Budapest, 1982. (20. évfolyam)

4. szám április - Zolnay László: Egészen a szűztalajig 5.

ZOLNAY LASZLO Egészen a szűztalajig 5. Mecénások, városépítők a középkor alkonyán Az anyagi kultúrára — mint testre a fö — ráépül a tudat világa. (Ha ugyan ráépül. A kettő együtt keletkezik, és egyik a másik által létezik.) A középkori szellemi kultúrának, a tudatnak, az ismeretnek, a hiedelemnek, a hitnek, érzéseknek a világa azonban nem olyan kézzel fogható, mint a hajdani katona fegyvere, a gabonát őrlő leányka kézimalma, mozsara, a fényt árasztó ódon mécsestál vagy gyertyatartó. Ennek a másik szférának, a műveltségnek, művészetnek, tudománynak a feltérképezése aligha merülhet ki abban, hogy felidézzük hajdani oktatásunk ügyét. Bár önmagában az is sokat mond, hogy a XV. századi Budának hét, Pest városának két középfokú iskolája volt. S hogy Mária királynő (1382—1395) és férje, Zsigmond (1387- 1437) már a XIV. század végén megalapította az óbudai egyetemet, a Sundát (Sigismundeát), amely több volt puszta kísérletnél: évtizedekig fennállt. Csakúgy, mint a Mátyás király korában Vitéz János érsek által alapított pozsonyi egyetem, az Academia Istropolitana. A XV. századra felvirágzott a budavári domonkosok — stúdium generálénak mondott — főiskolája is. A tudatvilág formálásának, a műveltség terjesztésének azonban nemcsak az elemi és középfokú iskolák1

s a hazai meg — a sok magyar által látogatott — külföldi egyetemek (Krakkó, Bécs, Bologna stb.) voltak egyedüli eszközei. Oktatott minden céhbeli iparos. Tanításra köteleztek minden plébániát. Vitézi oskola volt a király s a főemberek udvara. A templomok szószékéről hangzó anyanyelven mondott — beszédek ugyancsak jelentősen formálták a gondolkodást. De tanítottak — beszédes képeikkel — a templomok freskált falai is. Ezeket a bibliai tárgyú freskókat nevezték az írástudatlanok, vagyis a szegények bibliájának. A dalnak, muzsikának, képnek, szobornak szintén megvolt a maga beszédes mondanivalója. A középkor leleményes, találékony emberének sem csupán arra szolgált a feje, hogy legyen mire tennie a kalapját. Idézzük fel a XV. századi magyar főváros műveltségét. Mit adott ez a város a világnak háromszázados virágzása idején ? — Mert Buda éppen háromszáz évig floreált, a tatárjárástól (1241) a török foglalásig (1541). S noha a török hódítás megtörte, hamvába halasztotta az ikerfőváros fejlődését, s múltja torzóvá lett, a kevés megmaradottból mégiscsak megeleveníthetjük a hajdani Egészt\ Építőmesterek, „kűrakók" Oklevelekből tudjuk, hogy Buda várának IV. Béla kori megépítésében jeles szerepe volt bizonyos Walter ispánnak. Ö volt Budavár — rektornak mondott — kapitánya, aki 1265-ben IV. Bélától Komárom várát s a Csallóközt kapta Budavár építésének, gyarapításának, ékesítésének jutalmául. Benne tisztelhetjük az újabban általunk hosszú részen feltárt legrégebbi budai várfalak kijelölőjét s építőjét. Ő lehetett megalkotója, tervezője a Vár máig érvényes utca- és telekrendszerének is-. Alighanem Budán dolgozott Bertoldul mester zólyomi kőfaragó (lapicida). 1255-ben, amikor IV. Béla birtokadományban részesíti Bertoldus mestert, kegyét így indokolja: Bertold a királyi várak építése során kiváló hűségének s tehetségének adta tanúbizonyságát. Ha felidézzük, milyen várak épülnek 1255-ig: Buda és Visegrád — utóbbi helyen a Salamon-torony — képe jelenik meg előttünk. Annak az időnek is, amikor az Anjouk kiköltöztek a budai polgárváros falai közül, s a Várhegy déli végén megkezdték az István-vár építését (ahová Nagy Lajos 1355 körül, miután ott hagyta Visegrádot, átteszi udvarát), előttünk áll — név szerint is ismert — építőmestere, a „kövér" János mester lapicida személyében. Az ő munkásságának is maradtak építészeti emlékei ( az István-torony, a hajdani palota nyugati szárnya, az újabban feltárt Anjou-kori várfalak). A „ventrózus"3 János mester 1365-ben — „azért, mert a mechanika művészetében, a mi kőházaink építésében s más feladatainak gyors és hűséges elvégzésében" derekas érdemeket szerzett — Nagy Lajos királytól a budai várban, az Anjou-palota közelében (a mai Fehérvári-rondellától délkeletre) egy hatalmas kúriatelket kapott. (Itt azután ennenmagának is épített egy kőpalotát, olyan sikerrel, Az István-torony feltárása. 1948. A BTM archívumából hogy 1374-ben háromezer aranyért adta el.) János mester — Nagy Lajos budavári „főépítésze" — egyébként 1374-ben a terebesi, 1348-ban az óbudai prépostsági templomnak, 1349-ben a régebbi királyi kúriában, a Táncsics utcai Kammerhofban emelt Szent Márton királyi házikápolnának, 1349-ben a hatvani Szent Márton-templomnak, ugyanekkor a lippai Szent Lajos ferences templomnak s az esztergomi Szent Anna ágostonrendi templomnak megépítését is irányította; nyilvánvalóan ö volt a királyi család — Nagy Lajos és kardos édesanyja, Piaszt Erzsébet özvegy királyné hatalmas arányú építőtevékenységének vezetője. Zsigmond és Mátyás „főépítésze" Zsigmond és Mátyás király Budája Európa minden részéből hazánkba vonzotta a kor legjobb építőmestereit, kő- és képfaragóit. A bőséges művésznévsoroknak — a statisztikumon kívül — csak akkor van valódi mondanivalója, ha az építő-és szobrász-, festőművész nevekhez megmaradt műveket, s fordítva: ha a megmaradt művekhez, torzókhoz művészeket, művészneveket csatolhatunk. Idézzük fel néhány XV. századi, Budán dolgozott nagy építőmester nevét. Okleveles adatokból tudjuk: 1416-ban Zsigmond király Hartmann mester nürnbergi rézművesnek ezer rajnai aranyat utaltat ki Nürnberg város pénztárából. Hartmann mester vezette fel ugyanis a budai várba a Duna vizét („ . . .vor Zeiten das Wasser in Ofen auf den Berg geleitet hat . . ."). A nagy technikai bravúrnak, a Duna-vizet a Várpalotába felnyomó szivattyúnak alkotójáról azt is tudjuk — W. Freiherr von Strommer (Nürnberg) legújabb kutatásaiból —, hogy 1378-tól 1429-ig szerepel a nürnbergi céhmesterek sorában. A vízszivattyú a Vár déli, dunai rondellájában működött. Mind a késő középkorban, mind pedig a török világ után felújították. (Máig látható a Várpalotát s a Dunát öszszekötő déli kortina belsejében az ún. „vízhordó 1 A középkori iskola tananyagát „hét szabad művészetnek" — septem artes liberales — nevezték. A teljes tananyagot nyolc esztendő alatt lehetett elsajátítani. A „Hármas Üt", a trivium tantárgyai: latin, dialektika, retorika és teológia. A quadriviumé, vagyis a „Négyes Üté": számtan (aritmetika), mértan (geometria), csillagászat (asztronómia) és muzsika. A XV. századi magyarországi középiskolák magas színvonalát Szálkái Lászlónak, későbbi esztergomi érseknek megmaradt kézírásos tankönyve mutatja. A Sárospatakon 1489—90-ben leirt tankönyv olyan csillagászati eredményeket tartalmaz, amelyeket alig húsz évvel korábban Regiomontanus, Mátyás budai asztronómusa fedezett fel. ! Feltételezzük: Walter ispánnak része volt a régebbi — a polgárvárosban álló — királyi kúriának, a Kammerhofnak (Táncsics M. u. 9—13.) a megépítésében, sőt, az 1270-es években mint Buda várkapitánya s a pénzverő kamara ispánja maga is ebben a régebbi palotában lakott. * A „Ventrózus" ventrosus (pocakos, hasas) nem csúfoló, hanem dicsérő jelző — csakúgy, mint a „pinguis" (zsíros) — XIII—XIV. századi latinságunkban. A városlakó latinusok (vallonok, olasz eredetű polgárok) körében a tekintélyes, iómódú megfelelője. A magyar nyelvben a „zsíros polgár" kifejezésben maradt fent. 39