Budapest, 1981. (19. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: Egészen a szűztalajig

Egészen a szűztalajig A.) Csonkatorony (épület: 1387—1437) B.) Nagy Lajos palotája (épült: 1355—1382) C.) Az Alamizsnás Szt. Jánosnak szentelt királyi házi kápolna (épült: 1366—1437) D.) Az Anjou-kori palota-mag az István-toronnyal (épült: 1320—1355) E.) Az Anjou-palota Zsigmond-kori toldata (épült: 1387—1437) F.) Az erődrendszer déli rondellája (épült: 1458—1541) G.) A keleti, dunai várfalköz (épült: XV—XVI. század) H.) Dunai vízi torony, a vízemelő gép helye I.) A nyugati várfalköz (ma Újvilág-kert) J.) Az északnyugati várfalköz (ma Csikós udvar) K.) A Zsigmond-kori erőd északi főkapurendszere L.) A Buzogány-torony (épült: 1387—1437) M.) A Zsigmond-kori északnyugati torony (később Karakas pasa tornya) O.) A Zsigmond-kori Szárazárok. Nyugati oldalán egy kőhíd három pillére P.) Zsigmond király ún. Friss palotája S.) A Zsigmond-kori északi előudvar, nagy várpiac (Area Magna) A középkori budai palota alaprajza a XV—XVI. században. Kuczogi Zsuzsa rajzai Pannóniát, az I. századtól az V. század elejéig (körülbelül 410-ig) településeikből, villáikból, Duna-parti őrtornyaikból, burgusaikból valósággal körüllövöldözték nyilaikkal a budai Várhegyet. Ám magán a budai Várhegyen mindmostanig sem kelta, sem római kori épületmaradvány vagy összefüggő római kori leletanyag nem került felszínre. Az 1948—52 között végzett budai várásatások idején csak néhány római kori pénzt és olyan kőemlékeket találtunk, amelyeket a középkorban vagy az újkorban dísztárgyként vagy falazókőként hoztak ide a közeli Aquincumból — Pannónia római kori fővárosából. Végre 1975-ben a Nemzeti Galéria északnyugati homlokzata előtti szakaszon egy agyagba rakott, kezdetleges kőfal mellett kisebb kelta és római kori leletcsoportra bukkantunk. Kelta kori cseréphombárok meg kisebb cserépfazekak alkották a leletcsoport zömét. Hogy ez a kelta kori települési „lencse" megérte a rómaiak korát, római kori leleteinkből ugyancsak bizonyossá vált. így hát a Várhegy településtörténetének első periódusát a bronzkori ember vatyai kultúrája határozza meg, a másodikat a kelták és a rómaiak jelenléte. A szerény kelta és római kori emlékanyag után ismét hatalmas időbeli hézag, nagy diszkontinuitás támad a vári település régészeti folytonosságában. A Várhegy 410-től, a római birodalom pannóniai összeomlásának idejétől Árpád-házi királyaink koráig lakatlan. Népvándorlás kori lakottsága ez idő szerint régészetileg nem bizonyítható. Egyetlen hun-avar kori, frank, szláv leletünk sincs az immár több százezres leletözönben. Jobb parti Minor Pesth A XI. századtól máig ismét szakadatlan települési láncot bizonyítanak leleteink. Úgy látjuk: a XI. századtól fogva a bal parti ősi Pest város Duna-ágakkal körülvett, kicsiny szigetekből álló településének jobb parti parasztfaluja helyezkedett el a Várhegyen. Gazdag leletanyagát az utóbbi években ástuk ki. Ez a falusias hegyi település — a jobb parti Minor Pesth, Parva Pesth — azonban nem csak a Várhegy déli részére terjedt ki! Északi határa elnyúlt a Várhegy északi végéig, a Bécsi-kapu vidékéig, kelet felé a Dunáig (vagyis a mai Víziváros is lakott volt), délen a mai Tabán területéig. Mind Pest, és a jobb parti Minor Pesth, mind pedig ennek félkörívben elhelyezkedő, szőlőműves faluhálózata: királyi tulajdon volt. Templomai „capella regiák". Ez a jobb parti Minor Pesth városjogi egységet alkotott a bal parti Pest városmagjával. Első egyháza a bal parti Pest Mária-egyházának4 leány-egyháza, filiája volt. A Várhegy Árpád-kori lakói — a leletek bizonyítják — földművesek voltak: gabonát, gyümölcsöt és szőlőt termesztettek. Lovakat tartottak. (Ezeket ették is.)Állatcsontleleteink szerint fejlett voltállattartásuk is. Az egyik XIII. századi ház ciszternájából olyan tömegesen kerültek elő marhaszarvak, hogy okkal gondoljuk: az épület tulajdonosa mészáros volt. De bőven fogyasztották vadászataik zsákmányát: szarvast, őzet, nyulat, néhány szárnyas vadat, és került asztalukra bőségesen hal is. 4 A mai pesti Belvárosi templom helyén állt Gabonatermesztésükről kő kézimalmaik, mozsaraik tanúskodnak. A korai rétegekben sarló is akadt. Házaik a Várhegy most megkutatott déli fennsíkján egy észak—déli irányú, a hegy középtengelyében haladó, bogárhátú kövesútra fűződtek, amely öt méter széles lehetett, két parasztszekér elfért rajta. Egy-és kétszobás házaiknak kőfalát hol agyagba rakták, hol habarcsba. A házakat — s ez szőlőtermelésre, borászatra, a bor tárolására utal — mindenütt alápincézték, olykor embertelenül nagy munkával. Az egyik tatárjárás előtti kőház alatt tizenhárom méter mély — eleinte kútnak vélt — aknán át egy 5x3 méteres, masszív sziklatalajba vésett pincébe ástuk be magunkat. A pince nyugati végén — ahol a hegy már lejtett — feltártuk a pincébe vezető lépcsőket is. A Várhegy nyugati oldalát szőlők borították. Feltártuk a tatárjárás előtti hegyi falu egyik kővel kifalazott, pompás öntözőcsatornáját. Mivel ez a terület vízben szegény, s kutakat itt nem tudtak fúrni, az esővizet félfödémes tákolmányok tetejéről meg házak ereszeiről vezették a ciszternába. A külföldről importált és helyi készítésű ún. fenékbélyeges cserépedényeken kívül üvegedényeket is bőségesen használtak a XIII. századtól. IV. Béla király fővárosa A népes települést — amelyből jóformán csak pincék, ciszternák, szemétgödrök maradtak meg — a Dunán Pest felől át-40