Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Varannai Aurél: Törzsfőnöki korrupció

Beszélgetés a BKV Récsei-garázsában Nagyon szeretek autót vezetni" A villamoson, buszon levő feliratok tiltása ellenére a vezetővel szabad beszélgetni — legalábbis akkor, ha például nem az autóbusz kormánykereke mögött ül, hanem szolgálaton kívül érkezik találkozóra. — Miért éppen Kiss Jánost választotta, amikor azt kértük, hogy egy tapasztalt autóbuszvezetővel szeretnénk beszélgetni?— kérdeztem Oblath Lászlót, a BKV Récsei üzemegységének forgalmi vezetőjét. — Nem volt könnyű a választás, hiszen nálunk dolgozik a „Népköztársaság Kiváló Brigádja" címmel kitüntetett kollektíva is. Kiss János — ha nem is tagja ennek a brigádnak — példamutatóan, a közösséghez méltóan dolgozik, egy abból a háromszáz dolgozóból (még „Kiss"-ből is több van), akinek helyzete, hangulata, körülménye általánosítható autóbuszvezetőinkre. Az igazsághoz tartozik, hogy mégiscsak azért esett rá a választás, mert ő szó szerint is családi alapon kötődik a BKV-hoz. Apósa, aki most ment nyugdíjba, éppen negyedszázadon keresztül vezetett autóbuszt, de itt dolgoztak nagyszülei, anyósa, a BKV alkalmazottja a húga, sógora is. Úgy gondolom azonban, hogy mindez nem amolyan sógor-komasági viszony a vállalattal, hanem a generációk hozzánk való jó kapcsolatát igazolja. — Elmondhatom, hogy a családban hallottak alapján jöttem a BKV-hoz — kezdi Kiss János, és tempósan ejtett szavaiból is az olyan ember nyugalma árad, akire nyugodtan rábízzuk életünket a zsúfolt fővárosi forgalomban. — Esztergályosként kezdtem, aztán egy ideig villamosvezető voltam, majd amikor megszereztem a jogosítványt, a vállalat gépjármú'szolgálatához kerültem. A végcél, ahol örömmel kötöttem ki, az autóbusz volt, és mondhatom, ma sem bántam meg ezt a választást. Korábban „szólókocsit" vezettem, három éve pedig már csuklósbusz kormánykerekénél ülök. — Ezt, persze, ki kell érdemelni — veti közbe a forgalmi osztály vezetője. — Hiszen ezért a munkáért pluszkereset jár, egyebek között 20 százalék vontatási pótdíj, és külön napidíjat is kap a vezető. Kiss Jánosnak nem volt sem balesete, sem fegyelmi ügye, az utasok sem panaszkodtak még rá, elégedettek vele. — Ez hogyan derül ki, hiszen a felirat szerint a „vezetővel beszélgetni tilos"? — Csak menet közben tilos — mondja mosolyogva Kiss János. — De azért van utas, aki felszálláskor beköszön a fülkébe. A végállomásokon pedig lehetősége van az utasnak, hogy beírja véleményét, panaszát vagy dicséretét az utasok könyvébe. Igaz, az utóbbira, a dicsérethez, ritkán veszik a fáradságot az utasok, de én úgy érzem, jól megvagyunk egymással. Ez pedig nagyon fontos, mert azért elég fárasztó a munka, a fővárosi forgalomban való közlekedés kiveszi az ember erejét. Nem elsősorban fizikailag, hiszen az új buszokon már nincs sebességváltó, nem kell nyomni a kuplungot sem, a szervokormány is könnyíti a vezetést. Az idegfeszültség az igazán megterhelő. Csak akkor lehet győzni „cérnával", ha tudjuk, hogy a türelmetlen utas nem személy szerint a vezetőre dühös, még ha bennünket átkoz is a késésért. De kire legyen mérges? Szerintem benne van a fizetésünkben, hogy néha nyelni kell az utasok gyakran érthető háborgását. Előfordult velem is, hogy egy pillanattal előbb csuktam be az ajtót, de ha elnézést kértem, és azzal sohase takarékoskodom, akkor az utasok többsége megértőnek bizonyult. — Tapasztalataink szerint az utasok az olyan vezetővel szemben agresszívak, akik arra használják a hangosbeszélőt, hogy „vezényeljenek" — szól közbe a forgalmi osztály vezetője. — Semmivel se könnyebb a „Szálljanak le!" parancsszót kiadni, mint azt mondani: „Kérem, a leszállásnál vegyék igénybe valamennyi ajtót!" — Az a fontos, hogy munkakezdéskor a lehetőséghez képest nyugodtan és kipihenten üljünk a kormánykerékhez — mondja Kiss János.— Úgy érzem, nekem sikerül otthon hagyni a kisebb-nagyobb családi gondokat, mert ilyen mindenhol akad. Arra pedig ügyelek, hogy eleget pihenjek. Ha hajnalban kezdek, akkor időben lefekszem, nem hagyom magam elcsábítani még a jó tévéműsortól sem. Az is fontos, hogy a vezető rendszeresen táplálkozzék. Ehhez hozzásegít üzemi konyhánk. Aki pedig délidőben nem tud bejutni a központba, az „hozzájárulásos" utalványt kap, hogy a végállomás környékén is ehessen valami meleget. — És a kereset? — Átlagban megvan a havi 7500 forint, nem számítva az évi 15 ezer forint forgalmi juttatást. Az sem mellékes, hogy a jó munkaszervezés következménye a havi 6—7 szabadnap, szerencsés esetben még nyolc is összejön. A havi 200 óra, amit most teljesíteni kell, elfogadható, és a szabadnapokkal együtt a család sem panaszkodhat, hogy sosem vagyunk együtt. — Mekkora a Kiss család? — Angéla lányom 15 hónapos, feleségem gyesen van, és szeptemberre várjuk a második gyereket. Reméljük, mire megszületik, átköltözködhetünk Békásmegyerre, a kétszoba összkomfortos lakásunkba. — Az elmondottak szerint, úgy érzem, elégedett embernek tartja magát. — Lehet, hogy manapság ez nem divat, pláne nem szokás bevallani, de én szeretem a munkámat. Változatosnak tartom: mindig más emberek, mindig új, váratlan helyzet, és ami a legfontosabb: nagyon szeretek autót vezetni. Az is jólesik, hogy megbecsülik a munkámat. — Ennyi jó hallatán felmerül a kérdés: mi lehet az oka, hogy mégsem jelentkeznek annyian autóbuszvezetőnek, mint amenynyire szükség volna?— fordulok a forgalmi osztály vezetőjéhez. — Az utcai járókelők, az utasok csak a vezetés kétségtelenül fáradságos nehéz oldalát látják. Télen a csúszós utakon vagy kánikulában nem könnyű vezetni, még annak sem, aki megszokta. Aztán meg időközönként divatba jönnek, felkapnak egy-egy „divatos" gépkocsivezetői munkaterületet, ahol hosszabb-rövidebb ideig talán több pénz kerül a borítékba. A BKV-nál azonban a tisztességesen dolgozóknak folyamatosan, és garantáltan megvan a jó, kiemelt keresete. Aki tanfolyamra jelentkezik, hogy megszerezze az autóbuszvezetéshez szükséges D-vizsgát, és megfelelt az előzetes orvosi vizsgálaton, annak már a tanulás ideje alatt szép keresetet biztosítunk. A többi aztán rajta múlik. Meg aztán azért is kevesebb a jelentkező, mert minderről, amit Kiss János elmondott, kevesen tudnak. Ha így van, egy autóbuszvezető véleményének közreadásával talán mi is segítettünk a helyzeten, (x) 45