Budapest, 1981. (19. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: A mindenkori céltábla: a feladat

is. Hozzám tartozott az ingatlankezelés is. Ilyen vb-titkár se nagyon volt Budapesten. Tartott ez egészen 1965-ig, akkor behívtak a Budapesti Pártbizottságra és ajánlották, hogy ott dolgozzam tovább, nevezetesen legyek a helyettes vezetője az egyik osztálynak. Hozzám tartozott a várospolitika. Öt év elteltével kineveztek a gazdaságpolitikai osztály vezetőjének. Tovább bővült a feladatom: a várospolitika kiegészült az ipar- és gazdaságpolitikával. Ezt csináltam megint öt esztendeig, s akkor a Budapesti Pártbizottság titkárának választottak. Még négy évet dolgoztam ebben a beosztásban, úgyhogy összesen tizennégy évet töltöttem el a Budapesti Pártbizottságon. Hallatlan nagy áttekintést, sok-sok tapasztalatot és ismeretet szereztem. A tizenötödik évben, 1978 októberében a Fővárosi Tanácshoz javasoltak elnökhelyettesnek, azóta a jelenlegi helyemen és beosztásomban vagyok. Lényegében azzal a meghatározott céllal küldtek ide, hogy segítsem kialakítani az egységes fővárosi beruházási gyakorlatot, szervezetet, s ehhez még megkaptam a műszaki területekről az ingatlankezelést. — Mi a változás azóta a beruházási szisztémában? — A beruházási szervezet kiépítését elsősorban az tette szükségessé, hogy egyre nagyobb léptékűvé vált a főváros ilyen irányú tevékenysége. Korábban megengedhető volt, hogy a kisebb fejlesztéseket a szakigazgatási szervek maguk szervezzék, bonyolítsák, ellenőrizzék. Külön gondozta beruházásait a művelődésügy, az egészségügy, külön a kereskedelem, a sport s külön a lakásépítés. Ezek egyikének-másikának volumene azonban annyira megnövekedett — különösen a komplex lakásépítés —, hogy sürgetővé vált az egységes beruházási szervezet létrehozása. A határozatnak megfelelően 1979. január elsején megszületett a Fővárosi Tanács beruházási főosztálya. — Eszerint addig nem volt ilyen a Fővárosi Tanácsnál? — Elég furcsa, de nem volt. S ez megannyi hátránnyal járt. így például: a főváros beruházási igényei nagyon szétaprózódva jelentkeztek, tervezőknél is, a kivitelezőknél is, s ez az egész megnehezítette a lebonyolítást. Valamennyi ágazat külön lépett fel, s igyekezett azt bizonyítani, hogy a város szempontjából az ő igénye a leghalaszthatatlanabb. Ez egyrészt nem biztos, másrészt a még meglevő tervezői és kapacitási hiánygazdálkodásban arra ösztönözte a kivitelezőket, hogy kiválogassák a számukra legmegfelelőbb munkákat, és ezt vállalják, a másikat meg nem. Mivel több partnerral álltak szemben, könnyen megtehették. Magát a szervezeti változást létszámemelkedés nélkül hajtottuk végre, méghozzá úgy, hogy a kis beruházási egységeket összevontuk. — Közeleg a hároméves születésnap. Milyen eredményekkel büszkélkedhet a meglehetősen késleltetett fogantatású fővárosi beruházási szervezet? — Az egyik legfontosabb feladat volt az együttműködés zavarainak elhárítása a főváros és a tervezők, a főváros és a kivitelezők, valamint a főváros és az építésügyi tárca között. Korábban ugyanis elég sok gondot okozott ez. A nehézségek, kudarcok kapcsán rendre mindenki a másikat hibáztatta. Úgy mondanám, hogy az igazi céltábla nem a mindenkori feladat volt, hanem egymást lövöldözték és rágalmazták a különböző szervek, mindenki a másikban kereste a bűnbakot. Sikerült elérnünk, hogy — az előző szóhasználattal élve — most már a feladatot célozzuk meg közösen. Nem engedjük meg azt a luxust, hogy vádaskodjunk, hanem azt valljuk, hogy ki-ki a maga dolgát végezze el tisztességesen. S hogy ez mennyire nem holmi szólam, arra hadd mondjak néhány példát. Sok év után először teljesítette a lakásépítési tervét a főváros 1979-ben, s 1980-ban úgyszintén. De az sem ismeretlen a nyilvánosság előtt, hogy egy sor /nás területen is lényeges lemaradások voltak. Ezeket az utóbbi két évben sikerült pótolni, úgyhogy az V. ötéves tervnek a kapcsolódó létesítményi lemaradása a gyermekintézményeknél — iskolák, óvodák — teljes egészében megszűnt, kiegyenlítődött. Hasonlóan sikerült felszámolni az egészségügy restanciáit. Elmaradás van változatlanul, ha valamelyest csökkent mértékű is, a kereskedelemben és a szolgáltatásban. A harmadik, ami nagyon lényeges a megváltozott beruházási szemléletben: a szanálási tevékenység. Korábban egyik fő buktatója volt az építés elkezdésének a területek időben való előkészítése, ami hallatlan sokrétű és bonyolult munka, hiszen általában nem szűzterületre megyünk építeni. Meg kell oldani a magántulajdonban levő ingatlanok kisajátítását, az állami tulajdonú lakóépületek lebontását, onnan a lakók elhelyezését még a kivitelezés megkezdése előtt. Hát ez korábban nagyon nehezen ment és a bírálatok kereszttüzében zajlott. Ma ott tartunk, hogy a terület-előkészítés nem akadályozza a kivitelezés folyamatosságát, bár van még rajta javítanivaló. — Azt csakugyan tapasztaljuk, hogy katonásan megy ez a dolog. De vajon nem lehetne-e méltányosabban, az értékek fokozott tiszteletbevételével kiválasztani a szanálandó épületeket? Ugyanis gyakran borzasztó emberi sorsok húzódnak meg egy-egy szanálás mögött. Találtam Újpesten olyan családot, akiket éppen harmadszor költöztettek odébb öregségükre. Bizonyos vagyok benne, hogy lehetne a terveket emberségesebben adaptálni, hogy megmaradhassanak értékes épületek, amelyek tovább őriznék a városrész korábbi arculatát, személyiségjegyét. — Kétségtelen, hogy vannak még minőségi gondjaink a szanálásokkal. Mire gondolok? Hát arra, hogy korábban versenyt kellett futni az idővel, és ebben a versenyfutásban, hogy a terület minél előbb szabad legyen, kis és nagy hibák tömegét követték el. Érték alatt vagy éppenséggel érték felett történtek szanálások; megannyi szabálytalanság, emberi sérelem annak érdekében, hogy a főváros építési munkájának a folyamatosságát biztosítani lehessen. Ma ez már nem így van. A korábbi döntéseket is felülvizsgál ya. minden területen megnézzük azoknak az épületeknek a beilleszthetőségét a leendő lakótelepbe, amelyek megmenthetők, vagy kis átalakítással, korszerűsítéssel fenntarthatók. Példa erre a csepeli „ötös" ütem: a felülvizsgálat alapján több épülettömböt megóvtunk a szanálástól. De Erzsébeten, Újpesten, Kispesten is számos olyan épületet tudnék mutatni, amely korábban bontásra volt ítélve, mégis megmarad. Az V. ötéves terv elszámolásánál hivatkoztunk is arra, hogy a netto lakásszaporulat éppen azért lett több a tervezettnél, mert körültekintőbben, takarékosabban, az értékek megmentését és a jelen időnek követelményét jobban szem előtt tartva szanáltunk. Bár — szó, ami szó—tervező kollegáim jobban szeretnek négy utca által határolt összefüggő sík területre terveket készíteni. Arra viszont vonakodva vállalkoznak, hogy a meglevő adottságokat figyelembe vegyék, mert ez — elismerem —• nehezíti a tervezést. De szerencsére már ebben is tapasztalható változás. — Hallani olyan hangokat, hogy a lakótelepeket harmadrendű építészek tervezik. A legkiválóbb szakemberek ódzkodnak az ilyen feladatoktól, mondván, szegények a lehetőségek az ő alkotói fantáziájuk kibontakoztatására. — Ez nem igaz. Lakótelepeinket rangos tervezőirodák tervezik, olyanok, mint a LAKÓTERV vagy a BUVÁTI. Szerintem inkább arról van itt szó, hogy kevés publicitást adunk ezeknek a tervezéseknek, amelyeknek kétségtelenül vannak bizonyos korlátaik, nem úgy, mint a nívódíjjal vagy másként jutalmazott egyedi épületeknek. De érdemes megnézni Erzsébeten, hogy milyen szép, változatos megjelenésű, homlokzatú lakóépületek egész sora épült. Vagy Újpalotán,