Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Jávor Ottó—Csigó László: „vasban csöngenek a dalok"

„vasbar^ csöngenek: Hol kezdődött a csöngés, amely a holdig hatol, s a világűrből tér meg? Prométheusz esze, bátorsága, a tűz fénye, melege, Héphaisztosz bölcs ereje, a kéz és a képzelet összhangja, a kalapács szikrája bontotta ki az üllőn az első dallamot, verte a vasba az ábrándok virágát. Emberi ajándék önmagának. Nem az istenek, az ember bányászta a szenet, az ércet, izzította a tüzet, öntötte, formálta a vasat saját életének a hasznára és kioltására. Kardot, láncot, ekét. Mikor melyikből volt többre szükség. Mindig az ekéből, s mindig a láncból, kardból volt több. Mikor jön el az ekék ideje ? Hol is kezdődött ? Hány kovács kalapálta Dózsa kiegyenesített kaszáit, a végvári, hamar lovak patkóját, hajdúk fokosát, kurucok szablyáját? És amikor két évszázad kiirtotta a magyarság többségét, elindultak a sok nyelven nyikorgó szekerek nyugatról, északról, délről, keletről, tódult a sokféle nép a pusztává változott ígéret földjére, hogy Mária Terézia szoknyája alatt összebéküljön — egyelőre. Elszászból jöttek Magyarország déli részére a Bieber család ősei. A búzasárga Bánátot nem kormozta a kovácsműhelyek füstje, csak mélyebb háttért adott a tágas, égi kéknek. 1888. Már Budapest, a Pálya utca. Itt volt az igazi indulás, Schulzberger bácsi műhelyében. Patkolt paták égett szagát nem keverte porral a szél, a satu meg az üllő mellett ott állt a rajzasztal. És ott volt a múlt: az eisenachi, gyertyát tartó férfi, a brassói Fekete templom vasrácsa, ott sorakoztak a középkori vaskopogtatók, lombok közt fodrozódtak a francia kovácsoltvas erkélyek, ott voltak Fazola Henrik szőlőfürtjei, Jungfer Gyula súlyosan könnyed kapui, és rövidesen föltűnnek Fritz Kühn szemnek, léleknek távlatot, szabadulást nyújtó rácsai. Mert ott volt a jövő is: a kísérlet, az új forma keresése, az új alkotás. Az Óbudára költözött műhely, múzeum, alkotóház egyúttal ennek az újnak a fészke. Ahogy Bieber Károly írja: „A kovácsvas alkalmasnak bizonyult . . . arra, hogy az alkotószellem minden rezdülését, a tervező gondolatát kifejező rajzot sajátos eszközeivel és kifejezési formáival átköltse, saját formanyelvén ... kifejezze." Nemcsak a vasnak, az alkotószellemnek s tudásnak köszönhető, hogy Bieber Károly és fia, ifj. Bieber Károly alkotásai Hollandiáig, Franciaországig, Amerikáig, Kuwaitig eljutnak hírükkel és a valóságban is. Most hosszú évek óta ajtópántokat. kilincseket, csillárokat készítenek a megújuló keszthelyi kastély s az Országház számára. Ám a vaspántok nemcsak kincsesládák, csodatermek értékeit őrzik. A vas — nem a lánc — megtart és összefog. Közösségi ízlést, gondolatot, vágyat is. A műhelyt ma is megtöltik a színek. A kovácsolásra melegített acél színei: barnavörös, sötétpiros, világossárga, 1300 Celsius fokon már fehér. Virágok, levelek formálódnak a tűzben, az üllőn, a kézben, az agyban. Koronás király akaszt keresztet mellére, s két kezébe fogja a gyertyatartókat. Királyi ragadozó madár néz vasszemével, fogas kiált kalap után, vastartó indázva várja, hogy cégért akasszanak rá, gyertyát vár a gyertyatartó, lángot a gyertya. Mert nem némulhat el az üllő csöngése, nem fagyhat meg a dal, nem hűlhet ki a szív tüze. SZÖVEG: JÁVOR OTIÚ