Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Dercsényi Dezső: Találkozásaim Bartos Istvánnal

DR. DERCSÉNYI DEZSŐ Találkozásaim Bartos Istvánná A Fővárosi Tanács 1978-ban elhunyt nyugalmazott elnökhelyettese több hatalmas létesítmény megvalósítása kapcsán írta be nevét Budapest építéstörténetébe. Talán elegendő a metróra utalni, amelynek egyik első s a megvalósításig kitartó harcosa volt. Más oldaláról szeretném most bemutatni, elbeszélve három, önmagában jelentéktelennek tűnő esetet, amelyeket átéltem, s amelyekben megmutatkozik a műemlékeket s azok védelmét értő humanizmusa. Hivatali munkakörénél fogva irányította a műemlékvédelmet, és felelős volt a főváros kulturális hagyatékának megőrzéséért. Az alsóbb szinten meg nem oldott ún. „rázósabb" kérdések kerültek eléje. Az ötvenes évek vége felé az OTP lakóházat épített a Flórián tér 5. számú üres telken, s az alapárkok kiemelésekor az aquincumi katonai fürdő folytatására bukkantak. A fürdőkomplexum egy részét Schönwiesner István tárta fel még 1778-ban, s Mária Terézia — nyilván a magyar kamara valamely jobbérzésű tagjának sugallatára — intézkedett a feltárt emlékek megőrzéséről. A romokat előbb konzerválták, majd védőépületbe foglalták az ott épített ház alagsorában. S mert ez már régen történt, nem tudott arról sem a tervező, sem a beruházó, hogy a fürdőnek csak kis része (a múlt században úgy mondták, fűtőháza) van a 3. számú ház alagsorában, s joggal várható a folytatás a szomszéd telken. (Az előrelátásnak ez a hiánya később is jellemző maradt, hiszen a Flórián téri áruház építésekor pusztultak el a római fürdő padlófűtésének piliérkéi. Ez azonban apróság volt az ugyancsak előkerült és Európában nagyon ritka tetrapylon mellett, amelynek csak morzsáit sikerült megmenteni.) Ahogy az történni szokott, a régészeti lelet feltárásának idejére leállt az építkezés. A szakemberek azt javasolták, hogy a tervek megváltoztatása árán is most már be kell mutatni a korábban és az akkor feltárt résszel összekapcsolva a fürdőt. Miután az érdekelt felek egymással nem tudtak megegyezni, a döntő tárgyalást Bartos István vezette, s rövidesen kitűnt a szavaiból, hajlik a javasolt megoldásra. Az OTP magas rangú képviselője arra hivatkozott, hogy a tervváltoztatás sok pénzbe kerül. Újabb födémet kell építeni, elvesztenek hasznos területeket, nem is beszélve a késedelemről. A többletköltséget — akkor — 300 ezer forintban jelölte meg. Ezt a főváros vállalja — hangzott Bartos válasza. Majd hozzátette: — Ti majd meghitelezitek, mi pedig megtérítjük. — És ha mi ezt a javaslatot nem fogadjuk el? — kérdezte az OTP képviselője, aki szemmel láthatóan a megtérítésben is kételkedett. — Legfeljebb az OTP nem kap szanálásmentes újabb telket a belső városrészben— hangzott a válasz. Az egykori katonai fürdőnek ez a része is megmenekült, és ma mint fürdőmúzeumot tekintheti meg a közönség. Mi pedig újra megtanultuk, hogy az építési hatóság milyen döntő módon segítheti a műemlékvédelmet. * Az Arany János utca és az Október 6. utca sarkán álló házak történetét ismerheti az olvasó. (Műemlékvédelem, 1963, 106— 112. és 1977, 288. oldal.) Hogy miként történt a döntés ügyükben, azt aligha. Évtizede húzódott a kérdés, hogy helyreállítsák-e vagy lebontsák a klasszicista épületeket. Nem csak a gazdasági és a műemlékvédelmi szakemberek vitáztak. Az utóbbiak szerint ugyanis gazdaságosabb a helyreállítás, mint a bontás és új építés. A ház lakói az építésügyi miniszterhez intézett levelükben egy emberként álltak ki az épület megmentése mellett, igaz a huzavonát látva, néhány év múlva a ház lebontása mellett is. Bartos István széles körű tanácskozást hívott össze a kérdés végleges megoldására, amelyen az építésügyi tárca két miniszterhelyettese is részt vett. Az elnöklő Bartos István az eldöntésre váró kérdést a következő történettel vezette be: — Tudjátok, hogy fiatalon hosszú ideig dolgoztam Törökországban. Ott állt egy várkastély, melyet helyben bányászott kőből építettek. Ennek a kőnek az volt a különlegessége, hogy bányafriss állapotban könnyen lehetett faragni és díszekkel cifrázni, ezért ékes épületekhez használták. Ez a kő azonban a levegőn rövidesen megszáradt, s mint az acél, ellenállt még a csákánynak is. A városka polgármestere mégis bontatni kezdte, amit egy arra utazó angol meglátott, s táviratban értesítette Kemal Attatürköt a barbár rombolásról. A polgármestert felakasztották. S most megadom a szót a műemlékvédelem jelenlevő képviselőjének: milyen értéket képviselnek ezek az épületek? Ilyen bevezető után nem volt nehéz bizonyítani, hogy nemcsak két értékes klaszszicista ház megmentéséről van szó, hanem a reformkori Pest egyetlen épen maradt utcaképéről. Egyhangúlag megszavazták az épületek helyreállítását. Azóta az Arany János utca 15. számú is, s az Október 6. utcai is elkészült. * Utoljára talán a nagycenki kastély átadása után láttam. A magyar történelem egyik legnagyobb alakjának kastélya kisebb sérülésekkel vészelte át a háborút, de a gondozatlanság hamarosan senki földjévé tette, ahonnan ingyen lehetett építőanyagot beszerezni. Noha az épület állagbiztosítása még a hatvanas évek elején megtörtént — elkészült fedélszéke, tetőhéjazata, befalazták ajtóit, ablakait — célt és rendeltetést nem sikerült biztosítani számára. Oldalszárnyai, melléképületei romokban álltak. A műemlékvédelem hatósági munkájának egyik remek példája, miként sikerült újra életet vinni a kastélyba, s hogyan lehetett e szép célra áldozni hajlandó minisztériumokat, vállalatokat, intézményeket találni, akik anyagilag is támogatják a helyreállítást. Ma a főépületben Széchenyi István emlékét idéző kiállítás és közlekedési múzeum van. Az istállószárny a magyar lótenyésztés egyik fontos helye, a másik szárnyban a Vízügyi Kutató Intézet egyik részlege fog működni. Valamennyi olyan feladat, amelyért a reformkor nagy politikusa egész életét áldozta. A helyreállítást az Országos Műemléki Felügyelőség soproni építésvezetősége végezte. Az épület ünnepélyes felavatásán megjelent Bartos István is, aki dicsérte a munkát. — Tudod, én a falsarkokat szoktam elsőnek megnézni. Itt derékszögben elvágnak, semmi hibát nem találtam. Valóban békebeli munka. Már úgy értem, az első világháború előtt dolgoztak így. 26