Budapest, 1982. (20. évfolyam)

5. szám május - Benke László: Csepeli változások

BENKE LASZLO Csepeli változások Beszélgetés dr. Bölcsey Györggyel, Csepel tanácselnökével — Soknak vagy kevésnek tartja a kezében levő hatalmat? — Elégnek. — Kifejtené kicsit részletesebben? — Nem azt mondtam, hogy meg vagyok elégedve. Csak azt, hogy tanácsi apparátusunk jogköre, ha úgy tetszik: hatalma, elegendő a munkánk elvégzéséhez. Nyolcvanezer csepeli lakosnak igyekszünk jobb életkörülményeket teremteni, s miközben érvényesítjük népképviseleti funkciónkat, terveink végrehajtásából egyre több csepeli veszi ki a részét cselekvően. Munkánkat a Fővárosi Tanács is segíti. — S a beosztottaival meg van-e elégedve? — Munkatársaimmal fontosnak tartjuk, hogy képzett fiatal szakemberek legyenek körülöttünk. Mint például Orosz Sándor, a szervezési osztály vezetője, aki alig töltötte be harmincadik évét, vagy Boldizsár Gábor művelődésügyi osztályvezető. Nálunk a vezetőknek az egyes beosztásokhoz szükséges iskolai végzettségről nemcsak papírjuk van, hanem értenek a munkájukhoz is. — Ön sem látszik idősnek. S ha jól tudom, közgazdasági egyetemet végzett. — Igen. Közeledem az ötvenhez. — Itt majdnem mindenkinek fel kell nézni önre. — Úgy érti, hogy alaposan megnőttem? Ez igaz. Röplabdázó koromban ennek nagy hasznát láttam. Csakhogy az már régen volt, nagyon régen. „Árpád vezér és nemesei bemenvén a szigetbe és azon hely termékenységét és bujaságát, a Duna vizének erősségét látván, a helyet kimondottan megszerették, és elhatározták, hogy fejedelmi sziget legyen. Árpád vezér mindjárt mestereket hozatván, derék fejedelmi lakokat csináltata, és a hosszú útban megfáradt valamennyi lovászát ide kerítvén, itt parancsolá legeltetni és lovászainak mesteréül rendele egy Sepel nevezetű igen értelmes kun embert, ezért is, Sepel lovászmesternek otttartózkodása miatt nevezték azon szigetet Sepel nevéről mind a mai napig .. ." (Anonymus). — Lesznek-e fejedelmi lakok Csepelen? — Bízzunk benne. — Szeret tanácselnök lenni? — Szeretek az emberekért dolgozni. Ami a tanácselnökséget illeti, nem könnyű munka. Rengeteg a gond, a baj, a tennivaló, de azért öröm is akad. És egyre több. — Csepeli ön? — Már rövidgatyás koromban itt dolgoztam a csőgyárban, diákként, méghozzá a kohászatban. Összesen 26 évet töltöttem el aCsepel Művekben, előbb gazdasági területeken,későbbaszakszervezeti mozgalomban. A gyár rengeteg tapasztalatot adott, mindent Csepeltől kaptam. Ez az emberi kohó elválaszthatatlanul összeforrasztott azokkal, akikért tanácselnökként is tenni akarok. 1892-ben a Weiss Manfréd öt hold telket bérelt a Jánoslegelőn a község lakóitól. Favázas épületet emeltetett, majd 30—40 férfit és 110 nőt alkalmazott kilőtt töltények szétszerelésére és felújítására. Alig telik el néhány év, és Weiss Manfréd hadianyaggyára a háborúra készülő osztrák—magyar hadsereg egyik legnagyobb szállítója. A gyár munkáslétszáma az első világháború kitörése után megközelíti a 40 ezret; a tulajdonosok állami támogatást, adókedvezményt, hiteleket kapnak a haditermelés fokozására, ez azonban csöppet sem zavarja őket abban, hogy a front mindkét oldalára szállítsanak a csepeli munícióból. Az egykori kisközség a magyar kapitalizmus legerősebb bástyája, fellegvára lett. De a munkásmozgalomé is! — Tudomásom szerint az utóbbi tíz évben sokan kiléptek a gyárból. Hányan? — A Csepel Művek létszáma tíz évvel ezelőtt 34 ezer volt. Most 22 ezer. Ezt a nagymértékű elvándorlást semmiképp sem tekinthetjük örvendetes dolognak. Bármit mondjunk is, a gazdaság alapja változatlanul a nagyipar. — Hova mentek a legtöbben? — A szolgáltatóiparba és a téeszek melléküzemeibe. Oda, ahol nem kell két vagy három műszakban dolgozni, és a kereset is nagyobb. Sokszor megtörtént azután, hogy a téeszekből visszajöttek, de most már ugyanazt a munkát jóval több bérért vállalták el. Á hűségesek meg vagy szentségeltek, hiszen kevesebbért dolgoztak, vagy ők is vették a kalapjukat. 1944 végén, a nyilas terror tetőfokán, egy asszony számon kérte a megfélemlített martinászoktól: miért tűrik tétlenül, hogy az urát, aki szakszervezeti bizalmijuk volt éveken át, kitegyék a gyárból? Hiába fenyegetőzött a gyár katonai parancsnoka, amíg a bizalmit vissza nem vették, nem csapoltak a martinászok. — Érez-e változásokat Vörös Csepel színében? — Nem. Vörös Csepel ugyanaz, ami volt. Számunkra nem változott. — Beszéltem olyan fiatalokkal, akik szerint vannak benne változások. — Erről úgy ötven százalék-