Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Sinkó Katalin: Collectorok' tűköre

A Magyar Nemzeti Galéria és a Művelődési Minisztérium az 1981. év októberi múzeumi hónapjára nagy magángyűjteményi kiállítást rendezett. A kiállítás szép és művészettörténeti értelemben jelentős értékeket tár a látogatók elé. A kiállítás első célja az volt, hogy bemutassa a magángyűjtemények elzárt anyagát a nagyközönségnek, öszszekötve azt a művek tudományos feldolgozásával, mely — a tárgytól függően — részben már megkezdett korábbi, részben újabb kutatásokra épült. A magángyűjtemények válogatott anyaga tehát a ritkán látható „műkincsek" varázsával is hat. Ez azonban még nem indokolná, hogy bemutatása belekerüljön a múzeumi hónap általánosabb, művelődéspolitikailag hangsúlyos programjába. Egyébként is a magyarországi magángyűjtemények remekei több hasonló kiállítást is megtöltenének. A szép képek, szobrok bemutatásán túl a rendezők szót kívántak ejteni a magángyűjtés művelődésünkben betöltött szerepéről is, melyet sajátos történelmi fejlődés eredményének tekintenek. Ez a kiállítás, amidőn a jelenkori magángyűjtemények — bár vázlatos és szemelvényes — seregszemléje, egyben történeti bemutató is: fel kívánja idézni régebbi jeles magángyűjtők, gyűjtemények emlékét. A mostani magángyűjtemények, kollekciók egyes darabjai régebben más gyűjtemények építőkövei voltak: a tárgy sorsát követve a hajdan volt gyűjteményekbe is bepillanthatunk. * A magángyűjtemények legrégebbi formája a kincs- és ritkasággyűjte-Borsos József (1821—1883): Szeret — nem szeret? 1856 Olajfestmény. Korábban Liszt Ferenc tulajdona. mény. A 18. század második felében alakult ki a műgyűjtés modernebb arculata. Az e korban keletkezett főúri, nemesi kollekciók jellege, mint Bruckenthalé, Teleki Józsefé, Viczay Mihályé, Széchényi Ferencé és másoké „enciklopédikus" volt. Egyaránt részüket alkotta a könyvtár, a képgaléria, érem- és antikvitásgyűjtemény, botanikus kert stb. A 18. század végén jelentek meg a tisztán képzőművészeti, esztétikai szempontok szerint rendezett gyűjtemények. A 19. század műgyűjtői: Jankovich Miklós, Marczibányi István, Ipolyi Arnold és mások elsődlegesen a nemzeti múlt emlékeinek Összegyűjtésén fáradoztak. Az ő gyűjtőmunkájuk és áldozatkészsé-Gulácsy Lajos (1882—1932): Dal a rózsatőről. Olajfestmény gük lett a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek alapja. A művészettörténeti szempontú műgyűjtemények a 19. század folyamán általánossá váltak, mintegy a tudomány „példatáraiként" hozták létre ezeket, szigorúan ügyelve a történetiség szempontjaira, a stílusfejlődés bemutatására. A 20. század ele-Ferdinand Georg Waldmüller (1793—1865): Férfiportré (1844). Olajfestmény. Lorenzo Lotto (?) (1480—1557): Fiatal férfi képmása. Fa, olaj. Hátoldalán mottó: „Neque vita neque fortuna perpetua est hominibus. (Az embernek sem az élete, sem a szerencséje nem tart örökké.)