Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Dr. Gerle György: Hegyi beszéd

nások, a Kevélyek, a Csiki-hegyek és a Hármashatár-hegy vonulatait), és megkönnyíteni azok megközelítését. Most ugyanis egyes helyeken éppen az ellenkezőjét tapasztalni. Ezek közül első helyen említem a legnagyobb területű ,és egykor különösen kedvelt Fekete-hegyeket, amelyeket fiatal koromban magam is gyakorta végigcserkésztem, annak ellenére, hogy akkor még részben királyi, részben pedig grófi uradalomhoz tartoztak, és akit ott rajtakaptak, azt fegyveres vadőrök kísérték be a legközelebbi csendőrőrsre. Most — bár a dolgozó nép tulajdonában van — az erdőgazdaság „a nagyközönség és a természet jobb kapcsolatának megteremtése érdekében" úgy helyezte el az önmagában igen hasznos célt szolgáló Budakeszi Vadasparkot, hogy lehetetlenné tette a hegyvonulat legnagyobb és egyben legszebb részének megközelítését. A park megnyitásakor még annyira elnézőek voltak a természetjárókkal szemben, hogy aki megvette (a számára felesleges) belépőjegyet, az a bekerített terület másik végén meghagyott kettős létrán átmászva folytathatta a túrát. Két éve azonban eltávolították a létrákat (talán, hogy az esetleg Nagykovácsi felől érkező egykét turista ingyen be ne juthasson a parkba?), és így most a három méter magas sodronykerítésen (felette két sor szögesdróttal!) kellene átmászni. A Csiki-hegyeket pedig — ezt a Mini-Svájcot — az egykori MOVERO vitorlázó-repülőtéren elhelyezett néhány használt repülőgép bemutatására szánt területnek szögesdrót sövénye, valamint a sorompó átlépését követő igen szigorú retorzió zárja el a budapestiek elől. A most bővítés alatt álló „sportház" mögött — mely a „Tizedes meg a többiek" című filmben az egykori „Kárpáti" magyar határállomás szerepét „játszotta" — orvul meg lehet ugyan kerülni ezt az akadályt, és az 1981-ben kiadott (az impreszszum szerint a Magyar Természetbarát Szövetség által reambulált) térkép szerinti sárga jelzésen elvileg folytatni lehetne a kirándulást egészen a hegylánc végén meghúzódó Csiki csárdáig. A valóságban viszont már az első kanyarnál tiltó tábla van; le kell ereszkedni a budakeszi zártkertek közé, ahol megcsodálhatjuk, hogy hány száz lakóépületet lehet — az építésügyi szabályzat ellenére — felhúzni egy-két esztendő alatt — külterületen. A Nagy- és Kis-Szénásnál szerzett hasonló tapasztalatokkal már nem akarom untatni az olvasót. De egy másfajta élményről mégiscsak beszélnem kell. Bár a tömegtájékoztatásnak minden műfajában évek óta rendszeresen szóvá teszik, hogy kevés a turistaház, s hogy hiányuk mennyire hátráltatja a természetjárás kibontakozását, a meglévő létesítményeket mégis folyamatosan irtják. Közülük is az első helyre kívánkozik a hegycsoport középpontjában, négy jelzett turistaút találkozásánál nemrég még fennállott és egykor közkedvelt nagyszénási menedékház, amely, bár megfelelő gazda hiányában egyre romlott, 1979-ben még helyreállítható állapotban volt. (Az 1980-ban kiadott turistatérkép szerint „üzemen kívül", az 1981. évi kiadásban pedig már egyáltalában nem szerepel.) Ugyanis időközben — lerombolni olcsóbb, mint helyreállítani — egyszerűen felrobbantották. Ugyanez az elv érvényesült a zugligeti villamosvégállomás mellett két évtizede megépült korszerű vécé-csoporttal, amelyet (mint e folyóirat 1980/3. számában szóvá tettem), kellő felügyelet hiánya miatt feltörtek, berendezéseit összetörték, és környékét is benőtte a gaz. Helyreállítása helyett 1981-ben légkalapáccsal bontották szét, és a helyére kitűzték az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal „Tájvédelmi körzet" feliratú ovális tábláját. Mindkét eset emlékeztet az „egyszeri ember" történetére, aki, amikor meglátta, hogy szőlejének nagy részét elverte a jég — a megmaradottat saját botjával pusztította el, és közben az ég felé kiáltotta: „Lássad Uramisten, hogy mire megyünk ketten!" (Magyar Anekdotakincs). A Szénások hatalmas hegycsoportjában, a Zsíroshegyen állott még egy turistaház: a „Sasok otthona". Ezt osztályba sorolt étteremmé alakították át, nem turisták számára méretezett étlappal és autóúttal. A felrobbantott nagyszénási épület azonban nemcsak turisztikai célokat szolgált, hanem egyben munkásmozgalmi műemlék is volt! Munkásturisták építették fel az elnyomás évei alatt, hátizsákban és kézben cipelve oda fel a szükséges anyagokat. Felépítését követően jó néhány illegális találkozás színhelye volt. Érthetetlen, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség — amely egykor többek között a munkásmozgalom egyik fedőszerve is volt — az 1980-as térkép reambulálása során nem vette észre, hogy veszélyben van az egykori búvóhely. És ha netán észrevette, miért nem tett semmit a pusztulás — és pusztítás! — megakadályozására? A Fekete- és Csiki-hegyek csoportjában egyetlen turistaház sem épült, tehát ott nem volt mit lebontani vagy átalakítani. Ellenben visszakanyarodva kiindulópontunkhoz, a „Normához", ott bizony elkelne egy szép árnyas erdei vendéglő. Az 1981. évi térképen még van is — szemben az úttörővasút Előre állomásával —, holott a valóságban a MAV már több mint két éve megszüntette, és szolgálati lakóházat épített a helyére. Ezért most száz lépésnyire a volt deficites „vendéglátóipari üzemegységtől", egy élelmes maszek rétessütő szép időben rendszeresen több ezer vendéget lát el. Néhány szóval meg kell említenem a leggyorsabban megközelíthető és ezért a többiekhez képest viszonylag látogatottabb Vadaskertet, a Nagy-és Kis Hárshegyet, valamint a Ferenchalmot. Ezek témánk szempontjából különösen értékes területek, de dús és érzékeny növényzetük hamarosan elpusztulna a Norma-vidéktől „elcsábított" turisták nyomán. Sajnos, a területet különös gonddal ápoló Pilisi Állami Parkerdőgazdaság által felállított padokat, szemétkosarakat — sőt, kilátótornyokat is — valakik rendszeresen tönkreteszik. Vannak más módszerek is; például a terület bejárásának kedvelt kiindulópontja: a Kuruclesi út és a Bognár utca elágazásától a terepen is ésa legújabbtérképeken is járművek által nem zavart gyalogút visz fel a Ferenchalomra. Ezt az utat a szóban forgó gyalogút és Kuruclesi út között épült egyik társasház egyszerűen „de facto" birtokba vette, oly módon, hogy a gyalogút túlsó oldalára garázsokat épített, és így a lakások és a garázsok közötti terület — az úttal együtt — „belsőséggé" változott. Ezt a helyzetet a tulajdonosok drótkerítéssel „törvényesítették", és ezzel a gyalogos turistákat az autókkal egyre jobban telítődő Kuruclesi útra kényszerítették. Ezzel egyidejűleg — mások — elkezdték feltölteni törmelékkel a Ferenchalom és az egykori Manréza közötti, különösen romantikus kis völgyet, melynek során a (Bimbó útról érkező!) dömperek szétdúlták az erdőgazdaság által a völgy szájánál létesített és ízléses gonddal felszerelt játszóteret is. Általában az sem szolgálja jól a természetjárást, hogy térképészeink — és a reambulálást végző Szövetség — számos változást nem vesznek észre, s ez sok bosszúságot okoz a használóknak, nena pedig veszélyes helyzeteket teremt. Ilyen például a már említett „szigorúan tilos" repülőgép-bemutató tér, amely még mindig Motocrosspályaként szerepel a térképen, holott már két éve megszüntették, ahogyan a Csiki-hegyek gerincén még mindig végig sárga jelzésű turistautat tüntetnek föl. Segítsenek az illetékesek. 30