Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Vadas József: Tárlaton a Forumban

forduló viseleteit. A furcsa csak az, hogy ezek a kosztümbe öltözött figurák mai díszletek között mozognak. Egy-egy félig nyitott ablak, elvágott korlát nyit mögöttük teret, oly módon, ahogy Schaár Erzsébet szobrainál. Félreértés ne essék: szó sincs semmiféle zavaró epigonizmusról; Kiss Sándor stílusa más, mint zseniális kortársáé — sokkal lágyabb, mondhatnám érzelmesebb. Az ő világa a mókázó csevegés. A falakon Somogyi Győző színes grafikái. Csupa katonát látunk, méghozzá a múlt századból, részben a magyar honvédhadsereg, részben a későbbi időszak uniformisaival. Lóval és ló nélkül, karddal vagy csákóban vonulnak föl előttünk tisztek és közlegények. Mosolyt csalnak arcunkra ezek a kedves és humoros figurák, mert a meséhez vonzódó Somogyi szinte ironizálva ábrázolja hőseit. Ez nem zárja ki a tárgyszerűséget: a művész alapos kutatómunkát végzett, minden vonalát korabeli dokumentumok hitelesítik. Egyetlen részlet sem kitaláció, csupán a legfontosabb: az egész. A groteszk összképből fakad a báj. Csak a tálalást kifogásolhatjuk: akármilyen stílusos darabok is, keretbe téve és falra akasztva, az étteremben élvezhetetlen műtárgygyá idegenednek. A szomszédos grillbár falain Mester Sándor sárgarézre vitt metszetátiratai. Gusztusos és művészi darabok; soha rosszabbat, sőt, csak ilyen jót kívánok minden hasonló helyre — az ügyetlen, giccses vagy ízléstelen „képek" helyett. Az emeleten Pászthy Magda textilje. Balra a Dunára és a Duna fölött a Várra látunk az ablakokon át, jobbra a fürdőhöz vezet az út. A kettő között foglal helyet — jobban mondva terpeszkedik — a színes gyapjúköteg, amelyet a művész gobelin módjára szőtt meg. Annak a műfajnak a jellegzetes darabja, amelyet tértextilnek nevezett el a szakma. Azért, hogy tudatosítsa bennünk: ez a fajta textil, a hagyományostól eltérően, nem falat burkol, hanem — ahogy ők fogalmazták meg programjukat — kilép a térbe. Egyszerűbben mondva: domborművé-szoborrá válik. Amolyan kúszó relief ez a fatörzsre-lombhajlatra emlékeztető mű; egymásba indázó vörös-sárga-zöld-lila fonalaiból izgalmas látvány bontakozik ki. (Talán még felszabadultabb és rafináltabb is lehetne.) Máskülönben bensőséges: a textil hajdan a szó szoros értelmében meleggé tette a hideg kőépületek belsejét, ma legfőképpen anyagának puhasága áraszt melegséget: otthonosságot és nyugalmat teremt. Forduljunk hátra; fekete falon áttetsző üvegszobor: Mészáros Mária munkája. A fiatal művész nemrég hívta fel magára a figyelmet első önálló tárlatával. Miként minden művében, ebben is emberi alakot — ez esetben vágyakozó mozdulatú női torzót — ábrázol, tökéletesen érvényesítve az üveg átlátszó optikájának gyöngyházas ragyogását. Innen már csak egy lépés a Bécsi kávézó; előterében, pontosabban a bevezető oldalfalán jókora fadombormű: Kő Pál műve. (A festés a feleség, Péterfy Gizella munkája.) A művész egy évtizede tűnt fel fanyar stílusával, amelyben a népművészet természetes előadásmódja és a modern plasztika megannyi leleménye összegeződik. A népi motívumkincs az évek során lassan kikopott Kő Pál műveiből; ez a munkája mindenképpen ezt tanúsítja: századeleji városkép bontakozik ki előttünk — utcával, járdával, gázlámpával, esernyős urakkal és hölgyekkel. Ha a jó kedvvel faragott, érzelmes domborműre nézünk, arról az andalgó világról kapunk képet, amely a kávéházat életre hívta, és amelybe — kávé és bécsi sütemények mellett ülve — visszaképzelhetjük magunkat. Pászthy Magda: Tértextil Mester Sándor munkája 26