társadalmi környezetében valamilyen formában aktívan részt vesz, és érdekeit csoportérdekként esetleg sikerrel érvényesiti. Tudomásul kell vennünk, hogy bizonyos rétegeknek a kocsmán kívül nincs más lehetőségük olyan közösségek létrehozására, melyekben mód nyílik — ha korlátozottan is — érdekeiket érvényesítő társadalmi tevékenységre. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az embereknek milyen nagy tömegénél jelent konfliktust valamilyen baráti közösséghez tartozni. Éppen a családok korlátozó hatása miatt ezek a közösségek a legtöbb esetben nem is válnak valódi baráti közösségekké, vagy legalábbis a benne részt vevők nem így élik meg. ők maguk szokták ezeket az összejöveteleket alkalminak minősíteni. Valójában azonban viszonylag stabil munkahelyi kapcsolatok rejlenek mögöttük. E — kocsmákban szerveződő — közösségeknek talán a legjellegzetesebb sajátossága a szabadidő eltöltésének olyan formája, melyben a magán- és közéleti tevékenység, szórakozás és érdekszövetség — az alkohol közvetítésével — szinte szétválaszthatatlanul összefonódik, és mint ilyen, a résztvevők életének a családtól független (részben) magán szférájává válik, miközben a munkahelyen a családok érdekeit is képviseli. A mértéktelenül ivók életében alapvetően más funkciókat tölt be a kocsma. Elég a mértéktelenül ivóknak — a kocsmát látogatók többségének — napi tevékenységét szemügyre venni ahhoz, hogy lássuk: szabadidejük jóval nagyobb részét töltik ezeken a helyeken, mint az előbb tárgyalt csoportok. Részletesebb elemzéssel az is kimutatható, hogyan válik a kocsma (a mértéktelen ivással szoros összefüggésben) egyre inkább életük központi színterévé. A mértéktelenül ivók életmódjának egyik legalapvetőbb vonása, hogy alig van olyan megnyilvánulásuk, mely ne sértene valamilyen általánosabb normát. (Ezeknek a köre a családtól a munkahelyig terjedhet.) így mindennapjaik legelemibb élménye és meghatározója a konfliktus. Ezeknek a konfliktusoknak azonban sajátos dinamikájuk van. Egyrészről életvezetésük nap mint nap szembefordítja őket környezetükkel, másrészről viszont, annak normáit elismerve, állandóan eleget is akarnak tenni e követelményrendszernek. Bár — a permanens konfliktusok következtében — egyre jobban elkülönülnek közvetlen társadalmi környezetüktől, mégsem akarnak attól elszakadni. F. lefűződés megakadályozására viszont egyre kevesebb megfelelő eszköz áll rendelkezésükre. A kocsma azonban — társadalmi beágyazottsága révén — társadalmi kapcsolatokat közvetítő intézmény (is), ezért válhat — és válik is — olyan fontossá a mértéktelenül ivók számára. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy más kapcsolatai már alig vannak ezeknek az embereknek, hanem arról is — és ez talán még lényegesebb —, hogy ezen kapcsolatok révén igyekeznek ellensúlyozni — kocsmán kívüli — végleges elkülönülésüket a társadalmi környezettől. Csakhogy a kocsma nemcsak kocsmán kívüli kapcsolatokat közvetít, hanem saját belső világa is van, amely kifelé zárt. Ezért ahelyett, hogy megoldaná a mértéktelenül ivók konfliktusát, maga lesz a legerősebb konfliktusforrás. Ez a konfliktus a mértéktelenül ivók esetében akár egész életen át fennmaradhat, anélkül, hogy pro vagy kontra egyértelműen dönteniük kellene. Ennek éppen az az oka, hogy a kocsma nemcsak szubkultúrák kialakulásának irányába hat, hanem a társadalom egyéb szférái felé is vannak valódi közvetítő funkciói. Az általunk (közelebbi meghatározás nélkül) mértéktelen ivóknak nevezett emberek kocsmába járó része szinte sohasem csak egyeden ilyen intézményt látogat, hanem egymáshoz közel eső kocsmák egész láncolatát. Főleg a lakóhelye körüli kocsmák törzsvendége (ez azonban nem zárja ki, hogy a munkahelyéhez közeli kocsmákban is otthonos legyen). Azt a sokszor rendkívül szerteágazó és igen bonyolult kapcsolatrendszert, mely pusztán ebből az egyszerű tényből is fakad, éppen úgy nem tudjuk nyomon követni, mint ahogy azokkal a magatartásbeli következményekkel sem foglalkozunk, amelyek ennek az életmódnak a velejárói. Annyit mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a kocsmába járásnak ez a típusa igen nagy ismeretségi kört eredményez, amelynek segítségével rendkívül sok információt lehet szerezni az adott környékről. Nem kevésbé fontos tényező, hogy a gyermekkorba és az iskolába visszanyúló idősebb és kortárs nemzedékbeli ismeretségek és barátságok egy része itt is tovább él. Ezek a mozzanatok sugallják (részben valóban azt is jelentik), hogy az egyén egyáltalán nem szakadt el közvetlen társadalmi környezetétől. Elég azonban csak kilépni a kocsmából, és a magatartásmód — amely a kocsmán belül oly természetesnek tűnt — azonnal leleplezi ezt a látszatot. (Ne feledjük, ahogy az alkohol, úgy a kocsma is mindig Janus arcú!) Ha a maga teljes valójában átérezzük, mit is jelent az a kijelentés, hogy a kocsma a mértéktelen ivók számára élettevékenységük központi színterévé vált, akkor bizonyára mindenki természetesnek találja majd azt (ami az általunk tárgyalt csoportok részére oly természetes), hogy az élet dolgai között alig akad valami, amit ne lehetne a kocsmában elintézni (vagy előkészíteni). A kocsma és az alkohol nemcsak sugallja ezt az érzést, hanem valódi keretet is kínál megvalósításához. Legalábbis egy részükhöz. De mert a közvetítés sajátosan kocsmai, az illetőket még jobban be is zárja saját körükbe. Itt még csak meg sem kísérelhetem a csoportok kocsmán belüli tevékenységének leírását vagy akár felsorolását. Hiszen ez életük majdnem minden lényegesebb mozzanatát magában foglalná. Ezért csak néhány jel-30