Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Dr. Buza Péter: Jasaszin Madzsarlar!

A delegáció vezetője, Szulejmán sejk mutatót rendeztek tiszteletükre (súlydobás, versenyjárás, kötélhúzás). Április 30-án tisztelgő küldöttségek fogadása (18 delegáció, ugyanennyi szónoklat és válasz!), reggeli az Erzsébet téri kioszkban (bérlője: Raich ingyen adta a reggelit), látogatás Borsos, Doctor és Varságh fényképészeti műtermeiben, újabb díszebéd, tucatnyi tószttal, este díszelőadás a Népszínházban. Soldosné áriát énekel -betétként - a törököket éltetve. Aprócska incidens: a lelkes Szulejmán sejket alig tudják lebeszélni, hogy gyémántgyűrűjét jutalmul a színpadra dobja: „a drágaság könnyen elveszhetne a tömegben". Május elsején látogatás a Nemzeti Múzeumban, majd az országgyűlési ülésteremben. Következik a tudományegyetem, az egyetemi könyvtár, a vegytani intézet („Than Károly nagyszerű villanyos színelemző mutatványokat tartott"), majd a polgári bizottság díszebédje, ahol többek között Királyi Pál és Jókai Mór is beszédet mondott. Ragib bej válaszolt: „A török küzdeni fog utolsó lehelletéig, s ha mégis elbuknék, csak egy vigasza marad, hogy van mégis széles e világon egy nemzet, mely a törököt megsiratja — s ez a magyar!" Még aznap: Nemzeti Színház. Május 2-án tisztelgés Ráth Károly főpolgármesternél, ezután: hajógyár, Margitsziget, Császárfürdő, Gül Baba sírja. Két táblát hagynak a türbében. Az egyiken e szó: „Masallah"! (legyen meg Isten akarata), a másikon egy szent mondás áll. Egy drága szőnyeg is van az ajándékok között, amelyre ezren és ezren írják rá nevüket. A sírkápolna egyébként igencsak elhanyagolt állapotban volt. Néhány felirat, két kopott vadállatbőr s egy koldustarisznya minden dísze. Este vacs a, írók és művészek társaságában. Ismét egy apró malőr: ,,Mialatt a rendezőség . . . élvezetes mulattatást rögtönzött... a két szobában felteritett asztalokon a szellemi arisztokratia néhány fiatalabb falánk tagja nekiesett az ételes tálaknak ... a józanabb közönség nagy pironkodására csak hústól megfosztott csontok, s néhány maradék süteménydarab kandikált ki azokból. De szerencsére közel volt a Szikszay konyhája . . ." Az ötödik napon majális, táncvigalom a Nemzeti Kaszinóban, a hatodikon látogatás a Zerge utcai (ma Makarenkó utca) főreáltanodában, a kisdedóvóban s az állami tanítóképezdében. Ezután ebéd, amelyet az országgyűlési képviselők adtak a delegáció tiszteletére. Megszámlálhatatlan ünnepi beszéddel. Este fáklyásmenet, majd búcsúvacsora az Európa-szálló nagytermében. (Helyén ma a Roosevelt téri irodaház áll.) Hajnalban a budai indóházhoz (Déli pályaudvar) fuvarozzák a vendégeket, és ahogy a szerelvény állomásról állomásra ér, megismétlődnek az érkezéskor is jellemző jelenetek. Május 6-án, egy vasárnap délután Csáktornyánál hagyják el azt a földet, ahol virágszőnyeggel, babérkoszorúkkal, kézszorítással s ünnepi örömmel fogadta őket a nem hivatalos Magyarország. Egy különös éjszaka És a történet vége? Ami Abdul Kerimet illeti, szerbiai győzelmeit súlyos vereségek követték, képtelen volt megakadályozni a Balkánon diadalban előrenyomuló cári csapatokat. A porta száműzetésbe parancsolta. 1885-ben halt meg Leszbosz szigetén a hadvezér, aki a katonai tudományok ábécéjét Bécsben sajátította el. Az orosz csapatok a Sipka-szorosnál áttörték az utolsó jelentős védvonalat, és a cár levélben közölte Ferenc Józseffel, hogy felmondja az eddigi megállapodásokat . . . Andrássyék komolyan fontolgatták, hogy az európai egyensúlyt megőrzendő, szembefordulnak — ha másutt nem, a kulisszák mögött — minden oroszok urával. II. Sándor csapatai Konstantinápoly küszöbéig jutottak. A szultán Ferenc Józsefet kérte fel a közvetítésre, s ennek fejében késznek mutatkozott lemondani Boszniáról és Hercegovináról. A török és az orosz birodalom megkötötte a san-stefanói békét, de mert ez a béke Oroszországot juttatta túlsúlyra a Balkánon, a nagyhatalmak új igazságot osztani gyűltek össze Berlinben. Erre írta Arany a Civilizáció című epigrammát: Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az eró'sebb a gyengétől Amit elvehetett , elvett. Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az eró'sebb ha mi csínyt tesz, Összeül és helybenhagyja. 1878. június 28-án a monarchia megkapta a nemzetközi garanciákat az okkupációra. Némi véráldozattal sikerült is nyélbe ütni még azon a nyáron a „nagy kalandot", a birodalomgyarapító megszállást. Közben azonban volt egy különös éjszaka, egy délutánnal kezdődő és másnap hajnalig tartó történelmi pillanat, amikor a megszületésének tizedik évét ünneplő kiegyezés is kockán forgott. 1877. december 16-án hatalmas és zajos törökbarát tüntetés tört ki Budapesten. A Nemzeti Lovardában rendezett népgyűléssel kezdődött, amelyet arra a hírre hívtak össze, hogy elesett Ozmán Nuri pasa, a török fővezér, s küszöbön áll a cár csapatainak végső győzelme. Helfy Ignác, „Kossuth palatínusa", az ellenzék vezéralakja beszélt, majd Eötvös Károly olvasta föl a sebtében fogalmazott s a felsőbbséghez intézendő határozati javaslatot. „Elérkezett az idő, hogy a magyar felelős kormány minden hatalmában álló eszközzel, fegyveres erőnek felhasználásával is haladéktalanul közbelépjen . . ." Küldöttséget választottak, hogy a Sándor-palotába, Tisza Kálmánhoz vigye a memorandumot. Sok ezren kísérték át őket Budára. A miniszterelnök azonban kiüzent: nem fogadja a delegációt. Valóságos ostrom tört ki, kövek zúzták be a palota ablakait, a rendőröket és a kivonuló katonákat kőzápor fogadta. A zendülés elől Tisza a Várszínház pincéjén át menekült. Elterjedt a hír, hogy letartóztatják az ellenzéki képviselőket, s hogy az udvar fölfüggeszti a magyar alkotmányt. Senki se tudta, mi az igazság, de az elkeseredés percről percre nőtt. Többször megismételt szuronyrohammal sikerült csak szétoszlatni a tömeget. Két halottról tudnak a krónikák, egy jogász esett el — lám újra jogász, mint i860, március 15-én Forinyák Géza — és egy bámészkodó konfliskocsis. „Fegyverre! Le Tiszával!" — hallatszik városszerte a jelszó, lázító beszédek követik egymást (Verhovay Gyula újságírót, a legfőbb szónokot másnap letartóztatják), s a nép újra gyülekezni kezd. A tömeg végighömpölyög a Dorottya utcán, a Koronaherceg (Petőfi) és a Váci utcán, hogy a Széna (Kálvin) téren ismét egyesüljön. Innen az orosz konzul lakásához indulnak „halált" kiáltozva. Végszóra azonban erősítés érkezik a Károly-kaszárnyából (a Fővárosi Tanács mai épülete), és a katonák erélyes fellépése ezúttal sikerrel jár. Immár semmi akadálya, hogy elkezdődjék a boldog békeidők mámorítóan szép korszaka. Látogatás Gül Baba türbéjében 35