Budapest, 1981. (19. évfolyam)

9. szám szeptember - Lengyel Zsuzsa: Mezőgazdaság a fővárosban

A csepeli Duna Tsz gombatenyészete pest igényeinek megfelelő termelési szerkezet létrehozására törekedtek, mely ugyanakkor az exportot is lehetővé teszi. A nagy virágtermesztési egységek közül egyiknek-másiknak már külföldön is jó a híre. A zöldség- és a burgonyatermesztési ágazat a város és a megye lakóit látja el termékeivel. A kertészeti ágazatok közül, a virágtermesztés mellett, különösen sokat fejlődött a zöldség- és burgonyatermesztés. Miközben Pest megye vetésterülete — beleértve az agglomeráció övezetét is — az ország vetésterületének hat és fél százalékát sem teszi ki, a zöldségtermesztésre használt területnek 14,5 százaléka itt van, és a burgonya vetésterületének aránya is jóval nagyobb, mint az országos átlag. (Ezekből a termékekből a főváros szükségletének legalább egyharmadát a Pest megyei termelőszövetkezetek biztosítják. Itt kell megjegyezni: annak ellenére, hogy Budapesten csökkent a mezőgazdasági terület, a kertészeti vetésterület lényegében változatlan maradt, aránya pedig a többihez viszonyítva jelentősen nőtt.) Különösen gyorsan emelkedett a lakosság számára fontos gyökérzöldségek és káposztafélék termelése. (Igaz, hogy az ország nagyüzemi vetésterületének mintegy 20 százaléka a budapesti agglomerációban található.) 1979-ben az ország mezőgazdasági nagyüzemeiben termesztett fejes káposztának csaknem egynegyedét, a kelkáposzta több mint 40 százalékát, a karfiol mintegy háromnegyedét Pest megye szövetkezetei termelték, és juttatták a piacra, illetve az élelmiszerfeldolgozó üzemekbe. Ugyancsak számottevő a paradicsomtermesztés. A rendszer kidolgozása és megszervezése a budapesti területen is működő Ócsai Vörös Október Termelőszövetkezetet dicséri. A budapesti agglomeráció mezőgazdasági üzemeiben termesztett gyümölcsből — a főváros lakosságának és élelmiszerfeldolgozó vállalatainak ellátása mellett — az ország egyéb részeibe is jut. Különösen az őszibarack és a bogyósok, köztük a szamóca termesztése mondható jónak. (1979-ben az ország szamócatermésének egyharmadát, a nagyüzemekben termesztett szamócának mintegy felét budapesti földeken szüretelték.) Mindezek fényében érthető: Pest megyében, illetve az agglomerációban más a mezőgazdasági árutermelés szerkezete, mint az ország egyéb helyein. Míg a burgonya-, zöldség- és gyümölcstermesztés a hetvenes évek végén az ország mezőgazdasági termelésének körülbelül 8 százalékát tette ki, Pest megyében ez az arány mintegy 13 százalék volt, Budapesten pedig több mint egyharmad. A térség mezőgazdasági nagyüzemei az állattenyésztésre is figyelmet fordítanak. A tej- és a baromfihús-termelés gyors növelése mellett — az arra alkalmas területeken, melyeken korábban veszteséges vagy igen kis nyereséggel működő ágazatokkal próbálkoztak — kiszélesítették a juhtenyésztést. Néhány év leforgása alatt a juhhús termelése megkétszereződött, a gyapjúé megháromszorozódott. A szövetkezetek meghonosították a kistermelők között a nyúl- és galambtenyésztést. Ki tudja, hány, a népgazdaság számára jelentős vállalkozás fűződik nevükhöz. Az agglomeráció szövetkezetei egyre több terméküket dolgozzák fel saját üzemükben. Az élelmiszerek — tejtermékek, hús- és húskészítmények stb. — többségén hosszú ideje egy-egy budapesti szövetkezet „márkajegye" látható. A specializálódás folyamatát jól érzékelteti egy-egy új ágazat kifejlődése. A legfontosabbak között említhető a nagyüzemi gombatermesztés — termelési rendszerét a budapesti Duna téesz do' ózta ki. Nem kevésbé fontos a gyógynövény-termesztés s egy, Magyarországon korábban ismeretlen ágazat, a nemesprémeket adó kisállatok tenyésztése stb. Az agglomeráció mezőgazdaságának fejlődése azoknak a dolgozóknak köszönhető, akik helytállnak a mindennapos — ma sem könnyű — munkában. Az eredményekben természetesen a szakértelmiség és szakmunkások tudása is tükröződik. Mindez megmutatkozik a dolgozók jövedelmében is. 1979-ben az agglomeráció területén a mezőgazdasági üzemek fizikai dolgozóinak átlagkeresete mintegy 30 százalékkal haladta meg az ugyanilyen beosztású dolgozók átlagkeresetét. Budapest lakossága büszke lehet az agglomeráció mezőgazdaságára. S főképpen a mintegy 45 — 50 ezer dolgozóra (közülük körülbelül 13 ezer Budapest területén tevékenykedik), aki munkájával hozzájárul a főváros, nemkülönben az ország ellátásához, az export növeléséhez, egyszóval: gyarapodásunkhoz. Gondjaik egy része természetesen azonos az ország mezőgazdaságának (valamennyi mezőgazdasági üzemének és dolgozójának) gondjaival. Más részük az agglomeráció sajátos helyzetéből, általános problémáiból adódik. Ez alól nem kivételek a fővárosban élők sem. A mezőgazdasági üzemek — és a bennük dolgozók — általában Budapest gyengébben ellátott részein tevékenykednek és élnek. Ami pedig az agglomeráció többi települését illeti, joggal állapítják meg a kérdés szakértői: a népességnövekedés itt kiugróan magas az országoshoz viszonyítva, s a lakosság infrastrukturális ellátottsága nem tud lépést tartani a gyors létszámgyarapodással. Különösen gondok mutatkoznak a közművesítésben, egészségügyi, oktatási és kulturális intézményekben. Nem elég jó a tömegközlekedés színvonala. 1981-ben a 100 megfelelő korú gyerekre jutó bölcsődei férőhelyek számát tekintve az országban Pest megye az utolsó előtti helyen áll. Mindez azt is mutatja, hogy mely területeken szükséges előrelépni. A mezőgazdaság, a mezőgazdasági dolgozók és végső soron mindnyájunk érdekében. 4