Budapest, 1982. (20. évfolyam)

6. szám június - Seregi László: Békásmegyer — és a híre

ugyanis, ha egy telepen túl sok az eltérő életkorú, érdeklődésű, igényű ember. Ilyenkor nehéz egyeztetni a külön-külön indokolt kívánságokat, érdekeket. Az idősebbet nem hozza lázba a kevés óvodai férőhely, a fiatalabb pedig nagyot legyint, ha arról hall, hogy csúszik a nyugdíjasház átadási határideje. — Nincs mód az összetétel szabályozására? — Próbálkozunk valami effélével, de hogy mi lesz belőle, azt még nem tudom. írni fogunk a lakásosztályoknak, s megkérjük őket, hogy időben jelezzék, milyen családokat juttatnak lakáshoz Kaszásdűlőn. Ez csak kísérlet, hogy tisztán, tisztábban lássunk, s felkészülhessünk a várható nehézségekre. Egyébként, akár hiszi, akár nem, Békásmegyer népszerűsége rohamosan nő. Budán nem adnak át mostanában új lakást másutt. Az emberekben mindinkább úgy fogalmazódik hát meg a dilemma: Buda vagy Pest? És nem kétséges, melyiket választják, feltéve, hogy választhatnak. — Viszont sokan azért nem fogadják el az ide szóló kiutalást, mert állítólag tele van cigányokkal. — Ez igaz. Számos levelet kapok, s ebben a lakók nekem panaszkodnak a szomszédjukra, aki történetesen cigány. S ez önmagában még nem volna baj. A gondok onnan származnak, hogy egyszerre túl nagyot ugrottak, fokozat nélkül kerültek a legrosszabból a legjobba. A régi életvitelről nem lehet őket azon nyomban leszoktatni. Egy részük sajnos, tényleg ott folytatja, ahol a putriban abbahagyta. Hangsúlyozom: nem szabad általánosítani, általában nem így viselkednek. De néhány deviáns egyén vagy család jelentős mértékben meghatározza a róluk kialakult képet. — Deviánsok akadnak más körökben is. Rájuk szintén vonatkozik a kérdés: az előzetesen készített környezettenulmányok eszerint semmit nem érnek? — Idén már jobban odafigyelünk a bennük feltárt tényekre. Ennek megfelelően érvényesítjük a fokozatosság elvét. Viszont ebből, s ezt nem hallgathatom el, óriási bonyodalmak támadtak már eddig is. Az, aki nyolctíz éve vár új lakásra, nem elégszik meg a régi komfortossal. Azt mondja: „ne nézzetek hülyének", s inkább visszaadja a kulcsot. Mert az neki nem végleges megoldás, ráadásul sértésnek veszi, hogy ő csak régit kap, míg a szomszéd modern, távfűtéses lakásba költözik. Még az sem téríti jobb belátásra, hogy anyagilag az új sokkal inkább megterhelné, mint a másik. — Magyarán: aki eltökélte, hogy lesz, ami lesz, ő új lakásba költözik, meg is tudja valósítani a szándékát? — Igen, feltéve, hogy igényjogosult. — Gyanítom, e körül nem szokott vita lenni. Így aztán nincs akadálya annak sem, hogy egyegy-egy lakótelep antiszociális elemek gyűjtőhelyévé váljék. Mint sokak szerint Békásmegyeren történt. Milyen a közbiztonság? — Adatokkal bizonyítható, hogy a legjobb a lakótelepek között. Ami nem azt jelenti, hogy semmi baj nincs. Ahol 40 ezer ember él együtt, ott mindig akad valami. Kirívó eset azonban alig fordul elő. S ha mégis, akkor azok a főszereplők, akik korábbi környezetükből kiszabadulva elhagyják magukat, duhajkodni kezdenek, mert nem érvényesül a társadalmi kontroll. Senkit nem ismer, s őt sem ismeri senki, független embernek ézi magát, aki azt tesz, amit akar. Nincs, I aki visszafogná, és ő él is a nyakába szakadt lehetőséggel. De, mondom, ez a kisebbség. — Mégis, az a hír járja, hogy ez különösen veszélyes környék. Mivel magyarázza az ellentmondást? — Azzal, hogy az emberek mostanában elbizonytalanodtak. Sok olyasmi gondot okoz nekik, ami azelőtt nem. Meg aztán nem vagyunk híjával a rosszindulatnak sem. Példának megemlíthetem az ominózus iskolaügyet, amely azért robbant ki, mert több gyereket más intézménybe kellett átirányítani. Nos, megvizsgáltuk, hogy ez az intézkedés valójában hány gyereket érintett. Kiderült, hét tanulót harmadjára, huszonhetet másodjára kényszerültünk megmozgatni. Összesen 34 gyerek ügye váltott ki országos visszhangot. Tudom, ez a szám nem kevés, s aki pont beleesik, az bosszankodik, és szid bennünket, mint a bokrot. Joga van hozzá. Ahhoz viszont semmiképp nincs joga, hogy saját tapasztalatát általánosítsa, s aláássa egy becsülettel dolgozó apparátus tekintélyét. Nekünk is köszönhető, hogy ennek a lakótelepnek például jobb a kereskedelmi ellátása a többi hasonló korú városrészénél. Ezt maguk a lakók is készségesen elismerik. — Én vitatkoznék. Azon az alapon, hogy idestova három éve magam is Békásmegyeren élek. Szerintem, az élelmiszereket leszámítva, kifejezetten gyenge az ellátás. Egy cipőpertliért félórákat kell utazgatni. A szórakozásról már nem is beszélve. — A legtöbb fejtörést kétségkívül a beígért közösségi létesítmények hiánya okozza. Se mozi, se könyvtár — se pénz, hogy megépítsük őket. Legalábbis egyelőre. Az a megoldás kínálkozott volna, hogy ideiglenes jelleggel csinálunk valamit, de kérdés, hogy kifizetődő-e? Végül amellett döntöttünk, hogy inkább csússzon az építkezés, de ha kész lesz, hosszú távra levehessük a témát a napirendről. Addig maradnak az iskolák mint művelődési központok. Sajnos, egyre jobban bebizonyosodik, hogy a feladatoknak csak kevéssé tudunk eleget tenni. Két műszakos a tanítás, aztán következnek a szakkörök és egyéb belső rendezvények, vagyis egyszerűen nem jut idő a felnőttek művelődésére. 7